SAdam Blog

Last call to Stuttgart


Szóval tegnap este megvolt a sikeres koncertünk, ami miatt hazajöttem erre a pár napra. A következő project: vissza kell jutnom Stuttgartba. Erre a legkézenfekvőbb opciónak az előre megváltott repülőjegyem tűnt. Előre örültem a fejemnek, elvégre várhatóan minőségi szolgáltatásban lesz részem, hisz nem holmi fapados izével megyek, hanem a MALÉVval, a magyar luxuslégitársasággal. Egyetlen komolyabb problémámat az jelentette, hogy a gép 7:05-kor tervezett indulni. És mivel egyedül, lássuk be, kevés vagyok, hogy egy ekkora monstrumot maradásra bírjak, ezért kénytelen-kelletlen nekem is oda kellett érnem. Legkésőbb 7:05-re. Az éjjeli összepakolás, a hajnali kelés, meg hog a kijutás körüli történet hogy alakult, az szinte szóra sem érdemes, mint ahogy a tegnapi koncertről sincs túl sok mondanivalóm. Viszont hogy a 7:05-ös indulás hogy sikerült?... Hát így:

  • 6:18: Kiszállok anyám kocsijából. Ekkor hatalmába kerít a gouranga-feeling, hiszen még van vagy 50 percem a gép indulásáig, 20 percem a check-in zárásáig és ki az az állat, aki rajtam kívül csütörtök hajnalban repülne? Elvégre a turisták hétvégén szoktak menni, az ingázók meg hétfőn és/vagy pénteken.
  • 6:20: Ahogy belépek a terminál épületébe, elpárolog a világbéke-hangulat. Meglátom ugyanis, hogy a check-inre jónéhányan várnak. Azért viszonylag zökkenőmentesen eljutok a megfelelő helyre, megkapom a beszállókártyám, megnyugszom, hogy most már minden rendben. Boarding time: 6:35.
  • 6:25: Megfordulok, hogy beálljak a biztonsági sorba. Ekkor veszem érszre, hogy a biztonsági sor a terminál bejáratáig ér. Nyelek egyet, hogy azért ez 10 perc alatt necces lesz. Mindegy, mondom magamnak, mit van mit tenni, ugyebár... Beállok a sor végére.
  • 6:27: Nagyjából 3 métert haladtunk az elmúlt két percben. Pont eleget ahhoz, hogy meglássam a táblát magam előtt durván 20 méterrel, amire ki van írva, hogy a várakozási idő attól a ponttól előreláthatóan fél óra. Elkezdem átgondolni az életem.
  • 6:31: Haladtunk még vagy 5 métert. Úgy döntök, hogy ez így nem fog menni. Megbeszélem a mögöttem állóval, hogy előrefutok megnézni, hogy mi a helyzet, de azért engedjen vissza. Elmegyek a tömeg mellett és meglátom, hogy még hatalmas sor van, és persze sehol egyetlen ember, aki tájékoztatni tudna. A biztonságiak reménytelenül messze, valahol a kígyó másik végén dolgoznak. Elképzelem lelki szemeim előtt, ahogy átverekszem magam durván 50 emberen, hogy feltegyek egy kérdést, majd ahogy a próbálkozás után a légiközlekedés mártírjává avatnak ott, ahol a hasonló lincselések áldozatait temetni szokták. Visszafordulok. Megkérdezem az egyik embert a check-in pultoknál, aki annyit javasol, hogy álljak vissza a sorba. Azt nem tudja megmondani, hogy szólítanak-e, ha majd megy a gépem, mint ahogy azt sem, hogy ha már egyszer túlvagyok a check-in folyamaton, akkor felszáll-e nélkülem a gép, de azt javasolja, reménykedjek. Vissza is állok a sorba, majd látom, hogy a kettővel előttem levő embert (aki egy arra járó biztonságitól valamit kérdez) kiállítják a sorból és elkísérik valamerre. Gyorsan megkérdezem tőle, hogy ez meg mi, mire annyit mond, hogy semmi, csak lekési a gépét (mint utólag meglátom, ő is az én gépemmel jött). Gondolom, ha ő, hát akkor én is, szóval kiállok a sorból, és titokban, tisztes távolból követem. Annyira tisztes távolból, hogy nem is látom, hogy hová viszik, viszont a terminál másik végén felfedezek egy jóval kisebb sort, gondolom, beállok oda. Rápillantok az órámra. Éppen most van 6:35. Ekkor esik le, hogy az előző sorban, ahol álltam, nagyjából annyit haladtam az első 6 perc alatt, hogy elértem azt a sor-hosszt, ahová épp sikerült beállnom. Nem túl biztató. Szintén megbeszélem a mögöttem állóval, hogy elmegyek keresgélni (lemondóan tekint rám, amikor megmutatom neki a beszállókártyámat), hátha találok valamit, de azért engedjen vissza, ha mégsem.
  • 6:37: Végre megtaláltam az elsőbbségi sort. Nem mondom, hogy nagyon el volt dugva, de azért túlzás lenne azt állítani, hogy már Kispesten is erről ordítottak az óriásplakátok. Azért még itt is állunk egy páran. Olyanok is, akiknek a boarding time-ja csak 6:50 (vagyis évezredek múlva lesz), mégis itt idegeskednek. Hogy egyesek miket képzlenek magukról...
  • 6:39: Last call. Mire sikerül átvergődnöm magam a boldog tömegeken, addigra visszazárják azt a kordondarabkát, amit időszakosan megnyitottak nekünk. Ketten magyarázzuk, hogy dehát minket hívtak. Nem hiszik el. Az egyik biztonsági őr valamint beszél a hangosba, amikor leesik a kordon felett vigyázó őrangyalnak, hogy "ja, hogy nem Stockholm, hanem Stuttgart!..." Kordon nyílik. Egy pillanatig fogalmam sincs, hogy hova menjünk, amíg fel nem fedezek egy eléggé eldugott feliratot, miszerint "priority lane". Úgy látszik, ez sikerült.
  • 6:42: Biztonsági ellenőrzés. Életemben először nem jelez be a kapun a nadrág, ami rajtam van. Azt hiszem, most már mégsem veszek cigit.
  • 6:47: A hölgy a kapunál kedvesen közli, hogy "nyugalom, nem kell sietni". Ebben igazat is adok neki. Megkérdezi, hogy sokan vannak-e még. Ezt magamban egy vicces kérdésnek könyvelem el, mivel a kint álló durván háromszáz fős tömegből nehéz megsaccolni, hogy hányan várnak még a mi gépünkre. Csak annyit mondok: "hát, vannak még egy páran". Miután felszállok a buszra, végre nekiláthatok, hogy bekössem a cipőfűzőm és újra felvegyem az övem. Mire ez sikerül, a busz már el is indul velünk a géphez.
  • 6:57: Elfoglaltam a helyem a fedélzeten. Mellettem az ablakból közvetlenül látom a 6 lapátos propellert. Várom a felszállást.
  • 7:04: Érkezik még egy busznyi ember.
  • 7:07: Ajtó zárul. A MALÉV üdvözöl minket. Megyünk felszállni.
  • 7:31: Elértük a repülési magasságunkat. A gép, amin utazom (ugyanaz, mint amivel idefele is utaztam) egy Bombardier Q400-as. Azok számára, akik nem ismernék: ez egy turbólégcsavaros (köznapi szóhasználatban propelleres) 19x4 ülőhelyes személyszállító gép. A MALÉV flottában összesen 4 ilyen van (a maradék 18 mind a Boeing 737 valamilyen változata) és ezeket rövidtávú repülésekre használják. Abból, hogy nem sugárhajtóműves, két dolog következik: az egyik, hogy a gép lassabb. A Budapest–Stuttgart távolságot másfél óra alatt teszi meg, vagyis nagyjőból annyi idő alatt, mint ami alatt a Boeing Párizsban van. A másik, hogy mivel a propellernek kell egy bizonyos légsűrűség, ezért jóval alacsonyabban száll. Gyakorlatilag a repülési magasságon (ami alig több 7 km-nél, szemben a Boeing 12,5 km-es repülési magasságával) még észlelni lehet a közutakon haladó nagyobb járműveket. Sajnos most épp köd van lent, de a hazajövetelről emlékszem (szintén ilyen géppel repültünk), hogy a táj egyszerűen csodálatos ebből a magasságból. Végig. Életem legszebb repülési élménye a Bombardier Q400, és mindenkinek, aki csak teheti, javaslom, hogy életében legalább egyszer repüljön ilyen géppel.
  • 7:43: Megkapjuk a repülős kaját, egy briós formájában. Nem bírok ellenállni a kísértésnek, úgyhogy megkérdezem a légiutas-kísérőt (sorry, de nem szeretem vegyíteni a szövegeim nyelvezetét, azt pedig, hogy sztyúárdesz, egyszerűen nem vagyok hajlandó leírni), hogy hová mindenhová repül még ez a gép. Megtudom, hogy utaslétszámtól függ, de Várna, Berlin, sőt, még Hamburgig is elmegy, ha kell. Pedig az azért nincs közel. Durva...
  • 8:05: Egy ideje már semmit sem látni a tájból a lent ülő köd miatt. Kivéve a ködfelhőkből kinyúló csúcsokat tőlünk balra. Szép tempósan haladunk az Alpok északi lábainál.
  • 8:15: Megkezdjük a süllyedést.
  • 8:47: Landoltunk. Kicsit sokáig köröztünk a reptér felett, de úgy látszik, azért csak kaptunk egy szabad pályát. Úgy tűnik, túl gyorsan értünk ide. Mg nem sikerült eldöntenem, hogy csak hatalmas köd van, vagy az eső is szakad-e? Mindjárt elválik.
  • 8:59: Nem esik. Ellenben várjuk a csomagokat. Egy képernyőn ki van írva, hogy még 24 perc, amíg megérkeznek. A hangosban is bemondják, hogy elnézést kérnek, de a csomagok késnek (amit egyébként nem teljesen értek, hacsak nem egy másik géppel jöttek a csomagok – ami elő szokott fordulni forgalmasabb járatokon, de nem hiszem, hogy ezen a viszonylaton annyira sok járat közlekedne, hogy külön gépen utaznának a csomagjaink). Van időm átgondolni az életem.
  • 9:19: Elindult a csomagos futószőnyeg. Lassan szállingózni fognak a cuccok. De lehet, hogy csak a cuccot mozgató motort tesztelik. Ugyanis (egyelőre) csomagok se közel, se távol, valamint a biztonság kedvéért megint bemondják, hogy a csomag késik.
  • 11:06: Sikeresen megbirkóztam ezzel a feladattal is. Újra itt vagyok.
Utoljára módosította SAdam 2010.X.14 11:12-n
PermaLink
Tagek: