Ami a történet nyitányát illeti, itt igazából a Sátán próbára teszi magát az Istent, a Gonosz a Jót. Habár ez nincs kimondva, mégis erről van szó: hiszen az egész "alku" arról szól, hogy a Sátán lehetőséget kap, hogy Jóbon keresztül bizonyítsa a teremtmény – az ember – és az emberi hit esendőségét.

Isten belemegy a fogadásba, hagyja Jóbot megkísértetni, saját magát ezáltal kitenni a Gonosz próbájának. Hogy miért? Egyrészt pont Jób könyvéből tudjuk, hogy erre a kérdésre igazi választ úgysem kapunk. Éppen ezért marad a találgatás: miért ilyen közömbös az Isten és közömbös-e egyáltalán? Egy lehetséges magyarázat erre (és a könyv végére is), hogy Isten valóban közönyös a teremtett világgal szemben. Már csak azért is, mert ha tényleg ez a "minden lehetséges világok legtökéletesebbike", akkor nincs miért tovább foglalkozzon vele; hiszen megcsinálta a "tökéletes törvényeket", és onnantól a dolog viszi magát, akár így, akár úgy. Egy másik opció, hogy ez egy eszköz a Gonosz legyőzésére. Nekem mindig úgy tűnt a bibliai történetekben, hogy Isten általában nem büntet. OK, itt most nem a Mózes könyveire gondolok, abban keményen van tízcsapástól kezdve minden. De a bölcseleti könyvekben, vagy akár az egész Újszövetségben, nem tudom, hogy hol van igazán olyan, hogy Isten "büntetne" valakit. Nekem az egész azt sugallja, hogy a bűnös nem azért fog bűnhődni, mert Isten megbünteti, hanem a saját bűne hozza rá a bajt. És ebben az értelemben a Sátánt is leghatékonyabban a saját eszközeivel lehet "legyőzni". Ha ez az indíték, akkor az egész Jób-dologba azért megy bele Isten, hogy a Sátán saját magát intézze el, ha úgy vesszük, a saját módszereivel.

Ugyan nem mondanám, hogy a két történet analóg, azért sok közös vonás van a Jób-történet és a passió között. Az egyik ez a "győzzük le a Gonoszt" motívum. Sokáig nem értettem, hogy az agyonhangoztatott tétel, hogy Jézus a bűneinkért halt meg, hogy ő a Megváltó, aki a bűnből megvált, ez igazából mit is jelent. Miért vagyok én megváltva azért, mert Isten hagyja, hogy megöljék őt az emberek, és aztán feltámad? Most azt mondanám erre, hogy Jézus igazából akarta, hogy megfeszítsék. Mert így nem egyszerűen meghalt, hanem a Gonosz ölte meg. Nekem a feltámadás valami hasonlót jelent, mint a Jób harca; hogy Jézus végül a saját pályáján verte el a Sátánt. Amúgy érdekes kérdés lehet, hogy vajon mit művelt az alatt a három nap alatt a túlvilágon... Persze a lényeg, hogy visszajött, vagyis győzött. Ez a gonosz feletti győzelem tulajdonképpen a mi megváltásunk.

Egy másik fontos közös vonás a megkísértés (mondjuk tény, hogy a megkísértés, mint motívum, nagyon sok történetben ott van valahol, szóval ez még önmagában nem annyira érdekes, hogy ezt megtaláljuk Jóbnál és Jézusnál egyaránt). Azért érzem ezt egy hangsúlyos közös vonásnak, mert mindkét történetben valahogy Istent kísértik meg közvetlenül. Ahogy már írtam, szerintem Jób megkísértésével a Sátán tulajdonképp Istent próbálja meg próbára tenni. Hogy Jézus megkísértésénél miért Isten kísértődik meg, az meg valahol evidens. És hamár itt tartunk, szerintem az, hogy Jób, akármi rosszat is kap, kitart hitében, valahol hasonlatos Jézus jelenetéhez a Gecsemáné kertben. Mert igazából az is egy megkísértésről szól, számomra az összes "megkísértős történet" közül az egyik legdurvább, amikor Isten egy pillanatra "megtörik" a megváltás feladatában. (Hamár itt tartunk, sosem értettem igazán ezt a jelenetet, mint ahogy most sem értem. Van egy vita a kereszténységen belül, ami gyakorlatilag Jézus halála óta húzódik – már az első zsinaton, a 325-ös Nikaiai zsinaton ez volt a fő kérdés, amit megvitattak –, és ami arról szól, hogy Jézus Isten volt-e, vagy ember: homousion vagy homoiusion. Ha az ember a második nézetet fogadja el – ez a hivatalos dogmákkal ellentétes –, akkor könnyen értelmezhető ez a történet. Ha az első esetet fogadom el, úgy nem tudom ezt a mozzanatot hová tenni...)

Mára ennyi, majd még folytatom.