Az öndokumentáló kód jó dolog. Lássuk csak, mit talált ma UPi:

    /// <summary>
    /// The SPSException that is thrown when the 
    /// password is invalid.
    /// </summary>
    /// <remarks>
    /// Detailed description for SPSExInvalidPassword.
    /// </remarks>
    [Serializable()]
    public class SPSExPasswordExpired : SPSException
    {
        […]

Kicsivel később:

    /// <summary>
    /// Initializes a new instance of the 
    /// SPSExInvalidPassword class.
    /// </summary>
    public SPSExPasswordExpired()
    {                                                     
        if (SPSTrace.T) SPSTrace.writeFunctionBegin(
            string.Format("->SPSExPasswordExpired.SPSExPasswordExpired()" ));
    }     

Na ennyit az öndokumentáló kódról.

A történet elsőre bonyolultnak tűnhet, de valójában egyszerű. Adott két amerikai cég; az egyik megrendelésére dolgozom a másiknak. Ez a két cég korábban tisztán kompetitorok voltak; ugyanazon a piacon hasonló termékekkel jelentek meg.

Néhány eladással, akvizícióval és összeolvadással később arra lettek egyszer csak figyelmesek, hogy továbbra is kompetitorok, de ugyanakkor meg egymás beszállítói is lettek közben. A két vállalat management-je pedig nem nagyon tud mit kezdeni az ilymódon kialakult helyzettel, már kb. 6 hónapja tárgyalnak mindenről, és még most sem lehet tudni, hogy miafasz van.

Ez az egész egy olyan romantikus drámára emlékeztet, amikor a filmben egy férfi és egy nő, akik valamiért szívből utálják egymást, egyszercsak egy lakatlan szigeten találja magát. Aztán az történik, ami ilyenkor történni szokott:

• A nő rászokik a kókusztej-párlatra, elhízik mint a disznó, és a tengerparton fekve kábulatában egy majomcsorda molesztálja.
• A férfiról kiderül, hogy homoszexuális, buzgón vallásos lesz, valamint a fákkal beszélget (azt hazudja nekik, hogy ő Napoleon).

Hát valami ilyen van most a melóban.