Ulmar kalandjai a nagyvilágban

Előutazás

Ulmar elmegy mostan Rómába. Megunta az örök rohangálást, készülődést és hometalanságot, úgyhogy most fogja a sátrát és a fáját, és elmegy négy éjszakára. Ezzel kezdetét veszi utazásom, aminek majd én tudni fogom, ha vége lesz, vagy nem. Rómáról azt hallottam, hogy szép és jó, finom ételek és jó borok hazájában. Kis pihenés, mielőtt agyamban tudatosul, hogy még nem lesz lakóhelyem a távoli földeken, és még ezer és ezer veszéllyel kell szembenéznem a Szent Grál megtalálása előtt. "Ignorance is strength", ahogy a nagyok mondanák. Vigyázzatok magatokra.

Ulmar out.

Utoljára módosította Ulmar 2010.VII.30 22:23-n
PermaLink

Hozzászólások

9

Ulmar 2010.VII.31 18:42

Ulmar megérkezett Rómába. A csomagok is, csak egy picit később, de legalább rossz helyre pakolták őket. Emellett azt mondták, hogy nem jött meg, szóval már a vonaton voltunk, amikor hívtak, hogy mégiscsak megvan. Na majd jön holnap utánunk. Lett szállás is végűl, ami szerintem nem olyan rossz az áráért, bár Andinak nem tetszik annyira. Lassan itt az ideje várost is nézni.


UPi 2010.VII.31 19:34

Reggeli Budapesten, ebéd Rómában, csomagok Szingapúrban!

Jó városnézést! (Remélem, hogy a vonattal Rómába mentetek, és nem valahova máshova)


Ulmar 2010.VII.31 22:51

Nem biza. Megvolt a jó kajálás, és találtunk egy másik hotelt ahová holnap átmegyünk. Lealkudtam 30 százalékot. Most meg aludni fogok. Azért ennyire nem lesznek részletesek ezek a blog bejegyzések a jövőben :)


SAdam 2010.VIII.01 00:59

Érezzétek jól magatok! És ne felejtsetek el enni! (Meg kávézni és fagyizni, mert azok ott ám nagyon jók.)


UPi 2010.VIII.01 16:15

Csatlakozom az előttem szólóhoz!


Descant 2010.VIII.02 00:03

Kösz a kódot


Aisha 2010.VIII.02 02:56

Széééép, úgy tűnik egy "kis elutazás" sem tud most simán csak úgy lenni és menni és have fun go mad. Nu, de seráfütty, jó borozást gyönyörű tájakat, seráj élményeket Nektek!

@Descant - milyen kód?


Grizli 2010.VIII.04 11:13

Hajrá Ulmar!

Lehet bontón kivül emberek megveszik a laptopokat, csak még nem volt időm.


SurBa 2010.VIII.06 12:28

És most jön az Ulmar megérkezett Amerika, tanulni kultúra? Mert akkor vegyél medvét is :)

Tagek:
 

Itt olvashatsz a kalandjaimról, amik vagy érdekesek lesznek, hátborzongatóak, misztikusak vagy csak idegesítőek. Nem minden naprakész, de egy picit igen.


ApocalypseKÖZÖS | FrissVáltozások | TémaKatalógus | Index | Térkép | Random Page
Belépés | Regisztrálok
Ez az oldal nem változtatható | Régebbi változatok | Hivatkozásai | Add a kedvenceimhez
Utoljára módosította Ulmar 2010.VII.30 22:23-n