:Ezt a töredéket most találtam "rendrakás" közben valahol elkószálva a merevlemezemen, Untitled2 néven, "2009. feb. 25, 3:47 AM" dátummal. Fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan került oda (a mikorra a file-infóból vannak tippjeim, de nem emlékszem, hogy én bármit is írtam volna olyan hajnali órán), valószínűleg még akarhattam folytatni valamikor, de fogalmam sincs, hogy mit akarhattam akkor írni, így most én sem tudom meg, hogy mi is a saját igazi véleményem. Ha valaki tudja, fejezze be helyettem is...

Na akkor most jöjjön az igazi véleményem, persze kicsit delíriumos állapotban (pedig fura, nem is ittunk nagyon sokat, inkább csak kimerítő volt a nap).

Szóval legyünk őszinték: az, ami mi "euroatlanti kultúrának", vagy inkább "európai magaskultúrának" hívunk, gyakorlatilag halott. És nem most. Már vagy fél évszázad óta.

Ez persze valahol nagyon is érthető. Valamikor a múlt század fordulóján az európai kultúra eljutott a pluralizmus gondolatáig, amit tömören úgy lehet összefoglalni, hogy nem lehet két különböző elv-rendszer között minőségi különbséget tenni. Más szóval, nem létezik "alsóbbrendű" és "felsőbbrendű" kultúra, az egyes kultúrkörök egymástól független egész entitásként fogandók fel; vagyis ha egy bizonyos kultúra mondjuk elismeri a kannibalizmust, én, egy másik kultúrából jövő egyed, nem ítélkezhetek a kannibalizmus szokása fölött. Legfeljebb csak annyit mondhatok, hogy az én kultúrám szerint ez nem OK, de általánosságban nem ítélhetem el a jelenséget.

Látni kell azonban, hogy ez mindenféle "nagy" gondolkodó (filozófus, művész, író stb) létét szinte definíció szerint kizárja (feltéve, hogy "nagy" alatt azt értjük, aki térben és/vagy időben jelentős tömegre képes hatni - tudom, ez kicsit fura, mondhatni "statisztikai" definiálása az emberi "nagyságnak", de ez van...) Na most ehhez ugye az kéne, hogy az emberek hasonlóan gondolkozzanak. Na de könyörgöm, a plurális világban semmi nem biztosítja, hogy két ember akár csak közel hasonlóan gondolkozzék (és a mai Európában ez nem csak elv, hanem kőkemény gyakorlat is, gondoljunk csak arra, hogy egyes európai arabok milyen előszeretettel lövöldözik le azokat a családtagjaikat, akik nem ahhoz mennek, mint akit kiszemeltek számukra). Mondom persze, lehet ezen szörnyülködni, de az igazság az, hogy semmi jogunk nincs a szörnyülködésre. Ez a mások szabányrendszere, ők így elnek, punktum.

1. A plurális világban nincs abszolút (értsd: mindenki számára közösen elfogadott) igazság.
2. Abszolút igazságos társadalmi berendezkedés ezért nem létezhet.
3. Minden társadalomban van olyan csoport, amelyik számára az adott rendszer igazságtalan.
4. Előbb-utóbb lesz(nek) olyan(ok), aki(k) ezekre az igazságtalanságokra rámutat(nak).
5. Két eset van:
   1. Az ellentmondás feloldható úgy, hogy kvázi igazságos legyen az új szempontok szerint. Ekkor a kedélyek megnyugodnak, másik csoport kerül az igazságtalanak helyzetébe, visszatérés a kettővel korábbi ponthoz.
   2. Az ellentmondás nem oldható fel. A fennálló rend küzdeni fog az új elvek ellen.
6. Előbb-utóbb lesznek olyanok, akik radikalizálódnak. Ők azok, akik az új igazság miatt hajlandóak szembemenni a fennálló igazsággal.
7. Két eset van:
   1. Az igazságtalanság kis csoportot érint. Ekkor a többség fel fogja számolni ezt a csoportot.
   2. Az igazságtalanság sok embert érint. Megindul a társadalmi rend felbomlása.
8. Előbb-utóbb kitör a forradalom.
9. Lusták mindig vannak.
10. A lusták nem szeretnek dolgozni.
11. A nem dolgozókat minden kialakult társadalmi rend hátrányba kényszeríti.
12. A lusták ezért mindig a forradalom oldalán vannak.
13. A forradalom eredeti célja mindig keveredni fog az ingyenélők mindenkori általános ingyenélési céljával.
14. Jó esetben a radikálisok kiszűrik a lustákat maguk közül. Ez az emberi történelem fennállása alatt eddig egyszer sem következett be.
15. Előbb-utább a radikálisok elesnek a forradalom oldalán. Maradnak a lusták.
16. A forradalom eredeti célja ezzel teljesen elvész.
17. Ha a radikálisok kitartóak voltak, a forradalom megdönti a fennálló rendet.
18. A lusták learatják a babérokat.

Konklúzió:

1. Nem érdemes lázadni az igazságtalanság ellen.
2. Nem szabad nem lázadni az igazságtalanság ellen.
3. Az élet paradox.