A gépem felépült, üzemel. BNC-nek lógok a videokártyájával, de amugy jól állnak a dolgok. Működik minden. Megnyugtató érzés, hogy le tudtam vezényelni az építését, és király, hogy ismerem a gépemet. Tudom, hogy jó lett, és... szóval megnyugtató érzés, hogy van amit meg tudok csinálni. Persze ez nem egy mestermunka... remélem egyikőtök sem fog az őszinteségemnek köszönhetően boncolgatni valamit arról, hogy mi lehet ez a vágy az önigazolás iránt. :)

Kicsit késő van, de muszáj lassan belefognom egy feladatba amit régóta hanyagolok. Timire gondolok. Odaadtam neki az edzésen vezetett füzetemet, mert valamit ki akart másolni, és utána valahogy jött, hogy rajzolna bele valamit. Igen, Timi. Előbb utóbb eljön az idő, hogy megismeritek. Elmondom a történetét. Majd.

Ma a mostról akarok mesélni.

Sokat mondogattam, hogy jó így egyedül, és kicsit úgy érzem, mintha következetlen lennék. Buta érzés, higgyétek el.:) Mióta Timit megismertem csak hagyom, hogy megtörténjenek a dolgok kettőnk között, igyekszem nem ellenállni. Tényleg azt hittem, hogy sokkal nehezebb lesz majd, de zavarbaejtően nem az. S még masszázsfotel sem kell, mert szivesen rendbetesz egy feszült nap után.

Néha játszok a gondolattal, hogy biztosan akkor most szerelmes vagyok... de talán túl sok Warhammert olvastam ahhoz, hogy ez sima ügy legyen :)

Miért Rite of passage? Talán miután megerősítettem magamat, hogy valamire használható vagyok, eljött a szocializálódás ideje. Szeretek úgy felébredni, hogy Őt ölelem át. Szeretem, hogy elalvás előtt beszélgetünk kicsit, szeretem reggel a mosolyát... NEvezzük mindezt motiváló erőnek.

Vajon képes leszek megmaradni? Szerencsére csak haloványan izgat.

Utoljára módosította Grizli 2011.III.10 01:27-n
PermaLink

Hozzászólások

14

Grizli 2011.III.10 06:18

Fú, ez nagyon körülményes volt :D Elnézést :)


SAdam 2011.III.10 07:10

Azért a nagy szerelmi mámorban ne késd le a gépet... :-) (Igaz, holnapig még van időd.)


Grizli 2011.III.10 09:45

Éppen most járok utána hogy a 2A terminál mit is takar. (Szerintem a 200E busz odavisz, és Ferihegy kettőt értik alatta.)


SAdam 2011.III.10 11:01

A 200E tudtommal valóban odavisz. A lényeg, hogy két reptér van (Ferihegy 1 és 2), de a másodiknak két terminálja van (két külön épület), a 2A és a 2B. Régen volt valami olyasmi logika, hogy a 2A a MaLéV és a 2B a többi nemzeti légitársaság (az 1-esen a fapadosok vannak meg a tehergépek), vagy hogy a 2A az indulási és a 2B az érkezési oldal, de nem tudom, hogy ez mennyire él még. A 2A és a 2B egymástól nagyjából 100 méterre van, szóval ha egyszer már a 2-esen vagy, akkor onnantól minden OK.


Grizli 2011.III.10 11:15

(Válaszképp erre)

Szuper. Akkor csak végig kell menni a busszal. És ablak mellé kérni a jegyet.

<blockquote> A 200E tudtommal valóban odavisz. A lényeg, hogy két reptér van (Ferihegy 1 és 2), de a másodiknak két terminálja van (két külön épület), a 2A és a 2B. Régen volt valami olyasmi logika, hogy a 2A a MaLéV és a 2B a többi nemzeti légitársaság (az 1-esen a fapadosok vannak meg a tehergépek), vagy hogy a 2A az indulási és a 2B az érkezési oldal, de nem tudom, hogy ez mennyire él még. A 2A és a 2B egymástól nagyjából 100 méterre van, szóval ha egyszer már a 2-esen vagy, akkor onnantól minden OK. </blockquote>


Descant 2011.III.10 13:16

Bon Voyage ours!


UPi 2011.III.10 13:57

Grizli, egyszerűen egy siralmas világban élünk. Lehet, hogy valójában ez a pokol, csak elfelejtettek szólni nekünk, hogy már elkárhoztunk.

Ha találsz valakit, akivel egy kicsit elviselhetőbb mindez, akkor ne érdekeljen, hogy mi ez. Lehet szerelem, lehet szex, lehet akármi. Örülni kell neki, a cimkékkel meg ráérsz akkor foglalkozni, amikor majd a memoárjaidat írod.


Grizli 2011.III.10 14:42

(Válaszképp erre)

"Amikor rossz, akkor nem is olyan rossz."
- Mondta nekem gyakran a mester.

Tudom tudom, de attól még szeretem ezt a mondását. Meg a délegyházi naplemente jut róla eszembe. :)

<blockquote> Grizli, egyszerűen egy siralmas világban élünk. Lehet, hogy valójában ez a pokol, csak elfelejtettek szólni nekünk, hogy már elkárhoztunk.

Ha találsz valakit, akivel egy kicsit elviselhetőbb mindez, akkor ne érdekeljen, hogy mi ez. Lehet szerelem, lehet szex, lehet akármi. Örülni kell neki, a cimkékkel meg ráérsz akkor foglalkozni, amikor majd a memoárjaidat írod. </blockquote>


SAdam 2011.III.10 22:07

Ne felejtsd otthon a személyid, legyen nálad a foglalási számod (legegyszerűbb kinyomtatni az egész cuccost), ablak mellé kérd a jegyet és ne vigyél robbanóanyagot a gépre (főleg ne a kézipoggyászban, kivéve, ha nem folyékony állagú, vagy ha folyékony állagú, de nem haladja meg a 100 ml-t és egy zipp-záros átlátszó tasakban elfér).

Jó utat, és ha nem vagyok kint a reptéren, akkor csörögj rám, mert az azt jelenti, hogy elaludtam...

(Most megyek és lefexem.)


Grizli 2011.III.11 03:02

Timi még alszik. Elkezdek pakolni. Izgulok.

Azt hiszem csinálok, a leányzónak egy teát. ALssan ébrednie kell.


Descant 2011.III.11 09:48

Aztán ne felejts el enni


Grizli 2011.III.11 12:24

nem hánytamm :)


Descant 2011.III.17 13:34

Ez a második Rite of Passage-ed azt hittem abból csak egy van egy embernek.

Mikor sörözünk?


Grizli 2011.III.17 14:10

(Válaszképp erre)

Jó ötlet. Még nem tudom. Tanulnom kell. Sokat. Nagyon. Péntek... ? Hétfő? Basszus. Kiötletelem.

<blockquote> Ez a második Rite of Passage-ed azt hittem abból csak egy van egy embernek.

Mikor sörözünk? </blockquote>

Tagek:
 

ApocalypseKÖZÖS | FrissVáltozások | TémaKatalógus | Index | Térkép | Random Page
Belépés | Regisztrálok
Ez az oldal nem változtatható | Régebbi változatok | Hivatkozásai | Add a kedvenceimhez
Utoljára módosította Grizli 2011.III.10 01:27-n