Ma fehérlovas szőke herceghez méltóan teljesítettem a királykisasszony egyik kívánságát a százmilliárd közül. Ugyebár amikor összejöttünk (immáron 9 éve és 2 napja), már akkor felmerült, hogy ha egy bizonyos ember csinál egy bizonyos dolgot, akkor én ugye szintén csinálni fogok egy bizonyos emberrel egy bizonyos dolgot. Mielőtt még bárki bármire gondolna, erről volt szó:

Én meg persze már 9 éve is pontosan tudtam, hogy a hosszú kapcsolat (egyik) titka a sűrű bólogatás.

Utána teltek-múltak az évek, és persze nem történt semmi előrelépés. Loreena csak nem akart jönni. De nemhogy ide nem, hanem úgy általában valahogy egész Európában nem nagyon járt az elmúlt 9 évben. Aztán egy teljesen átlagos, április végi napon, a totális véletlennek köszönhetően megtudtam, hogy Budapestre jön.

Ez már csak azért is hatalmas mázli volt, mert pár nappal az után, hogy megvettem a jegyeinket, az összes jegy elkelt, és nem is láttam több plakátot az egész városban. Szóval tényleg piszok mázlim volt. De azért semmi sincs ingyen.

A mázli mellé például nekünk az eső jutott. Valahogy hősnőnknek sikerült kikapnia azt a napot, amikor reggeltől estig dézsából öntenek. Konkrétan, amíg eljutottunk a helyszínre, gyakorlatilag alsóneműig szétáztunk. De nem is ez fájt volna a legjobban. Még otthon, jó előrelátóan kitaláltam, hogy biztos majd lesz valami dedikálás, ezért a két eredeti lemezünket bepakoltam a cuccok közé, hogy ugyebár legyen mit dedikálni. Szívszorító látvány volt előhúzni a sok évvel ezelőtti karácsonyi ajándék-lemezeket a szétmállott borítóikkal...

És akkor ugye még nem mondtam a helyszínt: természetesen a Margitszigeti Szabadtéri Színpad. Természetesen ponyva, vagy egyéb eső ellen védő felszerelés nélkül.

Még jó, hogy az egyik hálózsákot elhoztam otthonról...

Viszont maga a koncert gyönyörű volt, azzal együtt, hogy szakadt az eső, szinte mindenki ott maradt, és Loreena is játszott legalább másfél órán át. És utána valóban volt dedikálás (igaz, ezt erősen szocreál módon oldották meg, valami hátsó kijárathoz odaállították szerencsétlen énekest – még egy széket sem hoztak neki –, közben mellette pakolták a nyersanyagot a furgonból a bárba meg lófráltak a csövesek meg hasonlóak). Kétszer is kiálltuk a sort, dedikáltattunk három lemezt, és született egy ilyen kép is:

Update: további képek, amiket csináltam, itt