Tisztelettel jelentem a nagyérdemű közönségnek: kipróbáltam Budapest új csodáját, a (jelenleg tesztüzem alatt álló) bérbiciklit!

Egyszer Descant a Tesco-biciklire találta azt mondani, hogy annak az egyetlen pozitív tulajdonsága az, hogy létezik. Nos, csodák csodája: a bérbiciklinek is van egy ilyen pozitív tulajdonsága! Ezen kívül számos hátránnyal rendelkezik, úgyhogy egyelőre nem érzem a kísértést, hogy a saját járgányomat eladjam.

A legfőbb problémája a bérbiciklinek az, hogy nehéz, lassú és lusta. Ez nyilván számos okból van:

• Látható cél volt, hogy a bicikli strapabíró legyen. Egy jó nagy (és nehéz) kosár és lezáró lakat mind része a történetnek.
• A kerék tömör gumi. Ez jó azért, mert kisebb (nulla) eséllyel kap defektet, kevesebbet kell karbantartással foglalkozni, nem kell utánfújni, nem lehet viccből leereszteni, stb.
• Egy kerékdinamó folyamatosan tölti a kerékpár fedélzeti elektronikáját, amiben van GPS, kártyaolvasó, számbillentyűk, lámpák, meg még ki tudja mi minden csoda.
• Feltehetően a tervezésnél cél volt, hogy ne száguldozzanak a bérbiciklivel. Így a balesetekből származó káresemények ritkábbak lesznek. Szintén vélhetően rossz bublicitás lenne, ha kezdő bringások sorozatban válnának koccanások áldozatává a bérbicikli nyergében ülve. A sebváltó is ilyen elv szerint lett kialakítva: a három fokozatból kettő túl közel van, és a leggyorsabb is elég lomha.

További furcsaság, hogy az elülső kosár nem fordul a kormánnyal, mert a vázhoz van rögzítve. Így nem látod, hogy a kerék fordul, mert takarja a kosár. Ez számomra nagyon furcsa és zavaró volt, olyan érzés, mintha nem a kormány irányítaná a biciklit.

Főleg a jelen időjárási viszonyok mellett elég izzadós egy ilyen cuccal tekerni a városban.

A bicikli előnye, hogy kényelmes a nyereg és jó a csengő is.

Szóval jó, hogy van egy ilyen dolog, nyilván egy fontos hiánypótló a város közlekedési rendszerében. Remélem, hogy be fog válni és sokan veszik majd igénybe. A többi rossz dolog nagyjából rendszerszintű és nem kiküszöbölhető, ha nekem kellene bérbiciklit terveznem, jó eséllyel az is valami hasonló lenne. A nem túl előnyös és rendhagyó konstrukció valószínűleg a lopást is kevésbé teszi vonzóvá, csökkenti a karbantartási költséget, növeli a rendszer megbízhatóságát.

Szóval ez van. Próbáljátok ki ti is! Készüljetek fel viszont arra, hogy az érzés olyan lenne, mintha egy kisebb személygépjármű volánja mögül átülnétek egy IFÁba (a motor pedig maradna ugyanaz).

Update 2014-08-04: A tesztüzemet meghosszabbították 2 héttel!

Ma eltaknyoltam az öltözőben.

Értékes tudást osztok most meg veletek, ami egyszer az életeteket mentheti meg: a vizes linóleum mezítláb kegyetlenül csúszik. Továbbá szintén idegbetegmód csúszik az a linóleum, ami ugyan száraznak néz ki, de nem az. Szóval a linóleum ellenség.

Amikor az egyik lépésem nem ért ott véget, ahova a lábamat letettem, szinte rögtön rájöttem, hogy valami nem stimmel. A közhiedelemmel ellentétben ilyenkor nem lassul le az idő: összesen 2 másodperc alatt eldől minden (pl én magam is). Mégis úgy tűnt, hogy dilatál az idő, és nem azért, mert esés közben relativisztikus sebességet értem el. Ami miatt többnek tűnt 2 mp-nél az esés az volt, hogy ilyenkor az agyam kb 50-szer elmondja, hogy nemkéneelesni nemkéneelesni nemkéneelesni ak**vákf***a!! (Paccs.)

A két srác, aki tanúja volt a jelenetnek, rögtön ott volt, és aggódva szemlélték az események ilyentén alakulását. Az egészben a meglepő (számomra és számukra is), hogy a világon semmi bajom nem lett. Nem vertem be se a fejem, de a csuklóm, se semmit. Úgy értem le, ahogy éveken át jitsun tanítottak, tökéletesen tompítva a leérkezést, fejet behúzva, féloldalt.

Nem volt ebben semmi szándékos.
Egyszerűen én így szállok le.

Rájöttem, hogy az évek múltával casual gémer lettem.

Megmondom, hogy mit jelent az én olvasatomban ez a fogalom. A casual gémer abban különbözik a hardcore gémertől, hogy számára a számítógépes játék kizárólag a szórakozást szolgálja. Nem vágyik kihívásra, nem szeretne nehézségeket és nincs is sok ideje gémelni. Egyszerűen leül a játék elé, ott van fél órát 'szcsókolom.

Régebben hardcore gémer voltam. Órákat, napokat voltam képes eltölteni játékokkal. A mai napig végig tudom nyomni a PrinceOfPersia első részét kb 40 perc alatt. Cheat nélkül dolgoztam végig magam a Doom II mindharminckettő óriáspályáján. Halomra lőttem a zergeket, protossokat a StarCraft megannyi küldetésén. Van egy füzetem, amiben benne van a Populous kb 150 világának a kódja. Órákon át szaszeroltam a Lemmings idegbetegmód nehéz pályáit is. És még sorolhatnám.

Az egyetem végeztével a játékra fordítható időmmel a kedvem is alábbhagyott. A napokban két megrázó élményben is volt részem.

Elkezdtem játszani a HalfLife2-vel, amitől minden hardcore gémernek óriási gamerhardonja van évek óta. Az elején még egész vicces is volt, amikor a vonatállomáson kellett sétálni, aztán jött egy rész, amikor futni kellett a tetőn, és közben lőttek rád. Aztán meg volt egy nyavajás pisztolyod, és a szomszéd tetőn mászkáló katonákra kellett vadászni. Úristen. Itt hagytam abba. Ebben mi a szórakoztató?

Jó, ezek szerint az oldschool lövős játékokkal már nem érdemes kezdenem. Mi legyen akkor? Hát kb fél éve megvettem a Skyrim-et, mi lenne, ha ki is próbálnám? Ennek is ötmillió a pontszáma metacriticen, hát csak überfasza lehet, nem? Nos, a Skyrimes élményem a következő: ülök egy szekéren, úgy hogy nem tudok mozogni, közben NPC-k ontják magukból a háttértörténetet annyi tulajdonnévvel, hogy abba Tolkien is belepirulna. Ez megy 10 percig kb. Utána premier plánból örvendezhetek végig egy lefejezős kivégzést, majd fel kell futnom egy torony tetejébe, amit viszont a karakterem nem tud megcsinálni. Skyrim töröl.

Szóval most mi van? Az utolsó játék, amit élveztem, az a Brothers: The Tale of Two Sons volt, ami igencsak könnyű és rövidke játék, nem mérhető a Half Life vagy Elder Scrolls sorozathoz. Viszont végig érdekes, végig szép, akármilyen rövid egységben játszható, nincs félórás bevezető rész, tutorial vagy ilyesmi. Leülsz, játszol, élvezed, felállsz.

'Szcsókolom.

Voltam ma melanoma-szűrésen.

Kiskoromban azt képzeltem, hogy ha egyszer alsógatyában álldogálok, és két nő fotóz elölről-hátulról, az azt jelenti, hogy nyertem.

Jelentem: élőben nem olyan érzés, mintha nyertem volna.