Most elgondolva a képet, egy kis leányra tudok gondolni aki öleli a mézesszavú fiút és nagyon szerelmes. A kép érdekes, az érzelem szép, a naivítás egyértelmű. Egy pillanat, ami szép és megmarad a lányba, még akkor is ha a fiú képére már nem is emlékszik majd.

Nekem valahogy nem ez jött elő. Inkább valami olyasmi, hogy egy korosabb nő visszagondol X-re, s összeáll neki a kép a múltbeli történetekkel kapcsolatban. Pl rájön, hogy mennyire hatott arra, akit csak reszketve csókolt. De lehet, hogy neked van igazad!

Az utolsó sor a kéretlen igazság, a kés, mely sziven döf. És megindít azon az úton, melyen elveszted álmaidat. Bizonyos értelemben a gyógyulás első lépése, hiszen az alany ráébred, hogy beteg.
Az első három sor hajszálpontos jelentése és eredete lényegtelen, csak a kép számít, melyet hirtelen összetör az író. Ha nem festené le, akkor nem volna mit elpusztitani, avagy megsebezni. Szerelemmel kevert (vagy az okozta) ragaszkodás, azaz nem a szerelmen van a hangsúly, hanem a függőségen.


:Szerintem meg mindenkinek igaza van, aki meg tud érteni egy verset, és ép kéz láb véleményt tud alkotni, még ha az kissé meghökkentő is.

Azon gondol.. morfondoríztam, hogy szerelemben az érzések olyan erősek. Hogy csak amikor tényleg megvan az összhang, veszed észre, hogy mennyire nyilvánvalóan szól ez rólad is. És ennek tükrében hirtelen meglátod magadat.

:Szerintem ez szép elv, de az épkézláb inkább egy érzés, vagy nem ismerem a definícióját.. még.