Megnyilvánulás

Halkan megköszörülöm a torkomat. Khm-khm. Nem túl nagy zajt csapva, csak éppen hogy, szép szolídan. Nem akarok otromba állatnak tűnni, csak egy picit fel szeretném magamra hívni a figyelmet. Ha valaki megkérdezné, hát csak egy kicsit hurutos volt a torkom. Hideg őszi reggel van, kérem, bárkinek lehet hurutos a torka. Talán egy picit meg is fáztam az éjjel, kuc-kuc-kuc.

Nem nézel fel. Eddig is tudtad, hogy itt vagyok, nem változott semmi. Én is tudom, hogy tudtad, hogy itt vagyok, csak gondoltam azért megköszörülöm a torkomat. Közben azon tűnődöm, hogy elkezdjem-e mondani a mondókámat a fejed búbjának. Nem, az nem lenne helyes. Talán még egy pillanat, és felnézel, megkérdezed, hogy mit szeretnék. Még egy kicsit várok. Egy idő után persze a várakozás is kínossá fog válni, és azt nem szeretném.

- Elnézést...

Nem tudom, miért kérek elnézést. Igazából nincs mit elnézni, nem léptem senkinek a lábára. Csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért létezem, és ezzel a terhedre vagyok. Anélkül, hogy a fejed elfordítanád, felpillantasz, megajándékozva engem a várva várt szemkontaktussal. Igazán hálás vagyok érte.

- Jó napot kívánok -, hazudom. Végigmérsz, ahogy ott állok, picit zavart tekintettel. Ahogy a szájamat egy kicsit nyitva felejtettem. Ahogy a jobb kezemet tartom. Ahogy bizonytalanul valamilyen válaszra várok, pedig még nem is kérdeztem semmit. Hogy micsoda lúzer vagyok, hogy itt köhécselek, elnézést kérek meg köszöngetek, mintha te lennél a Télapó. Hát csak köhécseljek és köszöngessek kedvemre, te megvárod, hogy a tárgyra térjek, inkább addig foglalkozol valami érdekesebbel. Mondjuk.. keresztrejtvény. Tekinteted visszatér a fehér és fekete kockákra, amik között girbegurba betűid sorakoznak.

- Egy Népszabadságot kérek -, tör ki belőlem.

Felnyúlsz a fejed fölé, leemeled a lapot és elém hajítod. "Nesze". Jól ismered te az én fajtámat. Népszabadság, mi? Neked nem elég jó a Blikk, he? És rendes magazint nem akarsz venni, amik pedig ott ordítanak a képedbe a bódé oldaláról? Nem mondod ki, de látszik mit gondolsz. Megmondod az árat (most először szólalsz meg), én fizetek, besöpröd az aprót.

Gondolkodom, hogy mit mondjak. Megkockáztassak egy "köszönöm"-öt, ezzel kényszerítve téged, hogy azt hazudd, hogy szívesen? Te úgysem tennél ilyen, nem vagy alakoskodó fajta. Vagy egy "viszont látásra"? Végül kipréselek magamból egy határozatlan hellót, az újságot a hónom alá kapom, és odébbállok. Remélem, nem zavartam túlságosan.

– UPi, 2004.10.22.

HarcművészetTéma