SAdam Blog

2008-10

Mágia

Csomószor találkozom olyan emberekkel, akik így, vagy úgy, de úgy gondolják, hogy "rossz korba születtek". Van, akinek a XIX-XX. század fordulója lenne ideális, van, aki a középkorban (vagy inkább a renaissance alatt) élne, vagy aki indián lenne Amerikában, vagy bármi, csak ne pont itt és ne pont most. Azt vettem észre, hogy – habár ezer és egy féle érvvel állnak elő az emberek, hogy amiben épp élniük kell, az miért nem jó – általában a fő érvek valami ilyesmik: a mai kor szürke, erkölcstelen, embertelen, értelmetlen, céltalan, az emberek buták és gépszerűen élnek, az élet magányos és monoton. Valahogy az emberek úgy érzik, hogy nincs meg a varázs az életükben, az a bizonyos romantikus irracionalitás, ami a régi korokban aaaaannyira megvolt. Hiányzik a mágia.

Akik valamilyen "hagyományos" európai vallást követnek (értsd: kereszténység/zsidóság), azok általában aggódva figyelik az ateizmus térhódítását és a "klasszikus" erkölcsiségnek az ezzel járó szükségszerű eltűnését. Ezek általában ugyanúgy a modernizmust szokták okolni minden bajukért, a felvilágosodás eszméjét, egyáltalán a tudományok és a szkepticizmus térnyerését.

A vicc az, hogy a kép messze nem ilyen egyszerű. Egyik oldalról el kell ismerni, hogy a racionalitás sokmindent megölt az emberben. Hogy fordított sorrendben menjek, ott van a hit. A tudományos megismerésnek hála, ma már nincs szükségünk semmilyen vallásra ahhoz, hogy megértsük a fizikai világ működését. Természetesen nem értjük, sőt, valószínűleg soha nem is érthetjük meg teljesen a körülöttünk végbemenő jelenségeket, de nem is ez az igazán fontos. A fontos az, hogy van egy módszerünk, a tudományos megismerés módszere, ami garantálja számunkra, hogy a világot tetszőleges pontossággal meg tudjuk ismerni, mindenféle istenségek segítségül hívása nélkül. Így pusztán csak magában a tudományos módszerben kell hinnünk (rendben, tekinthetjük ezt a modern kor vallásának), de ezen kívül nincs szükség semmi egyébre, hogy megmagyarázzuk a világot. Ugyanígy, a modern jogtudomány (ami gyakorlatilag a közösség által, a mindenkori többségi vélemény által diktált irányelvek szerint működik) szépen lassan átveszi a helyet attól, ami a keresztény időszak alatt az erkölcsiség volt (sokáig Európában a katolikus jog volt az egyetlen, amit Európa egész területén egyetemesen ismertek és elfogadtak). Az államigazgatással is valami hasonló van, a hatalom forrása ugyanis nem valamilyen istenség (mint annak idején a feudalizmusban, ami néhány helyen – lásd pl. Monarchia – még a XX. század elején is működött), hanem maga a nép. Tudományos megismerés, jog, nép – hit, erkölcs és istenség helyett. Való igaz, utóbbi fogalmak tényleg sokkal misztikusabbak és kevésbé szürkék, mint az első csoport.

De nemcsak a hit misztikusságát vette el a racionalizmus, hanem valamit, ami ennél bizonyos értelemben sokkal fontosabb. Egy olyan világban, ahol jó és rossz szellemek viaskodnak a lelkünkért, miközben a szentek valami kézzel fogható helyen el vannak temetve, és ha meglátogatom az egyiknek a sírját, akkor az ükunokámnak tíz éven keresztül nem hullik ki a foga, meg különben is, ha felmegyek a magas hegy tetejére, akkor sárkányokkal is találkozhatok akár, egy ilyen világban bármi megtörténhet. És ez tényleg bármi lehet. Az ember szinte bármit elképzelhet, elmondhat, és ha ügyesen csinálja, akkor a többi tényleg elhiszi, de legalábbis bele tudja élni magát. Másfelől, a fantáziát sem korlátozza semmi. Akárhogy is, de manapság az átlagembernek komolyan erőlködnie kell, ha valami olyat akar kitalálni, amit a racionalitás nem enged meg, és mégis úgy szeretné tálalni, mint ami hihető. Ki kell szépen dolgoznia minden részletet, leginkább azt, hogy az elsőre hihetetlennek tűnő dolog, amit mesélni akar, hogyan lehetséges mégis. De eddig a pontig csak az juthat el, aki egyáltalán kitalált valami olyat, ami szinte teljességgel lehetetlen a racionális felfogás szerint. Szóval úgy tűnhet, hogy a racionális felfogás nemcsak a hitet vette el az emberektől, de a fantáziájukat is.

Az éremnek azonban van egy másik oldala. Először is, manapság csomó olyan dologgal találkozni élőben, amiről régen az emberek legfeljebb álmodtak, vagy még azt sem. Egy rakás olyan helyre el lehet könnyedén jutni, amiről egy középkori átlagember legfeljebb csak a fotelban ülve álmodozhatott, és valódi élmények híján a fantáziájával próbálhatott meg "útrakelni". Emellett mára szinte mindenki tud "varázsolni", legalábbis pár száz évvel ezelőtti értelemben: ismerjük a telepátiát (mobiltelefon), a teleportálást (repülőgép – bizony, a repülőgép gyorsabban repül, mint egy átlagos dzsinn az Ezeregy éjszaka meséiben), fel tudunk támasztani embereket a (klinikai) halálból, tudunk ételt teremteni (igaz, segédeszközként kell egy kevés furcsa por hozzá), fényt tudunk csinálni tűz nélkül, és még sorolhatnám. Csak ezek persze mára olyan természetes dolgok lettek, hogy fel sem tűnnek. Mint ahogy valószínűleg később sem fognak soha feltűnni azok a dolgok, amik ma még elképzelhetetlenek. Ami pedig a vallást illeti: talán ez az első olyan korszak a világtörténelemben, amikor egy vallás valóban foglalkozhat azzal, ami a lényege. Hisz nem kell magyarázatot adnia a fizikai világ működésére, mint ahogy nem kell, hogy utat mutasson az államigazgatás és a jog útvesztőiben. És az sem kell, hogy elemi tudásanyagot tanítson, vagy hogy pl. gyógyítson. Végre nincs szükség arra, hogy ezeket és a hasonló társadalmi feladatokat – jobb híján – a különböző vallási közösségek lássák el, és ilymódon különböző mankókon kelljen járnia a hitnek. Talán nem hangzik furán az a gondolat, hogy igazán erős hite annak lehet, aki nincs rászorulva a hitre, mint ahogy az igazán erős barátság is ott mutatkozik meg, ahol mindenféle külső tényezők nélkül is szoros kötődés van. Egy szó, mint száz: így, hogy a vallás ledobhatja a válláról a társadalom "materiális" terheit, tényleg szabadon foglalkozhat azzal, ami a lényege: hogy az emberi és az ember fölötti világ kapcsolatát tanulmányozza.

Hogy mindezt miért írtam? Hogy bizonyítsam, hogy a világ egyrészt nem is olyan szürke (csak a megfelelő szögből kell nézni), másrészt viszont meg kell keresni azokat a módszereket, amik visszaadják az embereknek a fantáziájukat, a "mindennapok mágiáját", amik felszabadítják őket a racionalitás nyomasztó terhe alól, legalábbis néha. Varázsolni kell az embereknek, mert ők bizony azt szeretik.

Íme egy újabb nemes feladat... :-)

Tagek:
 
Utoljára módosította SAdam 2008.X.05 01:57-n; 6 hozzászólás
PermaLink
100%