Egy e-mail kapcsán ma a Facebookon kötöttem ki, ahol láttam, hogy újabb ismerősöm emigrált. És ennek kapcsán egy pillanat alatt megvilágosodtam.

Szóval annak idején, amikor megérkeztünk ide, azzal tettünk szert hírnévre (egyben ez volt az ország elsőszámú megélhetési forrása), hogy a Kárpát-medencéből kiindulva portyáztunk. Ezekre a küldetésekre nyilván a legjobb harcosainkat küldtük, akik általában vitézül helyt is álltak, akár zsoldosként az éppen aktuális uralkodó oldalán, akár az ehhez kapcsolódó "logisztikai feladatok" (értsd: fosztogatás, falu-felégetés) kivitelezésében.

Kivándorló ismerősöm kapcsán rájöttem, hogy mi folyik itt. Ősmagyar kultusz, pogányok rulez meg nemzeti identitás erősítése. És hogyan? Hozzuk a bevált, régi formánkat, hisz azt akkor is jól tudtuk, és most is jól fog menni.

Mert ugyebár mi történik? A legjobban képzett harcosainkat (mérnökök, orvosok stb.) küldjük potyázni az átkos Európába, ahol rendesen kiszolgálják a gonosz kapitalista nagytőkét, majd felégetve magunk után a talajt, reménykedünk benne, hogy egyszer talán még hazajönnek, és hazahozzák a javaikat azoknak, akik a Nemzeti Együttműködés keretében mindent megadtak nekik, hogy ki tudjanak jutni.

És tényleg így igaz. Az ember mindent megkap, hogy kijuthasson. Szinte naponta történik valami, ami bíztatást és erőt adhat a kételkedőknek. Azoknak, akik esetleg még mindig kételkednének benne, hogy menjenek, vagy inkább maradjanak. Legyen szó akár jogbiztonságról, adórendszerről, kulturális- és oktatási politikáról, egészségügyről. Vagy ha már egészségügy, akkor a cigarettáról.

Magyarok! Kalandra fel! Júliustól már a cigiért is érdemes inkább Ausztriába menni*...

Hogy is volt a mondás? "A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!"...


* Legalábbis ha az ember történetesen Nardán, vagy mondjuk Vaskeresztesen lakik.
Utoljára módosította SAdam 2013.IV.27 02:47-n
PermaLink
100%

Hozzászólások

4

Grizli 2013.IV.27 08:26

:D Optimista szavak egy paranioás embertől? :D De mókás. Az a baj, hogy a visszatérés lehetőségeit nem látom... bár érdekes lesz, amikor elfogy az ivóvíz a világban... :) Egyesek szerint, nincs messze, hogy az, hogy a Kárpát medence mint nagy vízgyűjtő terület, olyan kincs lesz nekünk, mint az arab országoknak az olaj, de ezt nem tudom visszaigazolni, hogy tényleg így lenne vagy sem. Mindenesetre SAdamtól ez egy kifejezetten szórakoztató blogbejegyzés, valamint rövid és tömör. :)


UPi 2013.IV.27 12:51

Fuck yeah, az export lett az új portyázás!

Ha úgy vesszük, én már évek óta ősmagyar megaturul vagyok, aki zsákszámra hordja haza a labancok pengőit. Afféle 21. századi rúzsasándorként tevékenykedem. Mind deniszmór elveszem a gazdagok farkasbabját, és osztom bőkézzel a szegényeknek (NAV-nak).


SAdam 2013.IV.27 13:04

(Válaszképp erre)

Szegény NAV...


SurBa 2013.IV.27 16:35

Van ami vicces, akkor is ha fáj, és van ami csak akkor igazán vicces!

Tagek: