2005 április 2. Hatvan

Minden csatát nagy szívvel várok ebben az egyesületben. Titkon spannoltam magam, hergeltem az agyam, készültem a ez elmúlt szombatra, amikor ugyanis Hatvanban jártunk, hogy megtegyük, amit megkövetel a haza.

Közepébe vágom a harci bárdot

És csatázunk. Aprítjuk a népet, össze vissza halunk, és én vigyorgok mint a tök, s ennek köszönhetően a fogam fekete mint az éjszaka. Csata előtt főleg a nyíregyiekkel múlattam az időt, kaptam tőlük ízletes szabolcsi HP-t (értsd: HáziPálinka), amolyan tiszta háztájéki gyümölcslevet, és egy kellemes beszélgetéssel ütöttem el az időt. Rozsdás voltam mint a hároméves TESCO(TM) balta, s a bemelegítő párbajok során is ímmel ámmal találtam meg a szívemet a csatához.

Mert bizony én azt mondom, hogy csatázni szívvel kell. Észből annyi van, hogy házat építek, de a szív? Hát nem is hiába üvöltik, hogy

Harcolj!!!

És bizony végül harcoltunk is. Üsd vágd nem apád!, meg az unokatesói. Nem is szégyellem, hogy az elején italozással töltöttem az időt. Régi jól bevált szokás, hogy némi hangulatmódosítót magához vesz különleges alkalmakkor az ember. Ez az ünnep része. Hogy ki milyen mérce szerint adagolja magát, az a fizikumának, és a nézeteinek a függvénye. De a csata nem erről szól.

A csata során legjobb ha egy kicsit kivedlünk magunkból és egy intenzívebb energia szintre helyezzük magunkat, és tesszük ezt a saját érdekünkben, mert bizony a legtöbben az utolsó cseppet is kipréselik magukból, mert komolyan veszik a csatát. És a legmegátalkodottabb békepárti is elismeri, hogy kevés magasztosabb érzés van annál ha ezen a felpörgetett szinten egy csapat együtt mozog, szíve együtt dobban, s ennek az eredményeként a csapat eredményes taktikai lépéseket követ el. Sokminden szép, de megérdemelten győzni jó a legjobbak között.

Üvöltötték, hogy mit tegyünk, és még mindig harcoltunk, aki mindent kiadott magából amit tudott az győzött aznap, a vezér , aki segített ezt előhozni az győzött, és embereit győzelemre segítette, s megérdemli, hogy aki zászlaja alatt vonult hadba, az őt tisztelje és szeresse.

Mikor a csata után nevetve üvöltöztük, hogy Harcolj!, az inkább volt a győzelmi indulónk mint a nap tréfája. A Vezér nem véletlenül se nem eredménytelenül biztatott így minket. Egy jót csatáztunk, szívból csatáztunk, s ha egy pillanatra is jelentett ez valamit, akkor jövünk a csatákba, s a háborúba(edzőtábor), hogy gyakoroljuk a harcot.

– Grizli