Bevezető: Pár napja készült egy bejegyzésem (UpiRajzBlog/2007-01-23), amiben rantoltam erről-arról. Rajz nem volt hozzá. Felmerült bennem, hogy odabiggyesztem a végére, hogy "ezt most nem kell pontozni", de aztán gondoltam, hogy nem nézek mindenkit hülyének, úgyis tudják, hogy ez nem rajz. Ehhez képest elsöprő lelkesedéssel kaptam rá hat (!) ötöst. Ebből két dolgot vontam le: mindenki hülye, és hogy van igény rantra. Szóval, jön még a rant, most. Rövid leszek.

Megfigyeltem valami érdekeset, miközben itt rajzolgattam ennek a blognak az immár 52 rajzát. Akarod tudni, hogy mi az, amit megfigyeltem? Jó. Akkor megmondom.

Azt figyeltem meg, hogy ahhoz, hogy egy rajzom reakciót váltson ki, ahhoz valami felháborítónak kell lennie benne. Előfordul, hogy a rajzaim elgondolkodtató szemléletűek, vagy viccesek, vagy témába vágóak, vagy kidolgozottak. Ezek maximum 2-3 (de többnyire kevesebb) hozzászólást eredményeznek. Hogy egy rajz igazán kiváltson valami reakciót, ahhoz botrányosnak kell lennie.

Első kitérő: felmerül, hogy egyszerűen szarul rajzolok, és szarok a rajzaim, és mással nem tudok hatást elérni, vagyis mondjuk lélegzetelállító szépséggel, precizitással vagy mesteri érzelemgazdag kompozícióval nem tudok szolgálni. Ez persze igaz, de nem itt van a kutya elesve.

Második kitérő: persze nem kell, hogy érdekeljenek a hozzászólások. Nem azért csinálom ezt a blogot, hanem hogy megtanuljak rajzolni. Ez is igaz, de most nem ez a lényeg.

Eltűnődve ezen a jelenségen, rájöttem a történelem nagy ripacsainak a titkára. A titok az, hogy nincs rossz marketing (kivéve a nekrológot): az a lényeg, hogy észrevegyenek. Villon például egész elfogadható kis verseket farigcsált, de nem lett volna belőle költőfejedelem, ha korábban nem válik igen hírhedt botrányhőssé. Hozhatnék példát jelenlegi popkultúránk és közéletünk szereplői közül is, de nem teszem. Úgyis mindenki tud mondani kapásból párat.

Nem ragozom tovább a témát, elvégre ez SajátVélemény, és úgysem olvassa el senki, ha fél képernyőnél hosszabbra nyúlik. A lényeg az üzenet magamnak: nem kell botrányt csinálni. Ha nincs reakció, nincs reakció. Ezt a blogot magamnak csinálom.

A mama igencsak Elite Force...

Érdekes módon, a Gödörben két WC van: a női és a koedukált. A rajzon az a (gyakori) szituáció szerepel, amikor az utóbbi helységben mindkét nem képviselve van.

Íme, némi szünet után, ismét.

Ma nincs rajz, igaz, tegnap meg tegnapelőtt sem volt. Ami viszont ma van helyette, az az okosságok. Bizonyám. Végülis a blog, mint műfaj, arról szól, hogy valaki rendszeres-rendszertelen időközönként megosztja az okosságát a világgal, hogy azután a világ érdeme szerint ignorálja nagyívben.

Általában akkor szoktak emberek blogolni, amikor boldogtalanok. Az elégedettség és vidámság, úgy látszik, kevésbé termékeny táptalaja az emberi megnyilvánulásnak. Ennek persze az a közvetlen következménye, hogy a blogok között jelentős mennyiségű a "NapiNyafogás". Tisztelet a kivételnek.

Azok a blogok, amik szintén valamilyen lelki nyomorból fakadnak, de nem válnak NapiNyafogássá, viszont igen érdekes olvasmányok tudnak lenni. Emberek, akik visszahúzódóak, és nem is álmodnának arról, hogy akár csak felszínesen megnyíljanak mások előtt, fogják magukat, fellépnek a netre, és leírnak majdnem mindent. Mások, ha odatévednek valamilyen furcsa és idomtalan véletlen folytán, elolvassák mások lelki salakanyagának hanyagul lepárolt csapadékát, és magukra találnak benne. Megpillantják a másik mezítelen tudatáról készült önarckép egyik kis szilánkját. Ez a modern kor művészete, jelenünk lírája.

A kortárs festészet, irodalom és zene eltávolodott tőlünk. Mi itt maradtunk, spirituális vezérfonál nélkül, és kínunkban blogokat írunk, írunk, írunk. Néha olvasunk is. Az íráshoz és az olvasáshoz is egyaránt bátorság kell, mert ez csak akkor tud érdekes lenni, ha az önkifejezésben túllép a szemérmesség határán. Ha tényleg valamit kifejez önmagából. A rettentő, emberi önmagából.

A nemlétező, vagy alig létező közönségen kívül a blogger még egy rémmel szembenéz rettenthetetlenül: önmagával. Ezért tisztelni, félni és követni kell őt, mert példát mutat generációknak. Olvassatok jó blogokat. Ha ismertek ilyet, esetleg a címét bekommentálhatjátok ide alant.

Ma nincs rajz, ma rant van. Ha akarjátok, lesz még rant, és holnap már valamit kaparászom is papírra.

UPi out.

Mondják, hogy a nevetés gyógyít.
A legtöbb ember nagyon nevetséges.
Csak tudnám, miért ennyi a beteg?

Aki még nem látta volna a JajIstenemFejszeVanAFejemben oldalt: Ez egy kezdeményezés, hogy ezt a mondatot minél több nyelvre lefordítsák. Ugye, az ember sosem tudhatja, hogy mikor lehet erre szüksége.

Egyebek között lefordították a Volapük nevű nyelvre is. Ez egy 19. században konstruált mesterséges nyelv. Becslések szerint 25-30-an beszélik.

Ma voltunk az AgresszívMosógép pár oszlopos tagjával hangfalakat, erősítőket meg ilyesmiket piackutatni. Az alábbi rajz ötlete közben fogalmazódott meg bennem.

Mivel már igencsak előrehaladtam a rajzolás művészetében, ezért gondoltam, hogy
– lévén nagylelkű ember vagyok –
gondolván a nyomdokaimban járókra, megosztok veletek néhány igazi kulisszatitkot a rajzolás folyamatáról. Ilyen, és ehhez hasonló útmutatókat egyébként lehet még találni a neten és a könyvesboltokban is. Remélem, hasznát látjátok.

Ma megtanuljuk, hogyan kell nőstény embert rajzolni.

Rajzoljuk meg durván a fej formáját. Később még javítunk rajta, de azért ne legyen teljesen nyomi!

Fasza, mi?

Második lépés

Rajzoljuk meg a szemeket.

A szemek az emberi érzelem kifejeződésének a geometriai, optikai és spirituális középpontjai, úgyhogy ezt nagyon ne szúrjuk el! A szemek fejezzék ki a női lét pán-ostoba hangulatát: legyenek sejtelmesek, kicsit tűnődőek, egész csöppet játékosak, incselkedőek és titokzatosak.

Ne feledjük, hogy a szemeket lehetőleg oda rajzoljuk, ahol általában a fejen el szoktak helyezkedni, különben később ki kell majd radíroznunk őket! Itt láthattok egy példát a megfelelő ábrázolásra:

Harmadik lépés

A nőknek, mint az az élőben is megfigyelhetjük, van orruk, és szájuk is. Mindkettő fontos szerv, úgyhogy fektessünk megfelelő gondot a megjelenítésükre.

Negyedik lépés

A legtöbb nő igen kevély a hajára, és még olyan korban is festeni meg fésülni szokta, amikor rendes férfiember örül, ha még megvan belőle a két kedvenc szála. Rajzoljunk hát szegény macának hajat, had örüljön neki.

Ötödik lépés

Á nem. Ez így nem lesz jó. Vissza az egészet.

Hatodik lépés

Legyen inkább kicsit bongyor. De csak kicsit.

Hetedik lépés

Rajzoljunk neki nyakat, vállat. Érzékeltessük a csecs elhelyezkedését és geometriáját ízlésesen.

Nagyjából kész is vagyunk a rajzzal!

Nyolcadik lépés

Fejezzük be a rajzot ízlésünk szerint. Ha akarjuk, adhatunk apró részleteket hozzá, vagy mondjuk rajzolhatunk egy nem túl mozgalmas hátteret is. Ügyeljünk rá, hogy a súlypont és az arányok megmaradjanak pontosan. Kívánság szerint ki is színezhetjük esetleg.

Az befejezett rajzunk valahogy így nézzen ki:

Update 2007-09-12: Ezen a videón láthatjátok, ahogy valaki, követve tanácsaimat, lefesti a fenti rajzot, Microsoft Paint-tel: http://www.youtube.com/watch?v=9WHiQPc-ac0

I'm about to drop the hammer, and dispense some indiscriminate justice.

Három fontos szereplőt láttok itt az egyik jelenleg futó (illetve, vánszorgó) SzerepJátékunkból. Róluk bővebben a Maliusz:SpellJammer oldalon olvashattok, de minek. Egy teljes órán át dolgoztam rajtuk, úgy nézzétek.

Vigyázni kell a gyilkos cseccsel.

A szalagavatók sorának nincs vége soha.