2008.VI.13

UPi vs Taxis

Előre figyelmeztetem a kicsiket és nagyokat: ez nem lesz egy vidám történet. Nem lesz happy end, nagy tanulság; a jó nem nyeri el jutalmát, sem a gonosz a büntetését.

Történt pedig egy napon, hogy UPi (eleget téve szociális és baráti kötelezettségeinek) hazafelé tartott táltos biciklijén, a műegyetem rakparton, a műegyetem R épülete előtt. (Ez a Petőfi hídnál van.) Látta pedig eközben, hogy hazatértét a Gonosz erői akadályozni igyekeznek maguk ordenáré módján; ezúttal az akadályozás egy, a bicikliúton parkoló taxiban öltött testet. UPi, nem lévén HarcosBiciklista, ezt úgy igyekezett ellensúlyozni, hogy megpróbálta hű kétkerekűjét a taxi mellett elkormányozni, ezt azonban akadályozta egy másik – kissé kevésbé szabálytalanul parkoló – személygépjármű.

Sajnos, UPi igyekezetét a körülmények megakadályozták, ezért a kormányrúddal megkapta a taxi oldalát. "Kopp", mondta erre a taxi oldala méltatlankodva. UPinak ugyan szíve szakadt a taxiért, de bánata nem volt elegendően nagy, hogy megálljon megvígasztalni. Ellenben a taxis, aki kocsija bánatában bennsőségesebben osztozott, kipenderült járgányából. A taxis száját pedig panasz és bánat hagyta el vaskos felhőkben a kár miatt, amit ő okozott magamagának. UPi, aki a taxissal még kevésbé szimpatizált, mint annak ormótlan járművével, szintén vaskos szófelhőket bocsájtott a levegőbe, miközben egyenletes tempóban tovahaladt.

Ez így rendben is lett volna, mert Budapest városában ez a szokás.

Röpke 500 méter megtételével később, a Szabadság híd előtt, UPi arra lett figyelmes, hogy az úton mellette befékez egy ismerős kinézetű gépjármű, és belőle idomtalan emberpéldány pattan ki. Az emberpéldány pedig UPit szóban arra bíztatta, hogy vele mielőbb személyes kontaktusba keveredjen. UPi, aki az illetőt nem találta elegendően szimpatikusnak, és egyébként is aznap már nem volt kedve túl sok ember nyűgét vállára venni, azt tette, amit ilyenkor logikus tenni.

Lement a lépcsőn az alsó rakpartra.

Ez több szempontból is jó ötletnek tűnt neki akkor és ott. Egyrészt, ha a rosszkedvű taxis követni akarja, azt csak gyalog tehette volna meg, hacsak nem hajt le a lépcsőn már egyébként is viharvert járgányával. Másrészt, mivel az alsó rakpart ezen szakasza a metróépítés miatt el volt kerítve a forgalom elől, ezért vidáman birtokba vehette az egész úttestnek azon részét, ami épp nem volt feltúrva. (Ez mindig szívet melengető élmény számára.) Harmadrészt, ez lehetővé tette számára, hogy a taxist vidám nevetésével hangolja jobb kedvre.

Annyira megtetszett UPinak a vidám magányos kerekezés a kihalt alsó rakparton, hogy a Szabadság híd utáni lépcsőn nem ment fel a bicikliútra, hanem tovább haladt az Erzsébet híd irányába, ahol a forgalmat visszaterelik az alsó rakpartra. Ez is jó tervnek tűnt. Összesen másfél kilómétert tehetett meg így, egyes egyedül.

Nem sokkal az előtt, hogy UPi elérte volna az Erzsébet hídon túl a terelő pontot, arra lett figyelmes, hogy egy gépjármű (a közlekedés-szabályzat erre vonatkozó tilalmai ellenére), előtte éles kanyarral ráhajt az alsó rakpartra, és a lezárt rész felé veszi az irányt. A gépjármű ismerős volt már UPi számára, és egyenesen felé tartott.

UPi kellemetlen helyzetben találta magát ezen a ponton. Visszafordulnia nem akarózott, mert egy kilómétert megtenni biztonságot jelentő lépcső nélkül, hátában a bőszült taxissal, nem volt vonzó lehetőség. A megállás sem tűnt igazán jó megoldásnak, mert azáltal manőverező képessége túlzott csorbát szenvedett volna. Az egyetlen lehetőség, ami UPi számára maradt, az volt, hogy az út közepén maradva tovább halad előre a taxis irányában. A taxis ugyanígy járt el.

UPinak azonban nem lett volna ínyére frontálisan ütközni, mert félő volt, hogy a taxi karosszériájában így kevesebb kár keletkezik, mint őbenne. Pár méterrel a találkozás előtt elkanyarodott hát kissé balra, majd (miután a taxis igyekezett utánozni a manővert) jobbról kikerülte a végzetes karambolt. A taxinak, nem lévén túl jól manőverező jármű, nem sikerült idejében követnie az eseményeket. Ezen kívül a szűk alsó rakparton értékes másodpercei teltek el azzal, hogy meg tudjon fordulni. Ezt az időt UPi arra használta fel, hogy a terelőn át visszatérjen a bicikliútra.

Újsütetű ismerőse még megkísérelte ugyan a villamos sínek mentén követni, de erről egy zord 19-es lebeszélte.

Így fejeződött be az UPi vs Taxis rege. Jó éjszakát gyerekek.

Utoljára módosította UPi 2008.VI.13 01:26-n; 2 hozzászólás
Új hozzászólás | PermaLink
Szavazás letiltva.

2008.VI.03

Heavy Metál szúnyog

A hétvégén voltunk evezőstúrán az Ipolyon.

Nagyon szép időnk volt; kb 30 fok, napsütés, ilyen túrához jobbat nem is kívánhat az ember. A víz is kellemes hőfokú volt, a táv nem volt megerőltető, és csodaszép tájakon jártunk. Szerintem mindenki jól érezte magát (Virág, BNC és Ulmar bólintására várok itt).

Az út egyik sajátságos vonulata volt az első nap vége, amikor ránkalkonyult a vizen. Olyan zoologiai élményben lett részünk, ami nem szerepelt az eredeti túratervben, vagyis mintegy bónusz ráadásnak tekinthetnők. Történt pedig az, hogy egy új és emlékezetes rovarfajjal találkoztunk.

Az új rovarfajtát Heavy Metál szúnyognak (culiseta metallum gravis) nevezem el. Kinézetre mint egy szteroidon nőtt muslica, olyan 7 milliméteres lehet. Ezen kívül a következő ismertetőjelekkel rendelkezik:

  • Először is rajzik. Nem kettő-három jön, hanem ezer.
  • A második lépésben rádszáll.
    (Kitérő: Miért kell minden rusnya rovarnak rámszállnia? Mi vagyon én, leszállópálya? Én talán rászálltam egyre is valaha? De most komolyan...)
  • A leszállást nem csinálja olyan ügyesen, mint a standard szúnyog, mert egyből észreveszed.
  • Főleg azért veszed észre, mert egyből beléd is vágja a szívókáját.
  • Ez fáj.
  • Ezen a ponton lesújtasz rá (már csak ugye elvből is), aminek hatása egy jókora véres paca.
  • A csípés helye tüstént elkezd ordenáré kráterré alakulni, ami napokkal később sem veszít alakjából, valamint immunis a fenistilre.
  • És, végül a legszebb: 36 órával később olyan allergiás reakciót vált ki, hogy magad is meglepődsz, mennyire gyorsan kötöttél ki a 24 órás orvosi ügyeleten.

Szóval ez történt; találkoztam az első rovarfajjal, aminek a csípésére allergiás vagyok. Úgy bedagadt tőle a lábam, amit még nem pipáltam. Nem bírtam rá cipőt húzni. Az ügyeleten a doki csóválta a fejét (szerintem nem hitte el a szlovák import rovar történetét), aztán sietve beadott egy injekciót és felírt némi gyógyszert, amit azóta is szorgosan szedek.

A dolog itt tart most is. Igyekszem felpolcolva tartani a lábam. Lázam már nincs. A csípések bíbor színben tündökölnek.

Kurva természet!

Utoljára módosította UPi 2008.VI.03 16:09-n; 10 hozzászólás
Új hozzászólás | PermaLink
Szavazás letiltva.