Most elgondolva a képet, egy kis leányra tudok gondolni aki öleli a mézesszavú fiút és nagyon szerelmes. A kép érdekes, az érzelem szép, a naivítás egyértelmű. Egy pillanat, ami szép és megmarad a lányba, még akkor is ha a fiú képére már nem is emlékszik majd.

Nekem valahogy nem ez jött elő. Inkább valami olyasmi, hogy egy korosabb nő visszagondol X-re, s összeáll neki a kép a múltbeli történetekkel kapcsolatban. Pl rájön, hogy mennyire hatott arra, akit csak reszketve csókolt. De lehet, hogy neked van igazad!

Az utolsó sor a kéretlen igazság, a kés, mely sziven döf. És megindít azon az úton, melyen elveszted álmaidat. Bizonyos értelemben a gyógyulás első lépése, hiszen az alany ráébred, hogy beteg.
Az első három sor hajszálpontos jelentése és eredete lényegtelen, csak a kép számít, melyet hirtelen összetör az író. Ha nem festené le, akkor nem volna mit elpusztitani, avagy megsebezni. Szerelemmel kevert (vagy az okozta) ragaszkodás, azaz nem a szerelmen van a hangsúly, hanem a függőségen.

Szerintem meg mindenkinek igaza van, aki meg tud érteni egy verset, és ép kéz láb véleményt tud alkotni, még ha az kissé meghökkentő is.