Hardver Történet
UPinak volt egyszer régen-régen-régen egy nem túl meggondolt ötlete, miszerint egyszer majd megírja az Apocalypse hardware-történetét. Nos, arra gondoltam, nyithatnánk egy szavazó-oldalt, ahol lehet gyűjteni a szavazatokat UPi számára, támogatásul, hogy egyszer ez a rég remélt oldal megszülethessen. És akkor már azt is le lehetne írni, hogy hogy jött a webszerver-ötlet, meg később a wiki, meg ilyesmi.
Első fejezet – Kábelet tessék!
Gyertek gyerekek, üljetek le, mondok nektek egy mesét, aztán közben kuss legyen nagyon.
Egyszer volt, hol nem volt, voltam egyszer a UPi. Volt nekem egy kicsiny lakhelyem, amely fel volt szerelve pattintott lámpa-korszak minden kényelmével: volt benne gáz is, villany is, víz is, szklerózis. És telefon, amelyen keresztül a bitek vadul, 56k/sec-cel áramlottak a BME betárcsázós adatközpontjának irányából.
Amikor azt írom, hogy "áramlottak", az persze viszonylag rosszul fejezi ki a helyzetet: az "idegtépően lassan csorogtak le- s fölfele" talán közelebb járna a valósághoz. Ez persze mind relatív: a modemezést még a "hőskorban", a BBS-ek idejében kezdtem. Akkoriban egy 2400 baudos modemmel voltam felszerelve (amit ki is tiltottak az elite BBS-ekről mind egy szálig). Szépen lehetett látni a képernyőn, ahogy a byte-ok sodródnak irányomba, mint a moszat az óceánparton. Amikor megállt a szöveg a képernyőn, szinte érezni lehetett, ahogy a modem gyökér hibajavító algoritmusai küzdenek a Fatáv által ingyen és bérmentve szolgáltatott vonalzajjal.
Szóval, a lassúságot megszoktam, de meg nem szerettem, mert nem volt kötelező. Gondoltam hát egyet, és vándorútra keltem, hogy megleljem a mesebeli Kábeltévés Internetet, amiről már oly sokat lehetett hallani a Magyar Királyságban. Akkoriban a környéken lakott vala egy szeszélyes varázsló, akit tvnet-nek hívtak. Hosszú és kalandos úttal el is jutottam pedig eme varázsló vállalati telephelyére, és esdve kértem, hogy Kábeles Internetét ossza meg velem bőkezű aranyamért cserébe.
Mondotta pedig vala erre a tvnet: Bizony mondom, nem részesülhetsz az internetem áldásában, mert lakhelyeden nem található a Szent Csillagpontos Kábel. Így te örökre a gonosz Fatáv karmaiban fogsz sínylődni, megváltásra hiába várva.
Sajátos módon, ahol laktam, már volt egy kábeltévé szolgáltató. Eme szolgáltató a legjobb 5 német csatornát bocsájtotta a lakosság rendelkezésére, fejlesztésekbe nemigen bonyolódott, és a csillagpontos hálózatról még csak nem is hallottak. Így is maradt mindez igen sokáig.
A történet ott vesz vidám fordulatot, amikor eljött a Királyi Magyarországra egy új, külföldi, és nagy, "Tőke" nevű varázspálcával rendelkező, hatalmas mágus. Már a neve is idegenül csengett, és most nem is jut pontosan eszembe (mindenesetre három betűből állt, amiből az első a "U" az utolsó pedig a "C" volt). Ez az új varázsló pedig (sok-sok keményen bányászott aranyunkért cserébe) teremtett vala csillagpontos hálózatot.
To be continued...
...when?
2008-10-25 A VinyóAzApocalypseba akciócsoport tevékenysége óta több, mint két év telt el. Nos, a mai nap az ApocalypseRulezOrg újabb fantasztikus lépést tett előre: 0.5GB-tól 1GB-ra upgrade-eltem a memóriáját. Erre egyebek között azért volt szükség, mert a szerver új, fokozottan közhasznú szerepet fog ellátni (várhatóan jövő héttől), amihez Mysql adatbázis is szükséges lesz. A plusz memória érezhetően javítani fog a szerver teljesítményén. Én már most érzem...
2008-12-14 Flöff. Szegény jó Hush Technologies gépecske, ami kb 3 éve húzta az ApocalypseRulezOrg igáját, ma hajnali 6 órakor meghalt. Béke poraira.
A tápegységen található led egyből kialszik, ha a gépet megpróbálom bekapcsolni. Maga a gép egy picit nyekken ilyenkor, aztán elhallgat. A diagnózis: rövidzár általi RigorMortis.
Vettem helyette egy másik PC-t, kb az egyetlen helyen, ami a környéken vasárnap délelőtt nyitva tartott (milyen mázli, hogy Karácsony közeleg!) Fáj a szívem szegény kis Hush-ért. JóMunkásEmber volt, csendes, nem kért sokat enni, ritkán panaszkodott. Szívünkben őrizzük emlékét.
2009-01-29: Megvolt az első komolyabb zűr az új géppel.
A probléma azzal kezdődött, hogy betelt a root (Windows-nyelven: C:\) partíció. Ez egyike azoknak a dolgoknak, amiket a linux nagyon rosszul visel. Az sem segített, hoyg az utolsó pillanatban kezdtem a /opt partícióra mozgatni néhány több gigás file-t.
A dolog vége az lett, hogy a gép nem tudott új programokat indítani, ami persze a halál egyik formája.
(Nem fagyott le, meg semmi, de újraindítani sem lehetett, mert a "reboot" is egy program).
Szóval: reset.
Reset pedig után arra az örömteli állapotra jöttem rá, hogy van 1 db futó gépem,
ami ugyan teker mint a szar kisangyal, de éppen az internetre nem akar felcsatlakozni.
Ez egy szervernél hátrányos jelenségnek minősül...
A baj forrását is hamar sikerült meglelni: valamiért azt a hálókártyát, ami az internet fele mosolygott eddig, a gép szépen átnevezte a hangzatos "eth0_rename_ren" névre. Ehhez hasonló jelenség már előfordult: amikor az előző gép megflöffedt, akkor nevezte át "eth0"-ról (ami a "rendes" név) "eth0_rename"-re. Akkor ezzel nem foglalkoztam, csak kijavítottam a konfigurációs file-okban az eth0-t eth0_rename-re. Aztán ez így jó is volt, és többet nem foglalkoztam vele. (Tanulság: mindennel kell foglalkozni mindig.)
Sajnos miután a triviális és általam ismert megoldásokat kipróbáltam, belefutottam egy tyúk-vagy-tojás típusú problémába: ahhoz hogy a problémára megoldást találjak, a neten kellene keresnem, ellenben a probléma pont az, hogy nincs netem. Hála a laptopomnak és a környéken lakó ingyenwifis lakások egyikének, aztán megleltem a megoldást.
Röviden a gond az volt, hogy a /etc/udev alatt az eth0 hálókártyának még mindig a régi, halott gép hálókártyájának a hardver címe volt bejegyezve, így annak szépen fenn volt tartva az eth0. Ide beírtam az új gép új hálókártyájának a hardver címét, és hirtelen minden megjavult...
Apocalypse KÖZÖS
If the radiance of a thousand suns were to burst at once into the sky, that would be like the splendor of the mighty one... Now, I am become Death, the destroyer of worlds.
Főbb linkek
Oldal
Egyebek
ShoutBox
- 20:48 SAdam: arra gondoltam, valaki hostol egy játékot, és akkor UP is be tud csatlakozni. Vagy ez nem olyan egyszerű?
20:48 UPi: Sajnos bécsből ez nem fog menni :$
20:49 SAdam: Nincs net, vagy lassú, vagy tűzfal van?
20:53 SAdam: Úgy látszik, ezt a beszélgetést megöltem... :-(
20:54 SAdam: Megyek játszani a prémmel. Na kezétcsókolom!
9:46 Descant: Megjegyzem a Ubi Soft a forgalmazó és nem a felesztő
9:47 Descant: de tényleg szar lett
9:47 Descant: és a vége is szar mert megjósolható
16:32 Grizli: Vasárnap Pí nap lesz!!!!!
14:07 Ulmar: UT3 szarrá fagyasztotta a gépem néhányszor már... még egy-két próba aztán megy a levesbe számítógép upgrade-ig
14:08 Descant: Úgy három őra felé
16:49 Descant: Jump and Bump háló ez tetszik!!
17:29 BNC: Obaz
17:30 BNC: Úgy elfelejtettem az SC-t mint a sicc
18:23 Ulmar: Gondoltam, de azt is mellé gondoltam, hogy volt valami jó dolgod
Guestbook
booted@marinating.anderseni.comteflons@clarkej.sh
husbanding@limelightingj.sb
morn@freeloaderl.net
reared@solider.roosterse.edu
tinning@certificationsy.org
beets@whimsies.brooksi.in
chorussed@currycombinge.com
trigger@backtrackv.gd
spikiest@booklett.net
proselytizing@overburdenc.pk
backpedaled@emulationk.mu
reeducates@incorporatingn.gov


![Validate my RSS feed [Valid RSS]](/Content/Images/valid-rss.png)