Szombat este egy áttétlenkedett nap végén elpattant bennem egy húr. Elhatároztam, hogy bár este kilenc van és meglehetősen hideg, felszaladok a Gellért-hegyre. Először a boltban feltankoltam egy energia itallal és egy túrórudival, majd szamurájos könyvemet hónom alatt szorongatva metróra pattantam.

A hegyre felfelé vezet olyan út a Gellért szálló mellől, amely csak egy helyen lépcsősödik el, akkor is egy 9 fok erejéig. Ez egy remek dolog, hiszen így biciklivel és futva is emberibb módon lehet a csúcs felé törni. Remekül ki van éjjel világítva, tökéletes sétáló park. Ha szerencsés vagy, még sünöket is találhatsz, ahogy éjjel roamingolnak a placcon. Azonban Bálint napján inkább lázas gondolatok emésztettek.

Amikor hasonló őrület lesz úrrá rajtam előszeretettel ölöm bele valamibe, ami gyorsan lefáraszt. Ilyen mondjuk felszaladni. Mivel hideg volt, igen kevesen jártak arrafelé, s nem is bántam, hogy magányomat csak a nyugati oldalon lévő házakban rezidens ebek ugatása zavarta meg. Fent a fagyos szélben egy ital mellé elnyomtam egy cigit, és elámultam sokadszorra azon, hogy a város milyen gyönyörű. Nagy dolog ez, mert jó ideje nem tudom értékelni a szép dolgokat. Gépiesen értékelek mindent, és az a csodálat, és öröm, ami gyermekként eltelített, már - már úgy tűnik teljesen kiveszett belőlem. Ahogy a hideg szélben a Szabadság szobor tövében ácsorogtam, elnyomtam még egy blázt. Valami hiányzik.

Kevesen tudják rólam, hogy van egy furcsa viszonyom a vallásokkal. A régi nagy isten (és minden) tagadásom valamikor átcsapott egy csöndes elfogadásba. Nem lettem ugyan bigott hívő, de mivel Isten avagy az istenek léte sem nem léte nem bizonyított, így feltételezem, hogy valami van. A döntés hasraütés szerű először, de magamnak be kell vallanom, hogy a társaság és a beszélgetés hiánya késztetett. Lassan antiszocializálódom. Egyre kevesebbet vagyok emberek között, egyre kevésbé találom meg a hangot másokkal. volt idő, amikor olykor imára adtam fejemet kétségbeesésemben, de ez a szokásom az idő folyamán egyszer csak eltűnt. Mintha elvágták volna. Lementem a lenti sziklatemplom elé, leültem ott egy padra és csendben magamba szálltam. Hátha segít alapon a keresztény tenyérösszezárós módszerét alkalmaztam. Forgattam a gondolatokat, hogy ha most imádkozom és Istenhez szólok, mit is akarok mondani. Tegyük fel, hogy van és mindent lát. Minek számoljak be? Kéregetni és könyörögni megalázó, nem elfogadható eszköz számomra. Mások számára kérni egy természeten túli entitást szintén felesleges. Ha másnak jót akarok, akkor magam kell, hogy cselekedjek. Következtetés: nincs szükségem imára. Ergo Isten léte is teljes mértékben lényegtelen. Itt vagyok, itt élek, itt kell helyt állnom, és elsősorban magamra számíthatok. Persze van, amikor mások is tolnak egyet a szekeremen és alázatos hálát érzek irántuk, mégsem szabad rájuk építenem. Mindent ami velem kapcsolatos nekem kell igyekeznem megoldanom, hiszen életem csatájába sem kisér el más. Szomorú tény, amit nagyon nehezen fogadtam el.

A csöndes kis szatorim után rágyújtottam a túrórudira, és át a hídon s végig a Váci utcán elsétáltam a Deák térig. Közben vagy öten próbáltak beterelni különböző sztriptízbárokba, de sajnos nagy örömömben elfelejtettem elsütni nekik, hogy köszönöm de 10 éve nem, vagy az, hogy köszönöm de tériszonyom van az asztalon, és nem vetkőzöm pénzért. Még belém botlott két csaj, akik valami utcáról érdeklődtek, de mivel nem tudtam merre van az intézmény amit keresnek, így hamar haszontalanná és érdektelenné váltam a szemükben. Lényegtelen apróság.

A Gellért-hegy és a Váci utca télen nagyon szép, csak öltözz fel rendesen. És jobb ha nem viszel magaddal senkit, mert nincs esélyed hallani a saját hangodat.

Utoljára módosította Grizli 2009.II.16 17:18-n
PermaLink
100%

Hozzászólások (3)

Raine hozzászólása 2009-02-16 17:11-kor

Kedves Grizli, én úgy hiszem létezik Isten, mindannyiunkban külön-külön. Ő egy olyan "identitás", ami az emberi lény elválaszthatatlan része. Hogy ki miképp írja le, és talál el hozzá, az igen széles palettán mozog. Én úgy érzem a bölcsességhez vezető út vele van kikövezve, csak akkor jutunk el oda, ahova szeretnénk/kell, ha megismerjük őt. Talán túlzottan patetikusan és közhelyesen hangzik minden, de ennél rövidebben és kifejezőbben nem tudtam megfogalmazni a mondandómat.

Szép, szentimentális írás, az apró élmények sokasága adja az élet szépségét, nem nagy volumenű vágyak kergetése. Amúgy is minden - legyen az emberi cselekedet vagy más - értéke/haszna viszonyítás kérdése. A lényeg szerintem abban van, hogy képesek legyünk saját magunkat abból a szögből figyelni, ahonnan boldogan tehetjük.


Virág hozzászólása 2009-02-16 18:59-kor

Hmm. Érdekes egybeesés, hogy pont most olvasom ezt az írást. Néhány napja én is voltam a Gellért-hegyen, ugyanezért. Úgy éreztem, valami hiányzik, és nem tudom, mi az, de nem tudok kerek lenni nélküle. Azóta is így érzem, emiatt mindenféle dolgokat kipróbáltam, és kipróbálok. Elhatároztam, hogy olyan dolgokat fogok csinálni, amiket még soha, hátha valamiben megtalálom, ami hiányzik. Persze tudható, hogy a külső utak a belső utakat tükrözik, és amit keresek, azt valszeg magamban vesztettem el, de mivel nem tudtam, merre induljak, a véletlenszerűséget választottam. Először ellátogattam egy klasszikus, berúgós-táncolós szórakozóhelyre. Ilyen történt már, de most egyedül mentem. Ezért ez afféle bátorságpróba volt. Berúgtam és táncoltam, rosszul is lettem, de nem találtam semmit. Se embert, aki megragadott volna, se villámcsapásszerű gondolatot. Utóbbit talán azért, mert az alkohol elnyomott mindent. A következő állomás volt a Gellért-hegy. Éppen esett, amikor mentem, bár nem ezért indultam; hidegben még én sem szeretem az esőt. Most vittem magammal egy lelki társat. Nem sokat beszéltünk. Néha odahúzódtam egy fához, hogy érezzem a nagyságát, a kérge keménységét. Keresztül-kasul gyalogoltam egy fás részen, lenéztem a hegyről a városra, körbesétáltam a Szabadság-szobrot. Nem mondom, hogy megtaláltam, amit kerestem, de az biztos, hogy közelebb voltam hozzá, mint a szórakozóhelyen. A hegyek tudnak valamit. Folytatom a keresést. Megnézem, használ-e a természetben festés, a tűzönjárás, az El Camino, a mindenféle drogok, a tánc, az egyedül sátorozás a természetben. Nem mondom, hogy mindez helyes, de inkább találjam meg valami helytelenben önmagam tükrét (hogy aztán magamban folytassam az utat), mint hogy elvesszek.

Te megtaláltad, ami hiányzott?


Grizli hozzászólása 2009-02-17 08:53-kor

A célomat elértem, de persze még mindig hiányzik valami. Eddig is nevén tudtam nevezni (ugye a hiányérzet felgörgetésének első lépése az, hogy megnevezzük, mit keresünk), maximum most megbizonyosodásról beszélhetek. Ha már a város szépségére rá tudtam csodálkozni, akkor van remény, nem égtem ki teljesen. :)

Tagek: