Keleti gondolat, nyugati fej

Ezt a cikket a ToriiMagazinnak szánom, és még nincs készen. Se befejezés, se formázás, Senyő. Addig is, szóljatok hozzá, ha van kedvetek! – UPi

Az Iaido annyira magyar, mint a sumér őshaza, mégis Magyarországon már vagyunk egy páran, akik tanulgatjuk a kard kirántásának útját. Érdekes kérdés, hogy miért tesszük ezt, és miért nem mondjuk az európai középkor lovagi fegyverforgatása az, amibe belemélyedünk?

Aki már gondolkozott azon, hogy "mi az iaido lényege", az elindulhatott több gondolati úton is. Az egyik szál maga a mozgás - megfogod a kardot, kihúzod, vágsz, elrakod. Másik megközelítése, hogy az iaido azok a dolgok, amiket csinálunk (edzés, csata, edzőtábor és egyéb közös események). Harmadik pedig az Iaido szellemisége, melynek gyökere a japán szamurájok ("szolgálók") eszmerendszere.

Amiről most írni szeretnék, az ezzel kapcsolatos: hogyan vagyunk képesek befogadni a keleti tudati állapotot mi, a nyugati kultúra gyermekei. Amikor "nyugatit" írok, akkor az nyilván nem a földrajzi elhelyezkedésre vonatkozik, hanem a világmodellre. Nevezhetjük nyugati típusúnak is. A népvándorlás, a kommunikáció világszintű fokozódása, az utazás és kereskedelem kényelmes hozzáférhetősége (avagy nevezzük nevén eme apokaliptikus rémet: a Globalizáció) ugyan némiképp elmossa a határokat a két világ között, mégis először próbáljunk vetni egy pillantást a kettőre külön-külön.

Nyugati típusú társadalmunk alapja a mindenható Pénz kőrforgása és az ezzel kapcsolatos járulékos jelenségek. Akkor is, ha valakit úgymond "nem érdekel a pénz", elenyészően kevesen engedhetik meg magukból azt, hogy kiszálljanak a játékból: először tedd hasznossá magad és ezáltal keress pénzt (dolgozz), utána pedig tedd hasznossá magad azáltal, hogy elköltöd. Kereslet és kínálat ameddig szem ellát.

Mármár zen koan típusú tanmese nyugatról: Egy utazó megy a vadnyugatra szerencsét próbálni. Útközben megáll egy lepusztult, stagnáló városkában, omladozó házak, egy (kicsiny forgalmú) kocsma, nagy szegénység és munkanélküliség. Emberünk mielőtt továbbutazna, a kocsmárosra bízza száz dollárját, hogy őrizze meg neki, amíg vissza nem tér. Miután továbbállt, a kocsmáros gondolja, hogy egyhamar úgyse jön vissza (ha egyáltalán visszatér a veszélyes vidékről), ezért gondol egyet, és a száz dollárosból kitataroztatja a kocsmát, hogy több vendége legyen. A falubeli mesteremberek a pénzből, amig keresnek vesznek maguknak új cipőket és ruhákat. A falubeli cipészek és szabók a keresett pénzből szintén elkezdik a házukat csinosítattni, és persze mindenki eljár a szép kocsmába is. Egy szó mint száz, mire az utazó visszaér a városba, már egy jóval virágzóbb és jómódúbb közösség várja őt. A kocsmáros fel is ajánlja neki az otthagyott száz dollárt (amit azóta persze megkeresett becsülettel), mire az utazó vállat von, mondván: "Nem kell, hamis pénz volt".

Arról, hogy a pénz boldogít-e, megoszlanak a vélemények. A pszichológusaink és filozófusaing szerint nem, de a marketingeseing szerint igen (és ők vannak többen!). A mérhető életszínvonal és a közvéleménykutatások által mért "elégedettségi" szint közötti összefüggés vagy megvan, vagy nincs.

Keleten máshogy mennek a dolgok. Míg a nyugaton a gondolkodásmódot a "fekete-fehér, igen-nem" szabály határozza meg, addig keleti gondolkodás lehetővé tesz a számunkra nehezen felfogható "fekete ÉS fehér" is megengedhető kombináció. A szellemi tökéletesség állapotának elérése