Azt hiszem mélyponton vagyok mostanság a munkahelyemen. Persze indokot mindig lehet találni a rosszkedvre: leépítések miatt értékes munkatársak elveszítése, munkakörülmények előrelátható romlása 1-2 hónapon belül, általános hangulatváltozás a kollégák között, stb... De jobban végiggondolva semmi köze ezeknek a rosszkedvemhez.

Inkább magammal vagyok elégedetlen. Más elvárásokat táplál a környezetem felém és ezzel összefüggésben én is mást várok el magamtól, mint amiben jó vagyok. Bármilyen meglepő, de jobban dolgozom csapatban, mint egyedül. Sokat kísérleteztem a csapattagok hatásának helyettesítésével: Kérdések, amiket magamnak felteszek, konzultáció képzeletbeli beszélgetőtárssal (ld. gumikacsa effektus). Nem segít. Így is vannak komplett hetek, amiket elakadva töltök. Az elmúlt hétért nem adnék magamnak fizetést.

Van egy klasszikus novella a neten 1985-ből kétféle fejleszőről. Ebben Charles hetekig nem csinál semmit, de aztán előáll egy technológiailag ideális szoftverrel. Vígasztalhatnám magam vele, hogy nekem is most a töprengős hetem volt, és olyan fasza gyerek vagyok amúgy, mint Charles. A helyzet az, hogy a múltamból arra következtetnék, hogy egyedül nem fogom megszülni a megoldást.

2 éve volt 3 hónapom (!) amikor egyetlen feladattal küzdöttem. Valami hiba miatt egy komplex szoftver egyik része egy másik rész memóriáját írta felül. Linux alatt kész megoldásokat ismertem az ilyesmi probléma kinyomozására, de ez Windows volt. Itt "termékek" léteztek csak a nyomozáshoz, jónéhány még az árat is csak azután mondta meg, hogy megnézte, mennyit lehet legombolni a cégről, aki veszi. Jónéhány hozzáférhető eszközt kipróbáltunk, de mind használhatatlanul lassú volt, a szoftver valósidejű követelményeit elrontotta. Elkeseredésemben 1 hónap után elkezdtem írni egy eszközt, amivel a memóriafoglalások/felszabadítások kicsit többet adminisztrálnak, így legalább azt megtudjuk, ki írt felül mit. 2 hét alatt eljutottam odáig, hogy egy adott Win32 hívás túl lassú, és mindegyik program azt használta. Újabb 1 hét alatt újraimplementáltam azt a Win32 hívást, hogy gyors legyen. És utána 1 hónap szünet.

Fogalmam sincs, mit csináltam abban az 1 hónapban. Mondhatnám, hogy vánszorgott a fejlesztés, de még azt sem. Minden mással foglalkoztam. "Segítettem" más feladatokban. Filmeket néztem munkaidőben. Kiolvastam az egész internetet. Aztán jött a szikra, hogy talán el kellene mesélnem valakinek az egészet. Megtaláltam a megfelelő áldozatot, aki semmit nem értett a dologhoz, így ideális beszélgetőtárs volt. 1 hét alatt közösen befejeztük a hibakereső eszközt, beintegráltuk a hibás szoftverbe, megtaláltuk és kijavítottuk a memória-korrupciót. Zseniális beszélgetőtársra találtam, nem?

Nem vagyok Charles. De nagyon szeretnék azzá válni.

Utoljára módosította Wigy 2010.II.06 12:01-n
Bejegyzés módosítása | PermaLink
Votes disabled.
Tagek: