Minap lementem vásárolni ételt. Már a sorban álltam, néztem ahogy az előttem álló néni kipakolja az ételeket a szalagra. A pénztáros szépen lehúzta, közben egy-két mondatott váltottak. A végén a néni megpróbált fizetni. Nem sikerült.

Nem azért nem sikerült mert rosszul látott, vagy mert nagyon nem tudott számolni, hanem mert hiába keresgélt a pénztárcájában, egy-kétszáz forinttal lemaradt az végösszegről. Nem vett sok mindent, kis hús, krumpli, némi zöldség és egy kolbász. A kolbászt visszaadta azzal a mondattal, hogy "a többire szükségem van". Ez hónap elején volt, de már nem nagyon. A néni ezután a maradék apróját a pénztár utáni sorsjegyesnek adta, de nem vártam meg, hogy sikerült-e neki megnyernie a kolbászt.

Tudni kell, hogy alapvetően nyugdíj ellenes vagyok. Szerintem nem jó módszer, hogy valamekkora pénzt utal az állam az embereknek miután elérték a bizonyos bűvös kort. Már csak azért sem, mert például egy öregedő társadalomban ez az állam számára könnyen megfizethetetlen lehet. Valahogy nem az állam reszortjának tartom, hogy ezzel foglalkozzon, szerintem az ember felelőssége, hogy gazdálkodjon a pénzével és gondoljon a jövőjére, az állam feladata meg hogy lehetőséget adjon erre. Tudjanak az emberek eleget keresni ahhoz, hogy a magánnyugdíj pénztárakba vagy folyószámlára vagy bármi másba pakolhassanak. Szerintem mondjuk ez sem működne emberi butaságból, de nekem jobban tetszene.

Namost a néni esete ezzel együtt igenis megérintett. Nem volt benne szánakozás vagy semmi olyan ami miatt nagyon lesújtottnak tűnt volna, nem mondta, hogy kevés a nyugdíj, nem mondott semmit. A pénztáros sem mondott semmit, úgy tűnt nem ez az első esete amikor valaki alul maradt a fizetésnél. Gond nélkül kérte el a kulcsot, hogy lehúzhassa a kolbászt a végösszegből. Én meg csak álltam és néztem az öreg nénit amint bepakol a kis szatyrába. Nem volt pofám pénzt ajánlani és nem volt kedvem a témát neki felhozni. Félek, hogy volt már neki rosszabb is.

Ez a helyzet a sarki boltban.

Gyakran van, hogy valakit a tárgyi tulajdona és elért eredményei alapján írnak le. Még gyakrabban van, hogy ezt emberek butaságnak tartják, hiszem igazából a személyisége és gondolatai alapján kellene őt jellemezni, hiszem az határozza meg, hogy ki is ő valójában. Szerintem meg ez a butaság.

Az, hogy valakinek mit sikerült elérnie az életében, az néha többet tud elmondani valakiről, mint a gondolataik egy csillagos éjszakán. A gondolatok jönnek, mennek, változnak és forrnak az ember fejében. Kell egy kis idő, amíg megérik és ténylegesen személyiséget és embert mutat. Amit megszerzett és elért hosszú idő alatt és keményebb munkával viszont mutatja azt, amit az ember hajlandó volt véghezvinni és megcsinálni. Persze az is fontos, hogy ezekről az eredményekről miként vélekedik, de nem hiszem, hogy az eredményeket figyelmen kívűl kellene hagyni.

Néha érdemesebb figyelni és hallgatni semmint vélekedni és értékelni.

Leültem egy teázóba a gépemmel, begyújtottam a Ubuntum, azt elindítottam egy Emacs-ot. Gondoltam írok egy kis login ablakocskát úgy Perl-ben. Rá kellett jönnöm, hogy segítség nélkül nem tudom a html szintaxisát az input tag-nek. Annyira hozzászoktam ahhoz, hogy valami (mondjuk IntelliSense) behelyettesíti nekem amit be kellene írnom, hogy hirtelen nem tudtam mit írjak.

Namost ezen elgondolkodva rájöttem, hogy azt sem tudom pontosan, hogy egy behúzott asp.net login control mit generál nekem. Sőt, nem tudom, hogy az IIS vagy az Apache mit is csinál pontosan a kapott csomagokkal.

Szóval rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs mit is csinálok. A jövőbeli szakmámhoz egyszerűen nagyon kis lexikális tudással rendelkezem. Jó, persze elképzeléseim és tippeim vannak, de nem ismerem annyira részletesen azt, amivel én elvben foglalkozom, mint ahogy azt kellene, lehetne.

Úgy gondolom, hogy alapvetően pályát tévesztettem. Egy olyan dologhoz értek, amit érdemes lenne kiemelnem, az pedig, hogy el tudom hitetni másokkal, hogy értelmes amit mondok. A legtöbb esetben.

Mellesleg ha csak a pénzről van szó, akkor szerintem a legjobb bevételi forrás az emberi butaság. Annyian hajlandóak átveretni magukat, hogy az nézni is öröm.

Találkoztam azzal az elképzeléssel, hogy, és most kicsit pontatlan leszek tudatlanságomból adódoan, ha az ember kedves szavakat mond vagy kellemes zenét játszik a víznek, akkor szép kristályszerkezete lesz. Azt meg tanultam, hogy sokfajta kristályszerkezete lehet a jégnek különböző hőmérséklet illetve nyomás alatt.

Igazából kötve hiszem, hogy ha dúdolok a pohár vizemnek mielött megiszom jobb hatása lesz, viszont az is tény, hogy régebben elég volt egy adag vízet felhozni a kútból és nem kellett emellett szűrni, tisztitani és egyéb módon ihatóvá tenni.

Namost elfogadom, hogy alapból a csapvíz (legtöbb helyen) azért iható. Elfogadom, hogy a tudomány ismeri a vízben lévő anyagok nagy részét és valahogyan (utánanézhető módon) szűri, tisztitja és ihatóvá teszi.

Viszont tény, hogy tudatlan vagyok és az az érzésem, hogy az is maradok, mert nem érdekel túlzottan a téma. Nem is nem érdekel, inkább foglalkozom mással. Ebben az esetben viszont miért is ne fogadhatnám el, hiszen azt is bizonyos dogmák képviselői állítják, hogy ha szépen beszélek hozzá az is segít, valahogy jobbá, kellemesebbé teszi az élményt.

Inkább az zavar, hogy megiszom a vizet, nagyjából ízetlen, oltja a szomjat és tudatlanul is egy olyan alapreakcióvá fajult, hogy nem is gondolok bele mi történik. Három választásom van. Vagy elfogadom, hogy megiszom ösztönösen, vagy annak szentelem az életem, hogy megfejtsem mit is iszom és miért, vagy pedig elhiszem, hogy ezt kell tennem. Őszintén, nekem az ösztönös ivászat tetszik a legjobban, és az is történik. Mégis néha elgondolkodom, mit is teszek valójában.

A másik kérdés, hogy megéri-e a luxus, az életvitel, hogy elszennyezze a környezetet és tényleg tudományos módon kell egy természetes forrást elérhetővé tenni. Ránézek néhány épületre, és elképzelni sem tudom, hogy hogyan húzták azt oda, hogy képes 10-20-30 ember egy felhőkarcolót megépíteni. Számomra ez csoda. Piramisok is csoda. Olyan dolgok, amiket én, teljesen egyedül, soha nem lennék képes létrehozni. Azt hiszem, megérte. Tönkretenni a környezetünket csodákért. Önző egy szemléletmód, de akkor is le vagyok nyűgözve.