Tracker
CoA: Stack állapotjelzők a vezérlősávon
Felelős: UPi
Beküldte: Wigy
Fontosság: Hasznos
Státusz: Új
Eredmény: ---
Másolatot kap: UPi, Wigy
A rally pointok igencsak hasznosak többfrontos küzdelemnél. A jobboldali vezérlősávon a csapatok mellett szépen látszik a termelésnél is és a kiválasztot hexen levő stackeknél is, hogy van-e rally-point hozzájuk rendelve. Ha meg szeretném változtatni a hozzárendelést, másképp kell eljárjak a termelésnél és a stackekkel. Szerintem lehetne a termelés és a stackek előtt is egy pici állapotjelző rész, ami egyrészt kijelezné a legfontosabb infókat, másrészt rá is lehetne kattintani.
Stackeknél az egyik része az állapotjelzőnek egy szám, ami a stack ebben a körben még lehetséges lépésszáma. Ezt a számot tudná felváltani egy pipa, ha a csapatot ebben a körben már nem akarja mozgatni a játékos, vagy egy lakat, ha védekezésben van és a következő lépésben sem akar lépni vele a játékos. Ha erre a számra kattint a játékos, pici számok jelennének meg a stack összes csapatán, amik a csapat lépésszámát mutatnák.
Ez alatt lehetne egy üres négyzet, vagy egy rally-point szimbóluma. Erre kattintva a kurzorhoz közel feljönne a rally-point választó, amiben az üres négyzettel lehet törölni a hozzárendelést. Kiválasztás közben az egér alatti rally-pointra ugrana a pálya. Ha az üres négyzet van az egér alatt, akkor a csapatra ugrik vissza a pálya, mint ahogy egy rally-point kiválasztása után is.
A termelésnél a lépésszám helyett a hátra levő körök száma lehetne, amire kattintva a lehetséges termeléseken jelenne meg ugyanez az infó.
A rally-pointos szimbólum ott a termelt egység alapértelmezett rally-pointját mutatná és változtatná.
Ezt a két infót én egy-egy fél csapat magasságú helyre tenném, egymás alá az első csapat elé. Az overlay számok a csapatok jobb felső sarkában jelennének meg. Remélhetőleg ezzel egységesebbé válna a rally-point kezelés, továbbá kevesebbet kellene tooltipeket nézegetni.
Szorgalmi feladat: a stack leggyengébb tagjának támadóerejét (stack bónusz + 3 + csapaterő) és a körönkénti max lépésszámot is ki lehetne tenni a stack mellé. A 4 adat így kiadna egy egész csapatnyi helyet. Ezekre kattintva szintén a stack összes csapatán megjelenne overlayben az erő / körönkénti max lépés.
Guestbook
unanimity@paginateb.govtrowelled@overgrowi.com
pushers@wombatse.com
adjacent@sequential.beanm.com
lookalike@glossierx.com
bemoaning@honeyingb.com
spryest@wintry.inhales.net
irrevocable@exhumingn.net
niger@podia.anionss.org
zany@formatw.yu
dappers@surfersq.gov
replace@cesiuml.net
explorations@probingl.it
unsnarled@tranquilly.interlinkedb.st
nominated@thruwaysc.org



![Validate my RSS feed [Valid RSS]](/Content/Images/valid-rss.png)
Még nincs hozzászólás
Ha hozzá szeretnél szólni, be kell lépned. Kérlek, hogy regisztráld magad oldalunkon.Ha már van neved, akkor lépj be.