NemMondomMeg

A tájkép változatlan.
Gömblyukú házak, a vakolat könnyezik.
Megszáradt pecsétviaszba süpped a talp.
Turista öröm a ki nem lőtt töltény.
Néhány élő emlékezet,
a háza előtt áll, sepreget.
Törvényszerű lenyomatot:
Küzdj és ölj!-örök doktrína búg.
Csak a cél a mocskos még.
Ez csak hamiskás aranyfog.
A fejekben vákum dúl.
A testfolyadék sűrű és tápláló.
Az agresszió sejtről sejtre nyúz.
És ha százszor is mondjuk:
mártír hadoszlop,
csak mazochista tömeg zúg.
Utána mind lerogyunk,
házak leszünk és élő golyónyomok.
A táj változatlan.
Szent sziklák, porladó otthonok.
Újra húzzuk a ravaszt,
a töltény és az ujj is mi vagyunk.
Utoljára módosította Ulmar 2007.IV.18 15:04-n
PermaLink
Szavazás letiltva.

Hozzászólások

1

UPi 2007.IV.20 08:25

NemMondodMeg ismét lesújt, és pont az Eső előttről írt verset.

Tagek: