Egyetemi éveim óta kísérsz.
Akkor barátkoztunk össze.
Emlékszem, amikor először találkoztunk, idegenkedtem tőled.
Voltak "jóakaróim", akik óvva intettek:
ne kerüljek veled túl bizalmas viszonyba.
De te segítőkész voltál.
Lehet, hogy nélküled sosem bírtam volna ki a vizsgaidőszakok terrorját.
Ma már nem tudom elképzelni sem a hétköznapokat nélküled.
Minden, aminek van kezdete, van vége is.
Úgy érzem, hogy a kapcsolatunk kényszeredetté vált.
Hogy már csak megszokásból vagyunk együtt.
Mint valami régi házaspár.
Szóval, úgy döntöttem, hogy mindkettőnk érdeke, hogy vége legyen.
Jól ismersz, jól ismerlek.
Tudom, hogy te is tudod: eljött az idő.
Még nem tudom, hogyan élek majd tovább.
Azt még ki kell találnom.
Nélküled.
(Nem tudja valaki, hogy lehet leszokni a kávéról?)
Hozzászólások
9Apocalypse KÖZÖS
Az élet egy koncepciós per: a végén úgyis halálra ítéltetsz; fellebbezés helye pedig nincs.
A szomszédságban
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2018
- 2017
- 2016
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
Aisha 2008.IV.08 19:22
Teszem azt erős teával az úgyis finomabb. Csak ügye megvan a veszélye.
Vagy a másik út a müanyag ízű energiaitalok világa.
Esetleg gondold azt, hogy a kávé vmi nagyon rossz ízű dolog. Ha van egy íz, amit utálsz, akkor mindig idézd fel magadban, amikor egy csésze kávé gőzölög az asztalodon és kortyolgatod...
Vagy egyszerűen akarj leszokni tényleg.
Aisha 2008.IV.08 19:23
hehe bugot leltem...
GrádMiki 2008.IV.08 20:21
Kávéleszokók jótanácsai:
1. Mindig tarts otthon kávét, hátha hirtelen betoppan
GrádMiki. (Csak ne idd meg, mert akkor nem marad nekem.. :))
Aisha 2008.IV.08 21:40
SÁSKAAAA
Grizli 2008.IV.09 06:46
:) Én úgy szoktam le a kávéról, hogy nem dohányoztam. Magam is a teákra szavazok, amelyek helyettesítő cikk-ként szerepelhetnének. Az asszonnyal pedig ne találkozzatok, hacsak lehet, nehogy feltámadjomn a vágy (mert ugye ezt akarod kiölni).
:És mégvalami: Adj Teát a GrádMiki - nek, és én szavazok rád a Degec -en.
Descant 2008.IV.09 11:21
Tök egyszerű leszokni róla: ne igyál kávét!
UPi 2008.IV.09 11:30
Azt már próbáltam, és attól még ittam egy csomó kávét.
SAdam 2008.IV.09 18:03
Vote for caffee!...
SAdam 2008.IV.09 18:04
Pardon, coffee... Félrement...