Hát, nem tudom, hol kezdjem. Az után, hogy az első nap olyan pörgős volt, amilyen, gyakorlatilag következett egy hét ülés a szobámban (ami alatt lázasan dolgoztam egy darabon, amit úgy látszik, mégsem fognak most játszani, de novemberben talán igen, lásd lentebb). A legfontosabb rövidhíreim:

• Még mindig fogalmam sincs az óráimról. Németország egy szervezett ország. Németország egy olyan hely, ahol mindenkinek pontosan meghatározott hatásköre és feladatai vannak. Németországban az emberek tudják a dolgukat. Az előző három mondat magyarra fordítva azt jelenti, hogy ha nem tudod pontosan, hogy mit akarsz, akkor lehetetlen információhoz jutni. Eddig szereztem két százoldalas dokumentációt az oktatott tárgyakról, két mintatantervet, beszéltem fél tucat diákkal, pár professzorral, egy tanulmányissal és majdnem a nemzetközi ügyek rektorhelyettesével is (vele ma lett volna a találkozóm reggel 10:30-kor, ha nem 11-kor ébredtem volna fel). Gyakorlatilag senki nem volt hajlandó segíteni, nagyjából azzal a hozzáállással, hogy az nem az ő dolguk (és persze nem tudják, hogy kihez forduljak). Összesen tegnap sikerült áttörést elérnem. Ehhez hozzá tartozik, hogy megismerkedtem egy azerbajdzsáni (tehát nem német) lánnyal és megvolt az első magánórám a zeneszerzés-tanárommal (egy olasz, aki Froanciaországban él és heti két napot itt tanít – vagyis szintén nem német). Na ők hajlandóak voltak elmondani a saját véleményüket, ajánlani embereket, órákat, elmondani, hogy melyik tanártól érdemes tanulni, és melyiktől nem. Úgyhogy legkorábban két héten belül (jövő héten otthon vagyok, ezért ez a hosszú határidő) lesz végre órarendem! :-)

• Van vekker. Kedden vettem, a Saturnban. Nem volt már, csak egyetlen példányuk belőle, mégpedig a bemutató példány, így kérés nélkül, maguktól adtak rá 30% kedvezményt. Kíváncsi vagyok, hogy ezt itthon mikor tennék meg mondjuk a Saturnban. Ma reggelig úgy tűnt, hogy igencsak hangos. Aztán kiderült (lásd fentebb), hogy nem eléggé.

• Kaja. A hétfői bevásárlás egy hétre elég volt. 13 EUR-ért egy hétig a következőt ettem, napi kétszer-háromszor: 3 db. vajastoast egy-egy szelet felvágottal, rá egy-egy szelet ömlesztett sajt, rá egy-egy karika paprika. Hozzá Corn Flakes-es tej (1-2 bögre), a végére egy presszó tejjel, cukorral. Kicsit kezd unalmas lenni az étrendem (így egy hét alatt benyomtam 2 doboz tejet, 1 csomag vajat, 20 dkg sajtot, 30 dkg felvágottat, 3 paprikát és egy háromnegyed kilós szeletelt amerikai szendvicskenyeret). Viszont ha heti 13 EUR-ból (OK, tfh. hétvégére veszek valami csokit, és akkor lesz 15 EUR) kijövök, az azt jelentené, hogy havi 60 EUR, és elvegetálok. Nem rossz.

• Cigi. Egyre kevesebbet szívok. Például kedden és ma (egyelőre) nem gyújtottam rá. Az árkülönbségnek motiváló ereje van.

• Kommunikáció. Tulajdonképpen élvezem, hogy tönkrement a mobilom. Végül úgy döntöttem, hogy a hét végén leadom a Mammutban a márkaszervizben és Beával kihozatom magam után 23-án, addig pedig élvezem a nyugodt életet. Továbbá vettem egy (magyarországi) Skype-számot, amin hívható vagyok (akit érdekel, dobjon egy mailt, és megírom – sorry, de nem akarom ide kiírni, nálam is kezd kialakulni a személyes adatokkal kapcsolatos paranoia) és vettem egy csomagot, amivel a magyar (vonalas) számokat ingyen tudom hívni. A mobil kicsit drágább (cca. 60 Ft/perc), de azért vállalható az is.

• Egyéb érdekességek. Itt továbbra is hatalmas tüntetés zajlik az S21 nevű projekt ellen, amin minden nap kétszer keresztül kell vernem magam (Kossuth-tér, helyi kiadásban). Meg kell mondjam, egyre jobban utálom a zöldeket, bár azt én is elismerem, hogy 5 milliárd EUR (ez durván 1300 milliárd Ft, a teljes magyar GDP majdnem 4%-a) egy lokális vasúti projektre tényleg kicsit sok pénz; A szerdai koncert helyszíne megváltozott, és a műsorról is kihúztak. Ezt mind a Facebook-ról tudtam meg, valahogy elfelejtettek nekem szólni; Szerveztem mára egy partit random emberekkel, miközben meghívtak egy másik, sokkal ígéretesebbnek ígérkező buliba másik random emberekkel. Vajon mennyire gáz, ha az ember szervez egy bulit, amire nem megy el? Még gondolkodom ezen; A szálláshelyem hihetetlenül zajos. A koleszt két, egyenként kétszer három sávos utca határolja két oldalt, a harmadik oldalon (ahol az én ablakom van) egy kisebb, kétszer két sávos utca van, ami a két nagy utcát köti össze. Az ablakommal szemben egy autókereskedés, továbbá egy öt emeletes garázs van. Maga a kollégiumépület pedig olyan ocsmány, amilyet csak el tudtok képzelni. A leggusztustalanabb benne pedig az, hogy próbálják titkolni az ocsmányságát azzal, hogy látványosan frissen van festve az egész valami ocsmány vörös festékkel; Bevállaltam egy kis "autókázást". Október 26-án egy furgonnal elszállítok Zürichbe egy olyan speciális mechanikájú csembalót, amiből csak egy az egy példány létezik a világon. Remélem, nem töröm össze. Még sosem vezettem furgont; Átváltottam "nyomulós" üzemmódba. Ez nálam szokatlan. Fél óra ismeretség után felajánlottam az újdonsült tanáromnak, hogy hallottam, hogy lesz jövő májusban egy operabemutatója Párizsban, és ha tud nekem feladatot találni, akkor szívesen elkísérem. Vicces volt az a döbbent arckifejezés, amit vágott erre, de nem mondott nemet (igaz, igent sem).

Több rövidhírem most nincs, majd jelentkezem később. Remélem, nem késem le a holnap reggeli repülőt (mint a mai találkozót). Az már tényleg ciki lenne.

Amikor elindultam otthonról, úgy terveztem, hogy az összes hivatalos ügyet egy nap alatt fogom letudni. Hogy ez sikerüljön is, még tegnap (azaz vasárap) éjjel készítettem egy checklist-et, hogy mit és milyen sorrendben kell ma elintéznem. Mielőtt ezt megosztom veletek, pár információt tudnotok kell.

Először is: még tavaly szeptemberben vettem egy (Sony Ericsson) telefont. Direkt márkaboltban, és nem telefontársaságnál, hogy kártyafüggetlen legyen, hogy ha kijövök külföldre, akkor csak egy új SIM-et kelljen beletenni, és minden működjön. Nos, ez a telefon aznap, amikor megérkeztem ide, tönkrement. Mintha pontosan tudta volna... Szerencsére még garanciális, gondoltam, megjavíttatom, és használom. Ha tudtam volna előre, hogy ez legalább két órámat fogja elvinni a napból, lehet, hogy máshogy csináltam volna... Arra pedig csak tegnap éjjel jöttem rá, hogy mekkora hátrány, amikor az ember egyetlen ébresztőórája egyben a mobiltelefonja.

Másodszor: habár szerencsére nem kerültem olyan helyzetbe, hogy "amíg A papír nincs meg, addig nem kapok B papírt, de amíg B papír nincs meg, addig nem adnak A papírt" (Magyarországon már jártam így), viszont nagyon fontos volt, hogy bizonyos papírokat csak bizonyos másik papírok megléte esetén állítanak ki. Az összes feladat közül a legfontosabbnak azt tekintettem, hogy estére legyen internet-hozzáférésem (talán mind ismeritek az otthonra alkotott definíciómat: "otthon az, ahol van áram, internet és kávé"). A kávéfőzőt még Magyarországról kiküldtem, áram pedig szerencsére volt, van és lesz. Ahhoz, hogy regisztrálhassak a kollégiumi hálózatba, ahhoz szükséges egy német folyószámla. Folyószámlát csak érvényes letelepedési engedéllyel nyithatok. A letelepedési engedélynek előfeltétele az érvényes egészségügyi biztosítás megléte és az érvényes hallgatói jogviszony-igazolás. Ez nagyjából egyértelművé tette, hogy hogyan fogom sorbatenni a napi teendőimet.

Amúgy a teendőim többségét egy brossúra alapján állítottam össze, amit még júliusban küldtek az egyetemről a legfontosabb információkkal (például, hogy mindenki jogosult egy ingyenes féléves diákbérletre – aka. StudiTicket –, meg egyéb hasonló finomságokkal). Menet közben kiderült, hogy az itt közölt információk egy jelentős része hibás volt, vagy elavult (főleg az egyetemi ügyintézéssel kapcsolatban, de hát ezt nézzük el, mert hát maga a brossúra is tavaly előtti volt, és aki csinálta, az már nem dolgozik az egyetemen, ellenben más azóta nem foglalkozott a témával).

További érdekesség volt a tervezésnél, hogy a nyitvatartást egyedül az egyetemen tudtam (lásd keretezett rész), a többit napközben sikerült innen-onnan megszerezni. A legviccesebb a kollégiumi hálózatot üzemeltető Selfnet nyitvatartása volt. Ugyanis két egymás melletti papíron ki volt téve, hogy 18:00–19:00, illetve, hogy 20:00–21:00. Mindenki döntse el magának...

Most már jöhet a haditerv:

 A naphoz szükséges:
 - Térképek
 - Guide for International Students
 - Olló
 - EU kártya
 - Registration Form
 - Confirmation of Admission
 - Pénz
 - Útlevél
 - Személyi
 - Jogosítvány
 - Telefon
 - Telefon doboza minden papírral

 ++++++++++++++++++++++++++++++++
 | Diana Herter                 |
 | Zimmer 9.33                  |
 | Mo: 9:00-13:00               |
 | Tel: 0711 / 212 - 4650       |
 | diana.herter@mh-stuttgart.de |
 ++++++++++++++++++++++++++++++++

 OTTHON (kelés 8kor)
 +++++++++++++++++++
 1) Kinyomtatni:
    1) Ezt a papírt
    2) Guide for International Students
    3) Confirmation of Acceptance
    4) Bestätigung
    5) Maps.pdf
 2) Fürdés + normál ruha és borotválkozás!

 ÚTKÖZBEN
 ++++++++
 3) 4 igazolványkép

 4) Musikhochschule (Frau Herter: 9.33; International Office: 9.34; Matriculation Office: 9.35; Frau Fellermeier: 9.08)
 Szükséges: 2 fénykép, EU kártya, Registration Form
 Amit adnak: Student ID
 Amit feltétlen meg kell tudni:
    1) Egészségbiztosítás (melyiket ajánlják, hol van)
    2) Bank (melyiket ajánlják, hol van, mi kell hozzá pontosan)
 Esetleges teendők: regisztrálni német nyelvű kurzusra (9.34-ben); megtudni, hogy meddig van nyitva az ASTA (6.10); megtudni, hogy meddig van nyitva a könyvtár (8. emelet)

 5) Egészségbiztosítás
 Szükséges: EU kártya
 Amit adnak: Confirmation of Healthcare

 6) Bürgerbüro Mitte at the Amt für öffentliche Ordnung (Eberhardstrasse 39)
 Szükséges: Registration Form, Confirmation of Admission, Útlevél, Személyi, fénykép, Confirmation of Healthcare
 Amit adnak: Registration for Residency, Certification for StudiTicket, First Issue of Residency Permit

 7) Bank
 Szükséges: Útlevél, Resident Registration, Student-ID

 8) SonyEricsson Szerviz (Isomedia, Mörikestr. 67)

 9) StudiTicket (Nagyobb metróállomásokon stb.)
 Szükséges: fénykép, permanens Student-ID, Certification for StudiTicket

 10) ASTA (6.10)
 Hozzáférést szerezni az egyetemi intranethez

 11) Könyvtár (8. emelet)
 Regisztrálni

 12) Selfnet (18:00-19:00 vagy 20:00-21:00; www.selfnet.de/registration; www.selfnet.de/faq)
 Szükséges: Tenancy Agreement, Személyi, Útlevél, Bankszámlaszám, E-mail cím
 Meg kell kérdezni: SMTP-portok (25, 465, 587), belső SMTP-szerver, egyéb portok, WiFi-megosztás

 13) Mobiltelefon
 T-Mobile: utánakérdezni még egyszer az iPhone-nak
 O2, EPlus, Vodafone: Ajánlatot kérni, készülékkel és annélkül is.

 14) Bevásárlás
 Megtudni, hogy hol van olcsó bolt.
 Venni kell:
    1) Kenyér
    2) Vaj
    3) Felvágott
    4) Zöldség
    5) Ébresztőóra
    6) Cellux
    7) Fogkefe
    8) Normális bögre és borospohár
    9) Vállfa
    10) Kenyérvágó kés

És akkor lássuk, ez hogy valósult meg a gyakorlatban:

• Valamikor 8:59 előtt: Ébredés (első próbálkozás). Tudom, hogy pontosan 5:30 van. Ilyen korán nem terveztem felkelni, ugye. Visszaalszom. Később, amikor a nap folyamán visszaemlékezem erre a momentumra, nem tudom megmagyarázni, hogy honnan tudtam a pontos időt. Ugyanis semmilyen órát nem néztem meg. Valószínűleg 8 óra lehetett.

• 8:59: Ébredés. Második próbálkozás. Ezúttal már nincsenek képzelgéseim. Amint felkelek, eszembe jut, hogy van egy karórám, amit a tegnapi rendrakásban a fiókba rejtettem, és aminek lett volna ébresztő funkciója. Ismételten gratulálok magamnak, jó hangosan. Amikor megnézem az időt, hálát adok a magasságosnak, hogy ennél pontosabban ez nem is sikerülhetett volna. Később, amikor már jobban felébredek, rájövök, hogy 8:59 közelebb esik a 9 órához, mint a betervezett 8-hoz. Vissza az egész. Kezdődik a nap első fele: nyomtatás, zuhany.

• 10:15: Kilépek az ajtón. Elkezdődik a nap második fele.

• 10:18: Séta a parkon át. Délelőtt van, tüntetők sehol. Ennek örömére rágyújtok.

• Nagyjából 10:30: Keresgélés a pályaudvar környékén. Nagy nehezen találok egy fényképezőkabint. 6 EUR a négy igazolványkép, viszont egy monitoron mutatja az arcodat, és csak akkor süti el a kamerát, amikor már beállítottad magad. Utána az automatika jelzi, hogy az arckifejezésed megfelel-e a hatályos hatósági előírásoknak, és annyiszor újrafényképezheted magad, ahányszor akarod. Negyedszerre sikerül a helyes arckifejezést produkálni.

• 11:00 körül: Megérkezés arra a helyre, ahol az elkövetkező egy évet leginkább tölteni fogom: Staatliche Hochschule für Musik und Darstellende Kunst. Itt eléggé sok dolgon megyek keresztül, ezért tömörítek: (1) Majdnem megszületik az első zenész-kapcsolat. Amikor odáig jutunk, hogy az illető nőnemű egyed kicsoda és mit tanul, sorrakerül. Többet nem látom (2) Beiratkozás. Egy kedves, antipatikus nőszemély fogad, elküld melegebb éghajlatra befizetni a 75,85 EUR beiratkozási díjat a 9.08-as szobába. (3) Beiratkozás második forduló. Sikeresen kapok egy papírt, miszerint zongorista vagyok (ez persze csak sokkal később tűnik fel). Holnap majd vissza kell mennem, hogy ezt javítsák. (4) Újabb forduló a 9.08-ban, ezúttal a németkurzusra regisztrálok. Heti 2 óra, 40 EUR az egész félévre. (5) Majdnem sikerül regisztrálnom az intranetre. Csak épp nincs ott senki. (6) Majdnem kapok diákot. A fazon az orrom előtt csukja be az ajtót. Ez is marad holnapra. Kifelemenet még megnézem a könyvtár nyitvatartását (ide a regisztráció 50 EUR-ba fog fájni, de ezt legalább visszaadják, ha majd elhúzom végleg innen a belem). Úgy tervezem, hogy a nap folyamán még visszajövök, de végül nem marad rá idő. És megnézem azt is, hogy az ASTA (az egyetemi intranetet üzemeltető csoport) hétfőn nincs nyitva.

• 11:47: Szabadulás a Musikhochschule épületéből. Nehéz döntés előtt állok: a brossúra szerint a bevándorlási hivatalban kérni fogják az egészségügyi igazolást, ellenben a hivatal csak 13:00-ig van nyitva. Szóval, ha először az egészségbiztosítást intézem el, akkor lehet, hogy ma már nem kapok letelepedési engedélyt, ami nélkül nincs bankszámla, ami nélkül nincs internet. Persze lehet, hogy gyorsan végzek a biztosítónál, és akkor még visszaérek, de persze ez egy nagy lutri. Ha viszont egyből bepróbálkozom, és nem sikerül a dolog, akkor biztos, hogy kifutok az időből, mert az 100%, hogy miután kiálltam a sort, elküldenek, elintézem az egészségügyi papírt, és visszaérek, már be lesznek zárva. Hosszas morfondolírozás után úgy döntök, előre veszem a bevándorlásiakat.

• Dél körül: Bevándorlási hivatal. Az embereket névsor szerint szólítják, lassan, de biztosan sorrakerülök. Hál' Istennek nem kérnek semmilyen egészségügyi igazolást, így csont nélkül megkapom a letelepedési engedélyt. Mehetek bankolni (vagyis estére jó eséllyel lesz otthon internetem). Kiderül, hogy a válság miatt eltörölték a féléves ingyenes diákbérletet. Tényleg kicsit elavult a brossúra, amit küldtek...

• Kevéssel 12 után: Egészségbiztosítás. Közben megszületik az első zenész-ismeretség: egy csúnya ámde kedves kanadai kürtöslány (francia-kanadából), akinek a némete még az enyémnél is rosszabb, és aki szintén senkit nem ismer. Legalább már ketten vagyunk.

• ~12:45: Következő napirendi pont: bank. Némi nézelődés után megtalálom a Commerzbankot, a Deutsche Bankot, a BW Bankot (ez a Baden-Würtenbergi bank) és a Hypovereinsbankot. Elsőre kipróbálom a Hypo-t, elvégre itthon is náluk bankolok. A diákok, úgy tűnik, itt jól élnek: a diákszámla ingyenes, az utalások ingyenesek, a kézpénzfelvétel ingyenes (a partnerbankoknál egész Európában, csakúgy, mint az otthoni UniCredit Banknál), és némi extra vállalással hitelkártyát is adnak. Viszont ami furcsa, hogy a számlanyitáshoz külön időpontot kell igényelni, amit csak holnapra, vagy holnap utánra tudnak adni (később rájövök, hogy ez a többi banknál sincs itt másképp).

• ~13:15: BW Bank. Amint belépek, egy öltönyös emberke megkérdezi, mi járatban vagyok, majd választhatok egy elragadó szőke és egy fekete teremtés közül, aki további információkkal szolgál. A feketét választom. Itt is ingyenes a diákszámla, és havi másfél EUR-ért egy olyan plusz opciót kaphatok, amivel a "partnereknél" (pl. Burger King vagy Subway) 10% kedvezményt adnak. Nem hangzik rosszul, de azért aggaszt, hogy ez egy regionális bank. Sajnos itt is csak holnap nyithatok számlát legkorábban.

• 13:27: Deutsche Bank. A szokásos kérdések a számláról. Ez Németország legnagyobb bankja, a diákszámla ingyenes itt is, és az egész világon gyakorlatilag ingyenes a kézpénz-felvétel. Kapok délután kettőre egy időpontot, amikor számlát nyithatok. Megszületik a döntés.

• 13:37: Vodafone. A fazon német-angol keveréknyelven magyaráz 20 percig a lehetőségeimről. Havi 40 EUR-ért kaphatok egy Samsung "okostelefont", 3000 SMS-t, 1500 MMS-t, meg némi lebeszélhető perceket és internet-hozzáférést. Persze 20 perc után leesik neki, hogy mivel csak egy évig maradok, ezért az egész tárgytalan. Marad a feltöltőkártyás opció.

• 14:10: Deutsche Bank, ismét. Egy kedved nő beinvitál egy zárt helységbe. Az első kérdés: kávé, tea, víz, vagy gyümölcslé? Én a kávéra szavazok (utána azért még megkínál egy üveg ásványvízzel is, amit természetesen elfogadok). Ja, és a kávé csészében jön, cukorral, tejszínnel és csokival. Itt valahogy egész másként megy ez az ügyfél-dolog. A nő egész jót derül az aláírásomon.

• Nagyjából 15:00: Most, hogy ez megvan, irány a Sony Ericsson szervíz. Ez eléggé kiesik a városból, ráadásul keresztül kell gyalogolnom egy hegyen. Tanulság: soha többet nem veszek olyan telefont, amit egy év után sajnálnék kidobni.

• 15:40: Elérek az interneten kinézett címre, ami valahol az Isten háta mögött van. Egy hatalmas irodaépület. Háromszor is végigolvasom a céglistát, akik itt vannak. A nevezett márkaszervíz sehol. Ekkor eszembe jut néhány gondololat, amit nem írok ide, hátha kiskorúak is olvassák a blogot...

• 15:50: Külvárosi ebéd egy sörgyár oldalában. Egy pohár sör, két szál cigaretta, 3 EUR (borravalóval). Úgy tűnik, ez egy húsmentes ebéd lesz.

• 16:01: Egy muslica belefullad a sörömbe. Lesz itt hús, kérem szépen! :-)

• 16:17: Most már darázs is van a sörömben. Igen, ez egy egész hosszú pihenő itt...

• 16:42: Ebédszünet vége. Átgondoltam az életem.

• 16:58: Következő project: telefon. A nagy kérdés: iPhone, vagy nem iPhone? Összeadás-szorzás-számolgatás után kijön, hogy durván 1.100-1.200 EUR-ból meglenne a dolog. Úgy értem, ennyi lenne a telefonszámlám a teljes itt-tartózkodásom idejére plusz a készülék ára (beleszámolva, hogy egy év után ki kéne fizetnem a lemondási többletköltséget, mivel Németországban minden előfizetést legalább két éves hűségidővel adnak). Nem vagyok egy telefonmániás, gyakorlatilag magasról teszek rá, hogy milyen készülékem van. Az iPhone két okból kivétel: az egyik, az előlapi kamera, amivel bárhonnét, bármikor tudnék Skype-olni a hatalmas itthon ragadt rajongótáborommal. Valljuk be, nem kis előny. A másik pedig, hogy fut rajta (igaz, eléggé butított formában) az a zenei program, amivel dolgozunk. Nem véletlen, hogy egyre több előadó használja kontrollerként az iPhone-t. Ha olyan fizetésem lenne, mint bármelyik tanáromnak itt, egy pillanatig sem gondolkodnék rajta. Nincs olyan fizetésem. Egy pillanatig sem gondolkodom rajta.

• 18:01: Megjártam mind a négy német mobilszolgáltatót, begyűjtöttem minden papírt. A nagy kérdés, hogy a régi készülékemet akarom-e megjavíttatni (ekkor még legalább egy-két hétig nem lesz telefonom), vagy veszek havi 5 EUR-ért (összesen 120 EUR) egy okostelefont? (Más itt nincs.) Azt már látom, hogy a havi telefonszámlám mindenképp valahol 20 és 30 EUR között fog mozogni, és szerencsére két olyan szolgáltató is van, akinél ki tudom kerülni a minimum két éves hűségnyilatkozatot. (Amúgy nem teljesen értem a dolog lényegét: minek két év hűségnyilatkozatot köttetni egy nulla EUR-os csomagra?) Valahogy hajlok arra, hogy nem akarok még 120 EUR-t kiadni egy kacatra, szóval úgy tűnik, két hétig jön a rég ismert állapot.

• 18:36: Sikerült ismét végigverekednem magam a tüntető tömegeken. Itt állok az internetes iroda előtt. Első próbálkozás. Zárva. Ezek szerint a másik kiírás (20:00–21:00) a nyerő. Irány a szoba, lepakolni az összes hivatalos papírt.

• 18:58: Utolsó napirendi pont: bolt. Elmenetben azért benézek megint az internetes arcokhoz. Juhé, nyitva vannak! Irány vissza a szobába a papírokért.

• 19:35: Sikeresen regisztrálom magam a hálózatba. Elvileg 20 percen belül lesz internet. Irány a bolt (megint).

• 20:37: A bevásárlólista legfontosabbá avanzsált eleme (ébresztőóra) még mindig hiányzik. Viszont először sikerül fellépni az internetre. Természetesen az SMTP blokkolva van, de némi babrálás után (igaz, elég törékenyen) megoldom. Most úgy tűnik, egyszer elmennek a levelek, egyszer nem. Még nem teljesen értem, hogy a dolog mitől függ.

• 20:40: Irány a közösségi élet. Vacsora, életemben először a lakótársaimmal. Kicsit unalmasak, főleg, hogy nem értem, amit beszélnek. Megbeszéljük, hogy ha mindenki megérkezik (október 18. körül), csapunk egy welcome-partyt, ahol majd előkerülnek az alkoholkészletek. Már várom.

• 23:02: Miután sikerült rádumálnom a szomszéd srácot, hogy verjen fel, ha felébredt, irány a park. Mai utolsó szál cigi. Átgondolom az életem.

• 23:28: Van áram. Van internet. Van kávé. Van otthonom.

Na szóval az úgy történt, hogy múlt hétfőn bementem az Akadémiára gyakorolni. Elvégre ott nyugi van, néha vannak szabad termek, közepesen jók a hangszerek, és ha szerencséd van, akkor csak néha nyit rád valaki, hogy barátságosan feltegye a "meddig szeretnél még maradni?" kérdést (amire az "este kilencig" választ még nagyobb mosoly követi, amiből zenész körökben egyből tudhatod, hogy épp a legvadabb középkori kínzásokon jár az illető esze veled kapcsolatban).

Ezt a tevékenységet űztem kora hajnali tíz órától legalább délután ötig, amikor egyszer csak rájöttem, hogy még nem ettem aznap semmit. Ez velem néha megesik, az ilyenkori élményeimtől már hemzseg a blogom. De ez a mostani, azt hiszem, mindegyiken túltesz.

Szóval lemegyek kajálni. Illetve mennék, ha lenne nálam pénz. Sebaj', mondok neki, itt a bank a sarkon, benne a megváltó aparáttal. Szóval bemászom az ATMhez. Előttem egy harmincegynehány éves fazon épp azon szentségel, hogy az automata nem adott neki pénzt, az egész szar, meg úgy egyáltalán, még a biztonsági őrhöz is odamegy pampogni, meg minden. Én meg odamegyek, beütöm a PINt, kiválasztom a "Magyar" nyelvet, beütöm az "adjá' pénzt de azonnal" opciót, erre se szó, se beszéd, hopp, landol a kezemben 100 ezer forint.

Na mondom, ez érdekes. Én nem választottam még ki semmi összeget. Megkergült az automata? Biztos. Lehet, hogy ez az előző ember pénze? Hát persze! Hogy is lehetne máshogy? Hiszen én minek vettem volna fel ennyi pénzt, amikor csak ebédelni megyek, nem? Logikus.

Szóval odamegyek a biztonsági őrrel épp vitatkozó fazonhoz, boldog arccal a kezébe nyomom a pénzt, ő meg még boldogabb arccal elmegy. A biztonsági őr meg megjegyzi, hogy milyen szerencse, hogy én ilyen becsületes vagyok. Álszerény mosoly, majd vissza az ATMhez, mondom, ezután a közjáték után már igazán kell az ebédpénz. Szóval megint be a kártya, megint be a PINkód...

...ekkor, mint derült égből a villámcsapás, jön az SMS a bankból: sikeres kézpénzfelvétel, 100.000 Ft. Maradék egyenlege egy olyan alacsony szám, hogy maga ma nem ebédel.

Így is történt. Nem ebédeltem. Sem aznap, sem egy jó pár napig. :-)

Persze azonnal kirohantam az utcára – emberünk sehol –, meg felhívtam a bankot. Szerencsére be tudták azonosítani az illetőt, és vállalták, hogy beszélnek vele. Ezt nagyjából egy heti telefonálgatás követte köztem megy egy szép hangú ügyfélszolgálatos csaj között. A főbb stádiumok a "majd megnézzük", "beszéltünk vele és péntekre visszaviszi a pénzt", "jaj, mégsem hozta vissza péntekre", "hát most nem tudjuk mi lesz, de utánanézük", valamint egy jópár nem fogadott hívás feltehetően a bank (amúgy titkosított) számáról. De azért a történet jól végződik.

Ma visszakaptam a pénzem.

Rájöttem, hogy van a történetnek egy olyan vonása, ami eddig teljesen elkerülte a figyelmem. Nem is csoda, ugyanis a szöveg erről a valamiről egyáltalán nem tesz "szó szerinti" említést. És pont ez, hogy a dolog csak a sorok közé van bújtatva, pont ez emeli ki még inkább a jelentőségét.

Ez a motívum a közöny.

Az, ahogy Jób környezete reagál, pontosabban, nem reagál a problémára. A három (illetve négy) ember, aki egyáltalán meglátogatja Jóbot (és ők is inkább kioktatják, minthogy részvétet tanúsítanának) valamiféle távoli barátai, ismerősei. A könyv említést sem tesz arról, hogy közvetlen környezete, a "közvélemény" mit reagál a történtekre. Valószínűleg azért, mert nem reagálnak semmi olyat, amit említésre lenne méltó. Ezt persze egy bizonyos ponton már el sem várjuk. Legyünk őszinték, kevés ember rendül meg, amikor nap, mint nap olvas híreket háborúkban meggyilkolt civilekről, természeti katasztrófákról, vagy akár a vele egy városban élők nyomoráról.

Jób a maga szenvedésével magára marad. Mindenki, ha úgy tetszik, még Isten is közönyös vele szemben (valóban, a "Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!" kijelentés nem igazán az együttérzésről szól, amint a mű végén előadott hosszú "égi szózat" sem – persze Isten "közönye" az egész történet szempontjából más megítélés alá kell, hogy essen, ennélkül a "látszólagos közöny" nélkül ugyanis az egész történet nem is létezne, lásd az előző írásomat a témakörben).

És azt hiszem, a történetnek pont ez a motívuma, a közönyösség az, ami a jelen, a kora–XXI. század számára a legtöbb aktualitást hordozza a műből. Ha valami igazán lényegi és jellemző "életérzést" ki kéne emelnem ma (olyat, mint ami a romantika idején az "elvágyódás" vagy a "fennköltség", vagy mondjuk az előző századfordulón a tudomány mindenhatóságába és a fejlődésbe vetett töretlen hit), az biztos, hogy a közöny lenne. Minden lehetséges értelemben.

Mára ennyi, majd még folytatom.

Sajnos nem találtam magyar fordítást hozzá. Angolul hozzáférhető az Interneten.

:Moderner Psalm

O, Du mein Gott: alle Völker preisen Dich und versichern Dich ihrer Ergebenheit.

Was aber kann es Dir bedeuten, ob ich das auch tue oder nicht?

Wer bin ich, daß ich glauben soll, mein Gebet sei eine Notwendigkeit?

Wenn ich Gott sage, weiß ich, daß ich damit von dem Einzigen, Ewigen, Allmächtigen, Allwissenden und Unvorstellbaren spreche, von dem ich mir ein Bild weder machen kann noch soll.

An den ich keinen Anspruch erheben darf oder kann, der mein heißestes Gebet erfüllen oder nicht beachten wird.

Und trotzdem bete ich, wie alles Lebende betet; trotzdem erbitte ich Gnaden und Wunder: Erfüllungen.

Trotzdem bete ich, denn ich will nicht des beseligenden Gefühls der Einigkeit, der Verbindung mit Dir verlustig werden.

O, Du mein Gott, deine Gnade hat uns das Gebet gelassen, als eine Verbindung, eine beseligende Verbindung mit Dir. Als eine Seligkeit, die uns mehr gibt, als jede Erfüllung.