Agresszív Mosógép/Koncertbeszámoló

Nos, mint tudjátok, az AgresszívMosógép ma bizony fergeteges koncertet adott az Aranysas söröző nevezetű vendéglátóipari egységben, s úgy gondoltam, ha már legutóbb (PinceKoncert) nem, most akkor írok egy rövidke szösszenetet az eseményről. Igazándiból arra gondoltam, hogy aki ott volt, akár, mint néző, akár, mint fellépő, az kiegészítgethetné ezt az oldalt még, ha van kedve hozzá, ahogy láttam, készült fénykép és videófelvétel is, szóval biztosan lesz anyag hozzá. Kezdek kicsit elkalandozni az eredeti szövegtervtől, úgyhogy.

Na szóval a koncert! Ugyan szerénységem, valamint a família nem a pontos érkezés iskolapéldáját adta elő (konkrétan a Doors-ra érkeztünk meg, ha nem tévedek, Entschuldigung), de azt hiszem, azért a hangulatot így is sikerült felmérni, átélni. Mert bizony hangulat az volt, méghozzá jó! Ahogy én azt láttam, mind a közönség, mind a zenekar jól szórakozott, úgyhogy én ezt mindenképpen egy sikeres fellépésnek könyvelem el magamban.

S bár zeneileg igen fejlett botfüllel rendelkezem, azért mégis nagy bizonyossággal állíthatom, hogy a legutóbbi koncert óta volt itt fejlődés bőven! Valahogyan jobban összeálltak a számok, a banda is jobban összeszokottnak mutatkozott (külön pacsi a női vokálért, szerintem jó ötlet), úgyhogy csak így tovább, alkalmazzátok serényen a Mindig tartsuk be a próbát. Ne legyen kivétel. elvét, mert mint látszik, sokat ér!

Hát, most ennyi kívánkozott ki belőlem így hirtelenjében. Szerintem tök jó ez a zenekarosdi, úgyhogy folytassátok szorgalmasan, zúzzon még jó sokat az AgresszívMosógép! És akiből kikívánkozik még valami szöveg, kép, videó, az ne fogja vissza magát! De egy valami fontos: ne hozzá szennyest!

Tagek: