– Már aludni sem hagyják az embert, tiszta diliház – zsörtölődött magában, – nem elég, hogy az ember elrángatják a jól megszokott, otthonos bányászholdjáról, és kiröptetik a fagyos űr végtelenjének a szélére, ahol a Földi Birodalom éppen ádáz, de némiképp lassú lefolyású űr-árokháborút vív a Karg Konföredációval, ráadásul még lőnek is az emberre. Ez több a soknál.

A hajó, mintegy nyomatékot adva gondolatának, megdőlt, és miközben a mesterséges gravitáció küzdött a találat és a manőverezés okozta gyorsulás hatásaival, James ágya feletti nyitva maradt szekrény bőséggel ontotta tartalmát hősünk nyakába.

– Persze, ilyenkor mindig ugyanaz a rutin, – tűnődött tovább James, miközben az ágy alatt a bal csizmájára vadászott. – Megszólal a riadó, minden ember foglalja el a harci állását, utána némi öldöklés jön, aztán pedig megússzuk, vagy bumm.

Ekkor, óramű pontossággal megszólalt a riadó.

– Figyelem! Riadó! Minden ember foglalja el a harci állását! – ugatta az intercom megnyugtató hangja.

• Ekkor belép egy barátságos (?) arc.
• Futólépésben el!
• Minek sietni, előbb ébredjünk fel.