Evezés

Istenem.. Ha válaszolnom kéne a kérdésre, mi az az Élet, megmutatnám, mit csináltam hétvégén, és azt mondanám: na, ez az Élet.

Megfogalmazhatatlan. Az, hogy bár egész nap evezek, szabad vagyok, mint a madár. Az, hogy ez a sok ember mind egy közösség, és mind máshonnan pottyant ide, és én mindet megismerhetem, csak ki kell nyújtanom a kezemet. Csontrepesztően hideg októberi éjszakák, ahová nyári hálózsákot vittem, és amiket csak úgy éltem túl, hogy második napra megtanultuk a tüzet egész éjszaka ébren tartani, és mellette aludni. Csöpöghetett a ködből a víz, a hálózsák éppen nem ázott át. Fújhatott a szél, ott volt nekünk a tűz. Pár méterre meg a víz. Elemek találkozása volt, mikor éjszaka, egyik magányos pillanatomban a tűz mellett fekve kinyitottam a szemem, és belenéztem a világba. Ez az élet. Hallom, ahogy serceg a tűz, és látni nem is nagyon látok mást, csak a parázsló-örvénylő fényeket magam előtt, és ha felnézek, az éjszakát, a csillagokkal. Ritkán lát az ember ennyi csillgot. Láttam az Oriont (ezzel háromra emelkedett a csillagképek száma, amiket felismerek). Orion kutyája pedig egyenesen velünk jött evezni, és így én is megtudhattam, mi az: hűséges kutya. Mi az, amikor egy kutya őrzi a gazdáját? Szép és félelmetes dolog. Félelmetes, mert tudod, hogy a kutya életében soha nem lehetsz az első, hiába barátkozol össze vele, és félelmetes, mert Orion életében talán – valószínűleg – sokkal kevesebb ideig fogsz sokkal kisebb szerepet játszani, mint a kutyája. És szép – értelemszerűen.

Nappal eveztünk. Elöl ültem, ritmust adtam (ha követték). Ipoly, szlovák határ, Duna, Leányfalu.. Két és fél nap zuhany nélkül, alig ettem valamit, inkább csak ittam. Mindig csak ittunk. Pia, pia, pia.. Szeretem a dojo csapatot. Szeretem, hogy sosem csak ők vannak a közös túrákon és az edzőtáborokon. Nem csoda, ha rászokik valaki az edzésekre.. A közösség. Most megértettem. Tartozni valahová, és közben egyszerre olyan szabadnak lenni, mint.. mint az emberek ezerötszáz éve voltak.

És igen, tudom, hogy napi 6 órát evezek, és edzőtáborban napi 6 órát edzek, plusz futkározom és iszom, mégis, olyan szabad sosem vagyok, mint az ilyen táborokban, és soha sehova nem vágyom annyira vissza, mint Tardosra vagy most pl. Ipolytölgyesre.. Még egy hétig maradok, és hét végén kirúgnak a suliból. Annyira nem érdekelne..

Nemtom. Ezt az életet találták ki nekem. Ha egyébként kell elgondolkozni, mi az, amire mindig nagyon vágyom, nem ez jutna eszembe, de csak azért, mert az emléket mindig mélyre temetem, hogy ne fájjon, amiért nem úgy élem nem azt az életet. Nem tudom, nincs rá lehetőség. Persze nem olyan tragikusan szörnyű ez, de most erre vágytam hónapok óta és ezt a tábort vártam, amióta csak jelentkeztem rá. Furcsa, mennyire valószínűtlen, amikor benne vagyok, és mennyire semmi köze nincs az egyébkénti világomhoz. Semmi köze irodalomhoz, iskolához, iskolai ismerősökhöz, pszichológiához, könyvekhez, zenéhez, amit amúgy hallgatnék, számítógéphez.. Semmihez. Ez egy álomvilág, és a szereplők is álomszereplők, akik úgyanúgy álmodnak, ahogy én, és a testük csak bután néz majd maga elé, amikor ráébred a valóságra.

Kicsit Kung-fu Ce-s ez a dolog: vajon álmomban pillangó voltam, vagy pillangó vagyok, és most azt álmodom, hogy emberként élek? Azt válaszolnám: a valódi élet nem itt hever, nem Budapesten, nem a metró és nem a szmog közelében. Hihetetlen sokszor mondtam el csak ez alatt a hétvége alatt: ÉLET, ÉLET, ÉLET. Ez az élet. Élek. Így élni lehetne. Szeretem az életet. A felhőtlen élet, a szabad élet, a gondtalanság és a társas élet..

Nagyon maradandó volt. Nagyon szabad voltam. Nagyon szabad vagyok. Az akarok most lenni, m-i-n-d-e-n értelemben, enyém a világ és benne minden ember. És az összes sör :) Teljesen megváltoznak az emberi kapcsolatok az ilyen helyzetekben, az egyébként ismerősök között is. Minden torz. De nem kellemetlenül vagy kényelmetlenül torz – úgy torz, ahogy a jellem elferdül, vagy inkább kiegyenesedik az eszméletlen mennyiségű piától. Pont úgy torzulnak el a már meglévő kapcsolatok is, és ez jó. Nem tudom megmagyarázni, miért, de jó.

Ha majd egyszer nagyon nehéz korszakához érek azéletemnek, visszagondolok erre a hétvégére. Pár ilyen emlékből, azt hiszem – évtizedekig el lehet élni boldogan. Ezért jók az emlékek.. Mert táplálkozni lehet belőlük, ha az adott érzésnek éppen híján vagyunk.Talán morbid, de ez a hétvége jópár barátom vagy hozzátartozóm halálán át fog még segíteni.

Virág


ProgramTéma
Tagek: