Tardos 2007

2007-07

2007-07-01

Kabrió bogárral szállni élvezet! Kivéve, ha egyébként is nedves hideg van, lóg az eső lába, és rommá fagyunk Virággal a hátsó ülésen. Laci állítása szerint, az elülső ülésen is rommá lehetett fagyni. De ez annyira nem érdekes. (Laci szerint jajbazmeg.)

A tegnapi nap legklasszikusabb mozzanata Miki bogárjához köthető. Ugyanis lefulladt, jól. A beindítási manőverhez rendőri segítséget vettünk igénybe, pedig (az okos) Miki a forgalmit egy másik (nem nála található) táskában rejtette el a bánözők elől. Durva. De megbírtuk.

Itt Virág. És Laci. Most UPi elment tanksapkát forrasztani. Tegnap UPi a napi élvezetadagját főleg A rettegés hegye c. (L:) "hibás algoritmusból" nyerte, mert Uli azzal játszott, és UPi azt figyelte szorgosan, ahogy szenved. Ezenkívül rájött a dolgozás, aztán az olvasás, tehát nem volt igazából fogyasztható, de mára megjavult szerencsére.

Virág ma: beszélgettem a Lacival. Jó volt, az elvárásokkal ellentétben. (Na jó, nem is voltak elvárásaim.) Laci ma: beszélgettem a Virággal. Jó volt, az elvárásokkal ellentétben. (Na jó, nem is voltak elvárásaim.)

Az UPi mikor jön már? Liveblog rulz. Laci felettem fekszik az ágyban, én meg alatta. (Másik ágyban persze.. Gyk: emeletes ágy) És írunk. (Laci: "a töltelékszöveg így a 75%, de nem baj").

Még mindig tanksapkát szerelnek. Mellesleg a szoba sarkában egy szuicid pók próbálkozik élete legmeredekebb ugrásával. (L: "de ugye látod a pókot?" V: "nem." L: "csak hogy tudjad, miről írsz." V: ...)

Idézetek az emeletes ágytól/ról: "Itt jártunk geci." - (V: Egyszer a suliban egy ismeretlen srác azt magyarázta a haverjának, hogy "húbazmeg, futottam, mint állat, geci", és bennem az merült fel, hogy az állatgeci az hogy. Whatever.) Következő idézet: "Itt basztam 2OO6ban + nagyokat" (L: "a szürrealizmus egyik magányos csimborasszója tévedt piciny és büdös kis szobánkba eme kommentár képében." UPi: "Ez teljesen redundáns és önismétlő." L: "Ez hol redundáns? Te vagy a redundáns bazmeg.")

Egyéb idézetek (átadom Mikinek):

Laci felémhajolt és elolvasta az utolsó fejezetet, majd sajátosan fejezte ki társa felé áradó szeretetét: "Upi le lett oltva, mint a kurvaisten."

Laci beszólt, hogy a "rüh"-emről írjak. Valami allergiás betegséget elkaptam, amivel orvosnál is voltam. Randa, piros foltokkal vagyok tele és viszket, mint a kurvaélet. Az orvos végigsimított egy példányt a sokezerből, megállapította, hogy nem tudja, mi ez, majd beadott rá két oltást, hogy hatékonynak tünjön. Illedelmesen megköszöntem és továbbálltam azzal a tapasztalattal, hogy újra 15 évig nem akarok orvost látni.

Laci: "Azért azt is megemlíthetted volna, hogy az egyiket a seggedbe kaptad, hogy a segg is kapjon valami szerepet." Upi: "A te anális fixációd úgyis táborszerte közismert tény."

Utóhatások: Laci elkapta tőlem, mert ragályos. Viszketünk. Uff.

Átadom Lacinak, Miki búcsúzik...

Bár a rólam eddig kialakult seggmogul képét már nem moshatom le, azért mégis úgy érzem el kell mondjam, hogy a köldököm sajtszagú. Ugye. Off.

Virág: Azt is hozzá kéne füzni, hogy ezt honnan tudjuk. L: Upi orra néhány hete csobbant egyet köldöknyilásom oázisában.

Na, most már tényleg átadom a szót.

UPi: Most már mind tudjátok, hogy totálkárosak vagyunk röpke két napnyi táborozás után. Biztos nagyon szomorkodtok, hogy nem vagytok itt velünk. Biztos.

Tagek:
 
Utoljára módosította UPi 2007.VII.01 21:23-n; 2 hozzászólás
Bejegyzés módosítása | PermaLink
Szavazás letiltva.

2007-07-01 2

Virág: A legtöbb férfi egyszerre csak egy dolgot tud csinálni.
UPi: Ezért iszunk többnyire sört.

Tagek:
 
Utoljára módosította UPi 2007.VII.01 21:25-n; 0 hozzászólás
Bejegyzés módosítása | PermaLink
Szavazás letiltva.

2007-07-04

V: Újabb blogbejegyzéssel örvendeztetünk meg benneteket, kedves Apocalypse-olvasók. Ma kicsi gyerekeket rugdostunk, de levertek minket.

Két nappal később: V: A tegnapi nap legfontosabb elhangzott kérdése, amely a táboron keresztül hangosan szólt, mint az ének, ez volt: UPI, SZARSZ MÉG??? Bocs. Ha már témánál vagyunk, Laci új beceneve Seggmogul. Nekem, mint eljövendő pszichológusnak, az a véleményem, hogy az anális fixáció egy annyira súlyos esetével állunk szemben, amiről már beszélni is kár. Én egyébként átálltam a napenergiára (ld. prána-légzés), és Mikivel a napi 4 óra alvásra is. Így megvan az egyensúly: pont annyit alszunk, amennyit edzünk. Na jó, kicsit kevesebbet. Még egy pár szót rólam: (mások számára) érdekes kapcsolattartási módszereim (ölelések orrba-szájba) láttán egyesek azt a következtetést vonták le, hogy én most akkor hogy is? Döntsem már el, kivel vagyok, UPival-é avagy Mikivel.. Kunc-kunc. Na ennyit rólam, jöjjön most UPi.

UPi: Szeretném kijelenteni, hogy szarni voltam. Továbbá recece. A Kárpátia nevű terror háza újra megjelent életemben. Az egyik barnaöves (aki kommandós is, meg még ki tudja) beültetett oszladozó kocsijába, és melegen figyelmembe ajánlotta a Kárpátia "Székelyhimnusz" c. etűdjét. Mint kiderült, van egy kazettája (a barnaövesnek, nem a Kárpátiának), amin végig a Székelyhimnusz megy. Megállás nélkül. Végtelenítve. A kocsijában a magnó automatikusan fordul, amikor a kazetta végére ér.

A Kárpátia (akik nem ismernék) egyébként valahol a lakodalmas metál és a hazafias rákendról között van műfaját tekintve. Szövegei népnemzetileg túlfűtöttek és összmagyarok. A zenei kidolgozottsága az AgresszívMosógépet nem hozná zavarba. Összefoglalva, igazi rettegős TurulMadaratMindenhova.

A barnaöves barátian javasolta a kocsiban, hogy hallgassak rengeteg Kárpátiát, mert segít a nemzeti érzelmeimet fejleszteni. Őszinte, jóindulatú gesztus volt ez részéről, és nem szálltam vele vitába, mert már amúgy is fájt a karom. Megmagyaráztam, hogy a Székelyhimnusz meghaladja képességeimet összetettségével, de van egy jobb, egy másik gitáros a táborban, aki nemcsak szintén barnaöves, de ráadásul bizonyosan kirázza majd ezt a muzsikát a kisujjából.

Ezután elmenekültem a tűzrakás közeléből, és kis klánommal elvonultunk a nagy focipályára, ahol leterítettük az első napon beszerzett, megfagyásvédő polár pokrócainkat, és addig gitároztunk és ittunk, amíg a csillagok fel nem jöttek, és kőrkörös táncot nem kezdtek járni odafenn.

Seggmogulnál a klaviatúra. Viva la valag. Vita et anus. Ave coituscaesar. Továbbá tervbe van véve "Tardos 2007 – UPi, szarsz még?" (UPiSzarszMég) c. trilógiám első kötetének megírása.

Tagek:
 
Utoljára módosította UPi 2007.VII.04 08:28-n; 1 hozzászólás
Bejegyzés módosítása | PermaLink
Szavazás letiltva.

2007-07-08

Már itthon vagyunk mindannyian. Szeretném megosztani veletek a Tardoson született nótát, amit én írtam, de remélhetőleg nagy karrier vár még rá :)

Tardos

C     Am     E        Am
Ég és fák és fű, hegyláb,
F              C            E     Am
nézd, már hogy vár, a tábor vár.. állj!

Am      Am               Dm              G
A kocsi itt lefekszik és itt lakik, amíg minket vár,
C                          Dm                G
végre ideért az út velünk, Tardoson vagyunk, nézd, mit látsz!

Fák, hegyláb, dal szól, füst száll,
jó bor, sok barát, Tardos hív, értünk áll..

A beton álmodik vajon, hogyha tűz a nap, s forró már?
Ó, itt soha nem gyötör magány, légy a cimborám, dúdold hát:

Fák, hegyláb, ropogó tűz, csillagtánc,
az éj, gondol rád, figyel rád, ne félj,

soha, ha itt az éjszaka, itt vagyunk veled, harcostárs!
Küzdj, az élet néha túl kemény, mégis élni kell, légy hálás..

C       Am      E        Am
Nézz és láss és hallj és szólj..
F          C              G              C
Vágy ha megszáll, tekints föl, s magasra szállj!
F           C           E         Am
A vég közel már, inkább élj, amíg fáj!


2007. július

Virág
Tagek:
 
Utoljára módosította Virág 2007.VII.08 16:17-n; 4 hozzászólás
Bejegyzés módosítása | PermaLink
Szavazás letiltva.