SAdam Blog

2011-12

Fusson, akinek nincs bora!...

"Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni!"

Nagyjából másfél hónapja kérdezte meg tőlem először valaki, hogy "akkor most pánikoljak?" Akkor még azt mondtam, fölösleges; a megfelelő utolsó pillanatban úgyis meg fogják lépni a kötelező köröket. Egyszerűen másképp nem megy. Most úgy érzem, eljött az utolsó pillanat, de nem lépett senki semmit. Ma elkezdtem pánikolni.

Nem értek nagyon a gazdasághoz, sem a pénzügyekhez. De vannak pénzügyeim, és én is vezetek háztartást. Úgy képzelem, amikor minden jól megy, az embernek van valamilyen, legalább középtávon többé/kevésbe tervezhető jövedelme, ebből vannak megtakarításai, és – ha az ésszerűség úgy hozza – rendelkezik valamennyi, a jövedelemszerző-képességét segítő hitellel. Ennél egy fokkal rosszabb helyzet, amikor a jövedelmem már nem fedezi a megélhetésemet, kvázi "válságba kerül" a háztartásom. Ekkor két dolgot tehetek: vagy növelem a bevételeimet, vagy csökkentem a kiadásaimat.

Megjegyzés: szerintem a kettő együtt nem megy. Nem hiszem (és gyanítom, ebben a legtöbb gazdasági szakember egyetértene velem), hogy a kiadásaim csökkentésével párhuzamosan lényegesen növelhetem a jövedelmem: nem fogok tudni több ügyfélhez eljutni, ha közben csökkenteni akarom a benzinköltséget; nem fogom tudni megnövelni a hatékony munkaóráim számát, ha közben kevesebb kávét iszom; nem fogok több megbízást kapni, ha közben sajnálom a pénzt a telefonra stb. Tömören: a gazdasági növekedés és a megszorítás útja egyidejűleg nem járható. Amennyire értem a dolgokat, a "gazdasági szabadságharc" alapötlete, élén a Széll Kálmán és hasonló tervekkel, valahol ez lett volna. No comment.

Visszatérve: ha szerencsém van, akkor vagy a kiadáscsökkentés, vagy a növekedés forszírozásával előbb-utóbb helyrebillennek a dolgok. Ha ez nem történik meg (aminek nem csak a "gazdasági szabadságharchoz" hasonló abszurd próbálkozások lehetnek az okai, simán megeshet, hogy az ember a jó úton indul el, csak a hozzá-nem-értés miatt egyszerűen elbaltázza a dolgokat, mondjuk a megszorításokat, mint tette az előző kormány), akkor a háztartásom tovább süllyed. Ekkor előbb-utóbb eljön az a pont, ahol már nem befektetési céllal, hanem fogyasztási céllal kezdek el hitelt felvenni. Mondjuk azért, hogy legyen otthon étel. Ez már önmagában is borzalmas, és innen nagyon nehéz felállni. Gondoljunk csak azoknak a családoknak a tömkelegére, akiket a mindenféle uzsorások nyomorgatnak az országban (igen, mondhatjuk, hogy hülye, aki havi 50%-os kamatra kér kölcsön pénzt; de ezt magyarázza az ember annak a munkanélküli anyának, akinek éhezik a gyereke, és aki máshonnan nem remélhet semmit). Vagy gondoljunk egyszerűen a Kádár-korszakra...

A következő szint a lejtőn lefele az, amikor egyszerűen már senki nem ad nekünk hitelt, egyszerűen azért, mert nem hiszi már senki, hogy valaha vissza fog kapni bármit is a pénzéből.

Magyarország – ha jól értem – jelenleg ebben a stádiumban van. Tudtommal egyre gyakoribb, hogy az állampapír-aukciókon nem, vagy csak jóval a felkínált mennyiségek alatt sikerül eladni az állampapírjainkat. Más szóval, lassan nincs épeszű befektető, aki hajlandó lenne nekünk pénzt adni. Ezen az sem segít sokat, hogy az ország bóvliba minősítésével (ha jól értem a dolgok működését) egy sor fontos befektető számára az üzletpolitikájuk alapján automatikusan tiltólistára kerülnek a magyar állampapírok.

Ilyenkor az egyetlen kiút, ha nem akarok éhenhalni, hogy fogom a családi ékszert (nevezzük nemzeti devizatartaléknak), és eladom. Ha ez sem segít, akkor jön az éhenhalás, más néven államcsőd.

Persze pánikra semmi ok, hiszen arra van a család, a barátok és az egyéb üzletfelek, hogy segítsenek a bajban. Mégpedig bármikor – nem muszáj megvárni, hogy éhenhaljak, nyugodtan fordulhatok a barátaimhoz már akkor, amikor a legnagyobb problémám az, hogy nincs pénzem Merdzsóra, csak Toyotára, pedig a Merdzsó olyan menő... Nyilván kevesen fognak a jobb kocsiért kölcsönkérni a cimbiktől. De ha az éhhalál fenyeget, akkor nem kölcsönkérni egyszerűen hülyeség.

A legjobb pénz persze nyilván az, amit ajándékba kapunk. Azonban keveseknek vannak olyan barátaik, akik csak úgy pénzt ajándékoznak (ezúton is kösz, srácok...). A gyakoribb az, amikor úgy kérek kölcsön a havertól, hogy majd valamikor megadom. És örülhetek, mert a haver legtöbbször nem fog kamatot kérni. Ilyenkor gyakorlatilag ajándékba kapjuk a baráttól a kamatot, ami, valljuk be, nem kis jótétemény.

Ha eltartott lennék a családomban, akkor akkor kezdenék el igazán pánikolni, amikor már nem maradna más, mint a családi arany felélése, de a faterom még mindig túl büszke lenne ahhoz, hogy kölcsönkérjen a gazdag nagybácsitól. Márpedig jelen szituációban pont ez történik. Világosan értésünkre lett adva José bácsi által, hogy akkor kapunk baráti pénzt, ha bizonyos pontokat teljesítünk, nevezetesen, két igen gázos törvényt visszavonunk. Ezek után a mai napon sikerült elfogadni a két nevezett törvényt.

Persze ilyenkor durcizhatunk, hogy a kegyetlen nagybácsi diktálni akar nekünk. De a helyzet az, hogy az EU elvárásai, lássuk be, igen minimálisak velünk szemben: "pusztán" annyit várnak el, hogy végre normális és kiszámítható módon intézzük a gazdaságunkat, vagy legalábbis próbáljunk meg elindulni a normalitás útján. Ezen kívül, bármilyen elvárásokat is támasztanak velünk szemben, ha már ott tartunk, hogy eladjuk a nagymama jeggyűrűjét és utána éhenhalunk, akkor már nem hiszem, hogy pattoghatunk a mecénás feltételeit illetően. Azon kiborulni pedig, hogy a pénz még jóbarátok között sincs teljesen ingyen – hát, welcome to Planet Earth.

Felmerülhet még a kérdés, hogy miért vártunk mostanáig, miért nem kértük a cimbik segítségét, amíg még nem volt ilyen rossz a helyzet, és akkor sokkal jobb feltételekkel is kaptunk volna zsetont. Vagy várjunk csak, ez már volt, 2008-ban, ha jól emlékszem. Csak utána elkergettük a félkarú rablót, mielőtt kidobta volna magából a jackpotot... Ami érthető: amíg itt volt az EU-IMF páros, addig nem kezdhettük el a "gazdasági szabadságharcos" kísérleteinket, mert az első költségvetés-tervezet láttán kiröhögtek volna minket és megmondták volna, hogy legyünk szívesek olyan költségvetést tervezni, ami működni is fog. Hiába, no, senki sem szereti, ha szerencsejátékra teszik fel a kölcsönadott pénzt. Márpedig egy ki-nem-próbált gazdasági modell egy válság közepén gyakorlatilag olyan, mint amikor felteszem a pénzem lóversenyre azzal, hogy majd úgyis nyerek, és akkor bőven megadom minden tartozásom.

Nem tudom, meddig érdemes reménykedni, hogy igazából csak politikai játszma folyik, és a végén úgyis lesz IMF-megállapodás, de én kezdem feladni. Szerintem abban bíznak, hogy az EU-nak sem érdeke, hogy egy EU-tagország államcsődöt jelentsen, és úgyis mindent el fognak követni, hogy a végén megmentsenek minket. Hogy majd mi is kapunk olyan ingyen-pénzt, mint a görögök. Csakhogy úgy látszik, itt azt nem akarja senki figyelembe venni, hogy Görögországban nem Görögországot akarta (akarja) megmenteni az EU, hanem a közös pénzt. Ezen kívül pont a görögmentés annyi pénzt és politikai erőforrást emésztett fel az Unióban, hogy nem hiszem, hogy lenne olyan európai politikus, aki vállalná, hogy még egy országot kihúznak a maga kreálta sz*rából, főleg, ha az adott ország egy gyenge láncszem és nem tagja az Eurozónának sem. Egyszerűen olcsóbb lesz kidobni minket az EU-ból és hagyni, hogy összeomoljunk, mint megmenteni minket. Papandreu megtehette, hogy az egész világ pofájába röhögjön, és az államcsőd-veszéllyel az előszobában görög belpolitikai kérdéssé degradálja az Euró megmentését, amikor előjött a népszavazásos ötletével. És akármennyire is utálták ezért mindenütt, megjátszhatta a lapot, egyszerűen, mert akkora a tét. Orbán azt felejti el, hogy mint egy nem Eurozóna-tagország miniszterelnöke, ő messze nincs ilyen előnyös helyzetben.

Vagy időben leesik nekik, hogy mi vagyunk a békák az oroszlános-krokodilos viccben, vagy tippem szerint nemsokára államcsőd lesz; legrosszabb esetben egyszerűen kihajítanak minket az Unióból. De amikorra ez bekövetkezik, addigra én már nagyon nem szeretnék itthon lenni...

Kérjük, hogy az utolsó ember, aki elhagyja az országot, oltsa le a villanyt!
Tagek:
 
Utoljára módosította SAdam 2012.I.03 10:57-n; 4 hozzászólás
PermaLink