A fostrollok
Nem örülsz. Határozottan nem örülsz. Öregapád régi meséi a rémes fostrollokról és az irgalmatlan ánuszkoboldokról akaratlanul is elmédbe tolulnak, testedet pedig átjárja a rettegés piszkosszürke mérge.
A három kis pirosseggű kéjes visongással szed le az alattomos csapdáról, majd a csalit elégedetten elmajszolja. A fostrollok szemében a kegyetlenség buja lángjai keverednek valami ismeretlen, ám csöppet sem biztatóval. Véged. Érzed, hogy véged. Térdeid remegni kezdenek, heréid pedig harangjátékként kocognak egymáshoz.
Ezennel birtokbaveszlek a negyedik fostrolldesszant zászlóalj nevében, kutya! - óbégatja gurgulázva a nagyobbik fostroll, miközben nyekeregve tekergeti a bal mellbimbódat. Mondanom sem kell, szádba hányadék tolul, a fostrollnak nincsen valami rózsaillata.
Az ánuszkoboldok tébolyult triója vinnyogva, tapsikolva táncol körül, miközben becses szervedre bilincset tesznek. Az egyik kópé huncutul még a herédbe is csíp, majd önelégülten a gyepre székel.
Indulás, vigyük el a vezérhez! - vet véget a mókának a gigantikus fostroll, s a bilincs láncát megragadva maga után cibál. Sorsod talán még sosem fordult ilyen rosszra, lemondóan, leszegett fejjel követed rémisztő fogvatartódat, miközben a kis vaxánuszúak hangosan csivitelve gúnyolódnak rajtad. Hajjajj.