Ma eltaknyoltam az öltözőben.

Értékes tudást osztok most meg veletek, ami egyszer az életeteket mentheti meg: a vizes linóleum mezítláb kegyetlenül csúszik. Továbbá szintén idegbetegmód csúszik az a linóleum, ami ugyan száraznak néz ki, de nem az. Szóval a linóleum ellenség.

Amikor az egyik lépésem nem ért ott véget, ahova a lábamat letettem, szinte rögtön rájöttem, hogy valami nem stimmel. A közhiedelemmel ellentétben ilyenkor nem lassul le az idő: összesen 2 másodperc alatt eldől minden (pl én magam is). Mégis úgy tűnt, hogy dilatál az idő, és nem azért, mert esés közben relativisztikus sebességet értem el. Ami miatt többnek tűnt 2 mp-nél az esés az volt, hogy ilyenkor az agyam kb 50-szer elmondja, hogy nemkéneelesni nemkéneelesni nemkéneelesni ak**vákf***a!! (Paccs.)

A két srác, aki tanúja volt a jelenetnek, rögtön ott volt, és aggódva szemlélték az események ilyentén alakulását. Az egészben a meglepő (számomra és számukra is), hogy a világon semmi bajom nem lett. Nem vertem be se a fejem, de a csuklóm, se semmit. Úgy értem le, ahogy éveken át jitsun tanítottak, tökéletesen tompítva a leérkezést, fejet behúzva, féloldalt.

Nem volt ebben semmi szándékos.
Egyszerűen én így szállok le.