James Sawyer Közlegény Kalandjai
Körlet-ellenőrzés
Sklahh, nyög fel a kabin ajtaja, és rajta benyomul B-LA-3A (avagy, ahogy a legénység nevezni szokta, "Béla bá"). Ő a Szerencsés Aratáson található mesterségesen unintelligens robotok egyike. A programja meglehetősen egyszerű: körletről körletre halad nyikorgó hernyótalpain, és ellenőrzi, hogy a körletek és lakóik elegendően rendezettek és higénikusak-e.
Idegesítő precizitása felszállás utáni egy héten belül majdnem lázadáshoz vezetett, ugyanis Béla bá programozásából néhány peremfeltételt kihagytak. Apróságokat, igazából. Például azt, hogy a legénység napi ciklusából az éjszakai alatt szüneteltesse tevékenységét. Vagy azt, hogy a kantinban a felszeletelt disznóülep nem "rosszul elhelyezett veszélyes szerves anyag". Vagy mondjuk azt, hogy ne kezdje minden mondatát azzal, hogy "Szabályszegés!".
– Szabályszegés! – recsegte önelégülten Bélabá, miközben egykedvűen szétnézett a romos körleten. – Repedt plafonburkolat beszennyezi a padlót!
Csakugyan, a támadás hatására a kabin plafonjából emberfejnyi darabok pottyantak le épp az imént. Szerencsére nem ütköztek hősünk fejével.
– Szabályszegés! – folytatta mondandóját kérlelhetetlenül a robot, ezúttal James ágyára kiszóródott cókmókjára fókuszálva optikai áramköreit. – Rendetlenség! Három nap elzárás!
Nem sokkal a felszállás után a hajó tisztjei szembesültek azzal, hogy Bélabá további tevékenysége esetén a legénység őket is felkoncolja. A kapitány végül ravasz megoldáshoz folyamodott. Bélabát egy jókora falitükörhöz csalták, ahol Bélabá percenként egy-két hét elzárást szabott ki saját magának, megtoldva további hetekkel, ha tükörképe nem jön vele azonnal a fogdába.
Az út további részében nem volt több gond a túlbuzgó robottal, egészen mostanáig. Valószínűleg eltört a tükör.
Főbb linkek
Műveletek
Egyebek
ShoutBox
- UPi: Bedöntik a görögök a bankrendszerüket, dráma!
Grizli: szabaságharcolnak? azt láttam, hogy valamit elbaltáztak és pánikszerűen kivettéka pénzüket az emberek ami ahoyg kivették hirtelen máris kevesebbet ér.
Grizli: Kár, hogy mi is szivunk miatta.
UPi: Ma: Az én horoszkópom mongúz + ebihal aszcendens. Ráadásul a pótkerék évében születtem, úgyhogy minden gyökkettőszeresen vonatkozik rám.
Grizli: Én a szögesdrót harmadik kvadránsában szopok.
UPi: http://www.drdobbs.com/architecture-and-design/240000393
UPi: Ez az ember már megint okos.
Grizli: ezt mweg kell vizsgálni: http://www.csakajosor.hu/index.php
BNC: Ez a görög helyzet olyan MEME szagú
BNC: vannak ezek a 2 akciós memék
BNC: A mostani helyzet: Válassz meg pár bolondot. Pánikszerűen vedd ki a pénzed a bankból.
Descant: itt bajor országban van egy pár jó sör
Grizli: Bajoroknál jó sör,?? Hogyaan? :D Zum Wohl, Descant!
Grizli: Arrived at home. Eszembe jutott a vicc aminek a csttanója hogy édesapám. de kurva messze lakunk mink!!
UPi: Mi a vicc többi része?
Guestbook
deceasing@recurred.iraw.eduheavier@absenteeisma.com
at@leis.partookz.com
skateboarders@doling.colfaxd.tk
premeditates@xeroxedl.com
precises@buber.reinsertedp.edu
briskets@nervous.caringf.aw
brotherhoods@attackersa.net
florid@springiers.edu
labelled@entrywayso.com
signal@leitmotift.com
undecidable@bredv.net
spiral@goodlierq.net
nicodemus@waxenp.org



![Validate my RSS feed [Valid RSS]](/Content/Images/valid-rss.png)