Hiszti

Viszonylag ritkán szoktam hisztizni, legalábbis szerintem. Most eljött ez a pillanat is.

Úgy nagyjából 14–15 éves korom óta érzem folyamatosan, hogy valahogy minden évem egyre rosszabb, legalábbis ami a ,,teljesítményt illeti. Nos, nem tudom, hogy ezt a tendenciát meddig tudom még folytatni, ugyanis a legutóbbi egy évet, ahogy van, leginkább ki kellene dobnom az ablakon. Illetve nem ,,kellene, ugyanis pont én magam dobtam ki (sajnos, már a kemény, visszacsinálhatatlan múltidőben mondva ki a dolgot).

Nagyjából egy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy felfüggesztem a két egyetemre járást, hogy legalább az egyiket valahogy sikerüljön összerakni, és hogy lehetőleg legkésőbb a jövő év végére legyen legalább egy diploma a dologból, és akkor lehet venni a kalapot, és pár kedves–mosolygós mondat keretében végleg le lehet zárni azt a pár évnyi (nem tudom, ide mi az adekvát szó), amit a BME jelentett az életemben. Nos, úgy tűnik, ebből az egészből annyit sikerült véghezvinni, hogy valóban felfüggesztettem a zenei tanulmányaimat egy évre. De hogy mégis minek???...

További siránkozás helyett inkább csak beszéljen a statisztika: 65 kredit, két félév alatt. (Így még pontosan 68 kell a diplomához. Tekintve, hogy jövőre ismét aktív zeneakadémiás vagyok, kötve hiszem, hogy ez két (fél)év alatt sikerülhetne). Ha ehhez hozzáveszem, hogy ebből 10 kredit igazából csak egy kamu eredménye (így az éves teljesítményt nyugodtan tekinthetem 55 kreditnek), hogy a nullkredites kritériumok (lásd. pl. szigorlatok) közül egy sincs meg erre a félévre, és hogy egy átlagos földi halandó évente 60 kreditet végez, akkor tényleg nem értem, hogy mégis, mi a búbánatos f**zt csináltam egy évig.

A legkínosabb az, hogy még csak jól sem éreztem magam alatta, nem buliztam, no színház, no közös program a barátokkal, és úgy összességében hullafáradt vagyok az egész tanévtől. De hogy miért nem buliztam, és hogy mibe sikerült elfáradni, azt nem tudom...