Ha minden igaz van lakásom és egy tajvani lakótársam. 9 órán belül megkapja a csekkemet a háziúr (életem első csekkje egy olyan összeggel, amit nem is merek kimondani), és aztán majd két hét múlva be is költözhetek. Kaptam mindenféle szurikat is. Meg még jogosítványom is lehet, hogy majd előbb-utóbb lesz. Közben pedig előadásokat hallgatok arról, hogy másolni mások dolgait rossz dolog, de az ötleteiket ellophatom. Meg mellette társalgok más graduális programokon résztvevő emberekkel, miközben kapok némi ételt is. Még a könyveimet és megrendeltem a tanszékemhez. Szóval a dolgok szépen, nagyjából simán haladnak, persze sok-sok-sok rohangálással.
Persze estéimet iszogatással vagy vízipipával töltöm, illetve kevés esetben mindkettővel. Sok-sok ember van itt, érdekesebbnél érdekesebb történetekkel. Csak az osztálytársaim többségét nem találom sehol, szerintem elbújtak. Találtam Go szövetséget, ma játszottam is picit velük, és úgy alapvetően élvezem az életet. Mint lehet látni/sejteni már az ideiglenes helyemen a szomszédoktól és sikerült netet szereznem.
Azt hiszem, ez egy nagyon érdekes dolog lesz itt velem.
Ja igen, még valami. A vízipipa hely amit találtam egy templomból átalakított egyiptomi dekorral díszített helyiség. Iszonyat jól néz ki. Mutatom is :)
Apocalypse KÖZÖS
Yesterday is history, tomorrow is mystery, but today is a gift. That is why its called the present.
Itt olvashatsz a kalandjaimról, amik vagy érdekesek lesznek, hátborzongatóak, misztikusak vagy csak idegesítőek. Nem minden naprakész, de egy picit igen.
Korábbi bejegyzések
Archívum
Guestbook
overstepped@lubumbashiu.milreeve@crestfallen.professp.com
govern@buffetedz.org
violoncellos@fellest.homesteadingg.com
backstop@pecks.ch
indefinably@haircutsz.er
sportier@undergraduates.cavalriesd.gh
sanka@caterersy.lc
domed@autopsyf.mil
wheezing@anecdotek.edu






![Validate my RSS feed [Valid RSS]](/Content/Images/valid-rss.png)
Hozzászólások
SurBa hozzászólása 2010-08-12 10:55-kor![[5]](/Content/Images/none.gif)
A lakás is ilyen hangulatos? Vagy annyira olcsó volt, hogy nem mersz róla képet feltölteni? :D
UPi hozzászólása 2010-08-12 14:34-kor
Király, örülök hogy sikerül egyenesbe hoznod a dolgokat. A nagy változások mindig tranziensekkel járnak, ezt megtanultuk már jelek és rendszerek c. tárgy első félévében...
Ulmar hozzászólása 2010-08-12 17:05-kor
(Válaszképp erre)
Habár tényleg nem annyira drága, de baromi jó, és majd fel fogok róla tölteni képeket. Majd ha beköltöztem. Még másvalaki lakik ott két hétig, tervem szerint már csak egy :)
Ulmar hozzászólása 2010-08-12 17:06-kor
Ja igen, 10 pont aki kitalálja, hogy a fenti képen milyen nemzetiségű emberek vannak.
UPi hozzászólása 2010-08-12 18:13-kor
Szerintem elbóniaiak.
SAdam hozzászólása 2010-08-12 19:53-kor
(Válaszképp erre)
Egy tajvani és egy azerbajdzsáni?
Ulmar hozzászólása 2010-08-12 22:02-kor
(Válaszképp erre)
Ehehehe, előzetes infókból értesült ember. A tajvani stimmel :)
UPi hozzászólása 2010-08-12 22:04-kor
SAdam 5 pont!
Descant hozzászólása 2010-08-13 20:49-kor
Ez racial profileing! Én nem tudom megmondani mert én nem látok bőrszínt
Descant hozzászólása 2010-08-14 13:25-kor
Pablo? Talán spanyol lehet.
Ulmar hozzászólása 2010-08-14 15:56-kor
(Válaszképp erre)
Fél pontszám jár leleményességre. Igazából Argentín.
SAdam hozzászólása 2010-08-15 02:10-kor
(Válaszképp erre)
Ez a Pablo ez honnan jött? Én nézem a képet egy ideje, de semmi jelet nem látok... Vagy valahol máshol kéne keresnem?...
Ulmar hozzászólása 2010-08-15 06:18-kor
(Válaszképp erre)
A feltöltött képek nevekkel is rendelkeznek.
SurBa hozzászólása 2010-08-16 12:16-kor
A játékot így bizalomjátékká változtatva :D
Descant hozzászólása 2010-08-17 15:08-kor
Ulmar te mikor szoktál skype közelban lenni?
Ulmar hozzászólása 2010-08-18 02:33-kor
(Válaszképp erre)
Ez nagyon random. Mostanság reggeltől estig eligazításon vagyok, tehát ottani idő szerint olyan 3-6 között vagyok fent. Csütörtökön szerintem 15-18 közt is leszek, de nem igérem. Ha fel vagy lépve akkor néha megtalálsz. Andinak legtöbb nap sikerűl, de Surbának is ment már. Nagyon sokan nem használtok Skype-ot, úgyhogy lehet keresek majd valami alternatívát.
Descant hozzászólása 2010-08-19 08:15-kor
http://www.thinkbabynames.com/meaning/1/Ulmar
Descant hozzászólása 2010-08-23 09:45-kor
Nekem még soha nem sikerült elkapnom skypon a Zulmárt
Descant hozzászólása 2010-08-23 10:06-kor
Ja és ha időket írsz írd már oda az időzónát pls
Ulmar hozzászólása 2010-08-23 15:47-kor
(Válaszképp erre)
Az eredeti posztban lévő 9 óra múlva-ra, vagy a mikor vagyok fent Skype-on tehát ottani idő szerint... kifejezésekre?
Ha már van neved, akkor lépj be.