Szombat este egy áttétlenkedett nap végén elpattant bennem egy húr. Elhatároztam, hogy bár este kilenc van és meglehetősen hideg, felszaladok a Gellért-hegyre. Először a boltban feltankoltam egy energia itallal és egy túrórudival, majd szamurájos könyvemet hónom alatt szorongatva metróra pattantam.

A hegyre felfelé vezet olyan út a Gellért szálló mellől, amely csak egy helyen lépcsősödik el, akkor is egy 9 fok erejéig. Ez egy remek dolog, hiszen így biciklivel és futva is emberibb módon lehet a csúcs felé törni. Remekül ki van éjjel világítva, tökéletes sétáló park. Ha szerencsés vagy, még sünöket is találhatsz, ahogy éjjel roamingolnak a placcon. Azonban Bálint napján inkább lázas gondolatok emésztettek.

Amikor hasonló őrület lesz úrrá rajtam előszeretettel ölöm bele valamibe, ami gyorsan lefáraszt. Ilyen mondjuk felszaladni. Mivel hideg volt, igen kevesen jártak arrafelé, s nem is bántam, hogy magányomat csak a nyugati oldalon lévő házakban rezidens ebek ugatása zavarta meg. Fent a fagyos szélben egy ital mellé elnyomtam egy cigit, és elámultam sokadszorra azon, hogy a város milyen gyönyörű. Nagy dolog ez, mert jó ideje nem tudom értékelni a szép dolgokat. Gépiesen értékelek mindent, és az a csodálat, és öröm, ami gyermekként eltelített, már - már úgy tűnik teljesen kiveszett belőlem. Ahogy a hideg szélben a Szabadság szobor tövében ácsorogtam, elnyomtam még egy blázt. Valami hiányzik.

Kevesen tudják rólam, hogy van egy furcsa viszonyom a vallásokkal. A régi nagy isten (és minden) tagadásom valamikor átcsapott egy csöndes elfogadásba. Nem lettem ugyan bigott hívő, de mivel Isten avagy az istenek léte sem nem léte nem bizonyított, így feltételezem, hogy valami van. A döntés hasraütés szerű először, de magamnak be kell vallanom, hogy a társaság és a beszélgetés hiánya késztetett. Lassan antiszocializálódom. Egyre kevesebbet vagyok emberek között, egyre kevésbé találom meg a hangot másokkal. volt idő, amikor olykor imára adtam fejemet kétségbeesésemben, de ez a szokásom az idő folyamán egyszer csak eltűnt. Mintha elvágták volna. Lementem a lenti sziklatemplom elé, leültem ott egy padra és csendben magamba szálltam. Hátha segít alapon a keresztény tenyérösszezárós módszerét alkalmaztam. Forgattam a gondolatokat, hogy ha most imádkozom és Istenhez szólok, mit is akarok mondani. Tegyük fel, hogy van és mindent lát. Minek számoljak be? Kéregetni és könyörögni megalázó, nem elfogadható eszköz számomra. Mások számára kérni egy természeten túli entitást szintén felesleges. Ha másnak jót akarok, akkor magam kell, hogy cselekedjek. Következtetés: nincs szükségem imára. Ergo Isten léte is teljes mértékben lényegtelen. Itt vagyok, itt élek, itt kell helyt állnom, és elsősorban magamra számíthatok. Persze van, amikor mások is tolnak egyet a szekeremen és alázatos hálát érzek irántuk, mégsem szabad rájuk építenem. Mindent ami velem kapcsolatos nekem kell igyekeznem megoldanom, hiszen életem csatájába sem kisér el más. Szomorú tény, amit nagyon nehezen fogadtam el.

A csöndes kis szatorim után rágyújtottam a túrórudira, és át a hídon s végig a Váci utcán elsétáltam a Deák térig. Közben vagy öten próbáltak beterelni különböző sztriptízbárokba, de sajnos nagy örömömben elfelejtettem elsütni nekik, hogy köszönöm de 10 éve nem, vagy az, hogy köszönöm de tériszonyom van az asztalon, és nem vetkőzöm pénzért. Még belém botlott két csaj, akik valami utcáról érdeklődtek, de mivel nem tudtam merre van az intézmény amit keresnek, így hamar haszontalanná és érdektelenné váltam a szemükben. Lényegtelen apróság.

A Gellért-hegy és a Váci utca télen nagyon szép, csak öltözz fel rendesen. És jobb ha nem viszel magaddal senkit, mert nincs esélyed hallani a saját hangodat.

Tisztelt Vezérkar!

Grizli őrnagy megjárta az egészségügyi bürokrácia csatamezejét, és kissebb taktikai győzelmek, valamint egy stratégiai javaslat birtokában megérkezett körletébe. Saját és háziorvosa egybehangzó véleménye alapján szolgálatra készen áll, bár folyamatos megfigyelés végett intenzív diétára és folyamatos, 24 órás vérnyomás monitoringra vállalkozott. Az őrnagy bár már többször próbálkozott felesleges kilói leadásával, és csupán egyszer sikerült tartósan 15 kilónyi feleslegétől megszabadulnia, azonban most abszolút lelkesedéssel vág bele az újabb kúrába. Amíg a kezelés tart magas vércukor szintjét kezelendő egy gyenge hatásfokú gyógyszer rendszeres, kis dózisban történő szedését javasolta az orvosa. Kérjük az őrnaggyal kapcsolatban lévő bajtársakat, hogy legyenek elnézőek vele, mivel a jelen vállalkozás fokozott feszültséggel járhat a tápanyagbevitel és az energiafelhasználás arányának változása miatt, azonban megjegyezzük, hogy a vállalkozás sikerrel kecsegtet (utalnék itt a több éves kiképzésre és gyakorlatra).

Tisztettel,

Grizli tüzérségi őrnagy

Mennyit öltem meg?
Számolja a Halál! Új
év, új hadjárat.

Nincs semmi mi olyan szép lenne mint a reggel. Ha felkelünk, hát bizony örüljünk, hiszen még egy napot élhetünk. Ha még egy napot élhetünk, az lehetőség, hogy a dolgok jobbra fordulnak esetleg, maradnak jók, de akár a rosszat is örömmel fogadhatjuk, hiszen ha minden jó, az élet unalmas.

Mielőtt az emberek elkezdenek kijelölt munkahelyükre bevánszorogni, jó lejutni a boltba, hogy majd otthon reggelire az asztalon friss zsemle legyen... semmihez nem fogható a friss zsemle íze. Talán nincs is máshol ilyen, mint ezen a földön. Persze ha hagyjuk délutánig kint a szekrényben, akkor már vacak, de még melegen puhán nincs vele baj. Még jobb ha akad hozzá vaj. Nem margarin, ahogy sokan gondolnák manapság ebben a menzakultúrában, vaj, tejből készült. És persze friss zöldség. ízlés szerint. Apróság egy ilyen reggeli, de ha jól indítod a napot, ez a lendület kitart nagyon sokáig.

A legjobb ha süt a nap, vagy havazik. Ha esik az sem, rossz, és ha csak felhős szórt fényes, hát nincs mit tenni, örülök annak is, hogy feljött a nap, és nem sötétben botorkálunk.

Van idő, amikor hajnalban a futás a legjobb. Nem sokat, nem keveset. Nappal szemben jó futni, és végignézni, ahogy az első sugarak dicsfénybe borítják a bolygót, majd hazafele találkozni a korán kelőkkel. Látni ahogy a gyerekek elindulni iskolába, és mosolyogva nosztalgiázni, hogy nem is olyan rég még én magam is iskolába jártam nap mint nap. Néha ettől nagyon vénnek érzem magam, bár mondják, hogy eljön az idő, hogy az enyém megy ott hajnalban kapualjban bujkálva szívni a staubot, de remélem ez nem történik meg.

Jó reggel belegondolni, hogy szabad vagyok, tényleg szabad, és minden kötelezettségemet magam és örömmel vettem a nyakamba, ami úgy tűnik leláncol, de igazából ezek miatt lehetek szabad, s ad értelmet a hétköznapoknak.

Reggel álmosan jó elkönyvelni magamban fintorogva, hogy az Utolsó szamuráj egy nyálas film, de hát nem kötelező megnézni, és hogy nem is teszem meg. A kezdet fontos, hogy jó legyen, remélem, hogy lesz elég lélekjelenlétem, hogy a vég is olyan legyen, amilyennek lennie kell.

Szerencsére mostanság nem emlékszem az álmaimra.

Volt egyszer Kanadában egy kis kertváros. Abban volt egy ház, annak volt egy gazdája, és őrizte egy kutya. Ez a kutya nagy szőrös dög volt, elkényelmesedett udvari öleb, de azért fiatal korához méltóan meg - meg kergette a postást, ahogy illik, de az utca legpimaszabb kandúrjával valahogy soha sehogy sem bírt. A kandúr ezt kihasználva rendszeresen dézsmálta a gazda csilis bab konzerv készletét, a kivéhedt ebre, rá se kellett hederítenie szinte, csupán annyira, hogy ne a földön járjon, hanem megmaradjon a fák és kerítések adta macskasztrádán. Szegény kutya hallotta, ahogy a konzerv tartalmát csámcsogva majszolták a cirmosok a kerítés mögött, evvel is bosszantva az amúgy hűséges házőrzőt.
Szégyellte magát a kutya meg nem is, de hát mit tehetett, a macskasztrádára nem tudott venni matricát, a házi kosztból arra nem futotta.
Egyszer történt hogy a legbátrabb kandúr egy langyos nyár végi délutánon egy faágról megszólította a kutyát:

- Heverészünk, heverészünk? – szólt oda pimaszul a kandúr.

A kutya csak mérgesen mordult egyet felfelé, de a macska csak nem hagyta abba.

- Milyen dolog az, hogy hagyod, hogy a gazdád éléskamrájából lopkodják a csilis babot, melyet az öreg Jones annyira szeret főleg munka után a rögbi meccset nézve, sörrel kisérve?

- Nincs pénzem matricára – felelt a kutya elkeseredetten.

- Jaaaj… hát annyi sincs benned, hogy felugorj ide, és tisztességesen megkergess? Látszik, hogy egy elhízott eb vagy, és még a hűtő legfelső polcáig sem tudsz felugrani.

- Tudod, macska úr, a kutyák nehezek és nem arra valók, hogy ugráljanak, mint a bolha a bundájuk közepébe.

- Jaaaj… hát ennyire nem tudsz erőt venni magadon, hogy fogyózzál és eddzél, hogy egyszer aztán tényleg magasra ugorj? Biztosan a fogaid is tompák ahhoz, hogy élve szétmarcangolj egy igazi macskát.

- Sajnos igaz ez is, de hát a gazdának nem telik kutyafogkefére, hogy rághassam és élezhessem vele rettentő szemfogaimat.

- És mondják, hogy egy postást sem kergettél még meg úgy, hogy elkapd, már az is fittyet hányva dobálja be a leveleket. Már az sem tisztel téged.

Kezdett erre a kutya begurulni, és röviden csak ennyit válaszolt:

- A kutyának nem kell elkapnia a postást, mert nem az a dolga.

De a macska csak nem bírta abbahagyni:

- És a gazdádat sem érdekli már, hogy a kocsmában falábúnak csúfolják! Inkább pasziánszozik a Windózon és oda sem figyel!!! HAHAHA!

Azonban a kutya ezt nem hagyhatta annyiban, nagyon szerette a gazdáját, hát leemelte a kutyaól bejárata fölé függesztett duplacsövű vadászpuskát, célzott, és fejbe lőtte az ágon heverésző pimaszkodó kandúrt, majd boldogan élt, míg el nem altatta az állatorvos.
Ha a macska nem pimaszkodott volna, akkor nem vadászbalesetben halt volna meg, hanem elütötte volna egy 100 mérföld per órával robogó kamion, ahogy az arrafelé minden tisztességes macskával történt.
Itt a vége fuss el véle.