József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hívtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál, s így nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

1937. június

---

Stílszerűen olyan költővel indítok, akit UPi nem szeret - épp az imént beszéltük ezt meg msn-en. Közvetlenül azután, hogy elújságoltam neki: megtanultam gitárkísérettel énekelni, majd azt is, hogy már nagyon rég foglalkoztat a fent olvasható mű.
2006 nyarán ugyanis edzőtáborban voltunk, mi, a ju-jitsusok. Emlékszem, miután hazajöttem, még napokig képtelen voltam visszaállni a "normális" életritmusra. Tulajdonképpen megkérdőjeleztem, hogy az a normális, ahogy egy koszos, büdös, szürke városban tengetem napjaimat a számítógép előtt vagy a Zöld Pardonban részegen.. Tardos után ez volt nekem Pest. Mert Tardoson szabadnak éreztem magam. Igaz, hogy naponta hat órát edzettünk, Tibi sensei engem és másokat is terrorizált, és reggel futni kellett, mégis.. Mégsem voltam és vagyok olyan szabad sehol, semmikor, mint az edzőtáborban. Esténként UPi gitározott, én is néha, és István is, akinek nem tudom a vezetéknevét, csak hogy a legtöbb elképzelhető egyenruhában kipróbálta már magát, hogy frissen/félig összeforrt lengőbordával tett vizsgát 1. kyura, ami fekete öv, és hogy debreceni. Ez utóbbi nem biztos. Néha ő is gitározott. Amíg nem tudtam a nevét, Trubadúrnak hívtam, kétszemközt, magammal. Pl. bősz naplóírásaim közepette. Nagyon szerette József Attilát, és nem egy versét tudta is kísérni - így ismerkedtem meg a Tudod, hogy nincs bocsánattal.
Miután hazajöttem, már nem volt időm rákeresni a Kaláka együttes verziójára, amit Trubadúr is játszott, mert megették a vírusok a winchesteremet, innentől letöltőprogram híján maradtam, .. mindegy. Hosszú. Most sikerült megkaparintani a zenét. Párhuzamosan azzal, hogy József Attilát tanultuk irodalomból. Nagyon szeretem mind a verset, mind a hozzá írt zenét. Igaz, teljesen más tufattartalmakat társítok hozzá, mint ha olvasásból ismertem volna meg. Ez nem egy vidám vers. A zene kicsit ellágyítja, de azért az utolsó előtti versszak mindig összeszorítja a szívemet. (Miért kellett hozzá még egy versszakot írni? Whatever.)