Előre figyelmeztetem a kicsiket és nagyokat: ez nem lesz egy vidám történet. Nem lesz happy end, nagy tanulság; a jó nem nyeri el jutalmát, sem a gonosz a büntetését.

Történt pedig egy napon, hogy UPi (eleget téve szociális és baráti kötelezettségeinek) hazafelé tartott táltos biciklijén, a műegyetem rakparton, a műegyetem R épülete előtt. (Ez a Petőfi hídnál van.) Látta pedig eközben, hogy hazatértét a Gonosz erői akadályozni igyekeznek maguk ordenáré módján; ezúttal az akadályozás egy, a bicikliúton parkoló taxiban öltött testet. UPi, nem lévén HarcosBiciklista, ezt úgy igyekezett ellensúlyozni, hogy megpróbálta hű kétkerekűjét a taxi mellett elkormányozni, ezt azonban akadályozta egy másik – kissé kevésbé szabálytalanul parkoló – személygépjármű.

Sajnos, UPi igyekezetét a körülmények megakadályozták, ezért a kormányrúddal megkapta a taxi oldalát. "Kopp", mondta erre a taxi oldala méltatlankodva. UPinak ugyan szíve szakadt a taxiért, de bánata nem volt elegendően nagy, hogy megálljon megvígasztalni. Ellenben a taxis, aki kocsija bánatában bennsőségesebben osztozott, kipenderült járgányából. A taxis száját pedig panasz és bánat hagyta el vaskos felhőkben a kár miatt, amit ő okozott magamagának. UPi, aki a taxissal még kevésbé szimpatizált, mint annak ormótlan járművével, szintén vaskos szófelhőket bocsájtott a levegőbe, miközben egyenletes tempóban tovahaladt.

Ez így rendben is lett volna, mert Budapest városában ez a szokás.

Röpke 500 méter megtételével később, a Szabadság híd előtt, UPi arra lett figyelmes, hogy az úton mellette befékez egy ismerős kinézetű gépjármű, és belőle idomtalan emberpéldány pattan ki. Az emberpéldány pedig UPit szóban arra bíztatta, hogy vele mielőbb személyes kontaktusba keveredjen. UPi, aki az illetőt nem találta elegendően szimpatikusnak, és egyébként is aznap már nem volt kedve túl sok ember nyűgét vállára venni, azt tette, amit ilyenkor logikus tenni.

Lement a lépcsőn az alsó rakpartra.

Ez több szempontból is jó ötletnek tűnt neki akkor és ott. Egyrészt, ha a rosszkedvű taxis követni akarja, azt csak gyalog tehette volna meg, hacsak nem hajt le a lépcsőn már egyébként is viharvert járgányával. Másrészt, mivel az alsó rakpart ezen szakasza a metróépítés miatt el volt kerítve a forgalom elől, ezért vidáman birtokba vehette az egész úttestnek azon részét, ami épp nem volt feltúrva. (Ez mindig szívet melengető élmény számára.) Harmadrészt, ez lehetővé tette számára, hogy a taxist vidám nevetésével hangolja jobb kedvre.

Annyira megtetszett UPinak a vidám magányos kerekezés a kihalt alsó rakparton, hogy a Szabadság híd utáni lépcsőn nem ment fel a bicikliútra, hanem tovább haladt az Erzsébet híd irányába, ahol a forgalmat visszaterelik az alsó rakpartra. Ez is jó tervnek tűnt. Összesen másfél kilómétert tehetett meg így, egyes egyedül.

Nem sokkal az előtt, hogy UPi elérte volna az Erzsébet hídon túl a terelő pontot, arra lett figyelmes, hogy egy gépjármű (a közlekedés-szabályzat erre vonatkozó tilalmai ellenére), előtte éles kanyarral ráhajt az alsó rakpartra, és a lezárt rész felé veszi az irányt. A gépjármű ismerős volt már UPi számára, és egyenesen felé tartott.

UPi kellemetlen helyzetben találta magát ezen a ponton. Visszafordulnia nem akarózott, mert egy kilómétert megtenni biztonságot jelentő lépcső nélkül, hátában a bőszült taxissal, nem volt vonzó lehetőség. A megállás sem tűnt igazán jó megoldásnak, mert azáltal manőverező képessége túlzott csorbát szenvedett volna. Az egyetlen lehetőség, ami UPi számára maradt, az volt, hogy az út közepén maradva tovább halad előre a taxis irányában. A taxis ugyanígy járt el.

UPinak azonban nem lett volna ínyére frontálisan ütközni, mert félő volt, hogy a taxi karosszériájában így kevesebb kár keletkezik, mint őbenne. Pár méterrel a találkozás előtt elkanyarodott hát kissé balra, majd (miután a taxis igyekezett utánozni a manővert) jobbról kikerülte a végzetes karambolt. A taxinak, nem lévén túl jól manőverező jármű, nem sikerült idejében követnie az eseményeket. Ezen kívül a szűk alsó rakparton értékes másodpercei teltek el azzal, hogy meg tudjon fordulni. Ezt az időt UPi arra használta fel, hogy a terelőn át visszatérjen a bicikliútra.

Újsütetű ismerőse még megkísérelte ugyan a villamos sínek mentén követni, de erről egy zord 19-es lebeszélte.

Így fejeződött be az UPi vs Taxis rege. Jó éjszakát gyerekek.

Utoljára módosította UPi 2008.VI.13 01:26-n
Új hozzászólás | PermaLink
Szavazás letiltva.

Hozzászólások

2

SAdam 2008.VI.13 10:45

Vazzz.....


UPi 2008.VI.13 13:32

Új hozzászólás

 

Alapvető szövegformázás

FormázásWiki formaEredmény
Kövér'''kövér szöveg'''kövér szöveg
Dőlt''dőlt szöveg''dőlt szöveg
Előreformázott bekezdés<pre>előreformázott bekezdés</pre>
előreformázott bekezdés
Vízszintes vonás----

Listák

FormázásWiki formaEredmény
Pontozott lista* Lista elem 1
** Lista elem 2
*** Lista elem 3
* Lista elem 4
  • Lista elem 1
    • Lista elem 2
      • Lista elem 3
  • Lista elem 4
Sorrendezett lista# Lista elem 1
## Lista elem 2
### Lista elem 3
# Lista elem 4
  1. Lista elem 1
    1. Lista elem 2
      1. Lista elem 3
  2. Lista elem 4
Definíciós lista; Kifejezés 1 : Leírás 1
; Kifejezés 2 : Leírás 2
Kifejezés 1
Leírás 1
Kifejezés 2
Leírás 2
Táblázatok|| Cella 1 || Cella 2 || Cella 3 ||
|||| Cella 4 || Cella 5 ||
Cella 1Cella 2Cella 3
Cella 4Cella 5

Linkek

FormázásWiki formaEredmény
Külső hivatkozáshttp://google.com/http://google.com/
Külső hivatkozás címkével[http://google.com/ Google]Google
Belső oldal[[ApocalypseKÖZÖS]]ApocalypseKÖZÖS
Belső oldal címkével[[ApocalypseKÖZÖS|Ez egy oldal]]Ez egy oldal
Fotó linkhttps://apocalypse.rulez.org/
Content/Images/down.png

ApocalypseKÖZÖS | FrissVáltozások | TémaKatalógus | Index | Térkép | Random Page
Belépés | Regisztrálok
Ez az oldal nem változtatható | Régebbi változatok | Hivatkozásai | Add a kedvenceimhez
Utoljára módosította UPi 2008.VI.13 01:26-n