Ulmar Agy

Helyzet

Minap lementem vásárolni ételt. Már a sorban álltam, néztem ahogy az előttem álló néni kipakolja az ételeket a szalagra. A pénztáros szépen lehúzta, közben egy-két mondatott váltottak. A végén a néni megpróbált fizetni. Nem sikerült.

Nem azért nem sikerült mert rosszul látott, vagy mert nagyon nem tudott számolni, hanem mert hiába keresgélt a pénztárcájában, egy-kétszáz forinttal lemaradt az végösszegről. Nem vett sok mindent, kis hús, krumpli, némi zöldség és egy kolbász. A kolbászt visszaadta azzal a mondattal, hogy "a többire szükségem van". Ez hónap elején volt, de már nem nagyon. A néni ezután a maradék apróját a pénztár utáni sorsjegyesnek adta, de nem vártam meg, hogy sikerült-e neki megnyernie a kolbászt.

Tudni kell, hogy alapvetően nyugdíj ellenes vagyok. Szerintem nem jó módszer, hogy valamekkora pénzt utal az állam az embereknek miután elérték a bizonyos bűvös kort. Már csak azért sem, mert például egy öregedő társadalomban ez az állam számára könnyen megfizethetetlen lehet. Valahogy nem az állam reszortjának tartom, hogy ezzel foglalkozzon, szerintem az ember felelőssége, hogy gazdálkodjon a pénzével és gondoljon a jövőjére, az állam feladata meg hogy lehetőséget adjon erre. Tudjanak az emberek eleget keresni ahhoz, hogy a magánnyugdíj pénztárakba vagy folyószámlára vagy bármi másba pakolhassanak. Szerintem mondjuk ez sem működne emberi butaságból, de nekem jobban tetszene.

Namost a néni esete ezzel együtt igenis megérintett. Nem volt benne szánakozás vagy semmi olyan ami miatt nagyon lesújtottnak tűnt volna, nem mondta, hogy kevés a nyugdíj, nem mondott semmit. A pénztáros sem mondott semmit, úgy tűnt nem ez az első esete amikor valaki alul maradt a fizetésnél. Gond nélkül kérte el a kulcsot, hogy lehúzhassa a kolbászt a végösszegből. Én meg csak álltam és néztem az öreg nénit amint bepakol a kis szatyrába. Nem volt pofám pénzt ajánlani és nem volt kedvem a témát neki felhozni. Félek, hogy volt már neki rosszabb is.

Ez a helyzet a sarki boltban.

Utoljára módosította Ulmar 2009.VI.09 21:11-n
PermaLink

Hozzászólások

2

UPi 2009.VI.10 13:35

Nyugaton, és az újabb gyártású állampolgárok esetén Magyarországon is, nem az állam fizeti a nyugdíjat, hanem egy nyugdíjpénztár. A nyugdíjpénztár meg olyan fajta vállalat, mint egy bank, vagyis államilag szabályozva van a működése, meg az adórendszerben külön kategóriát képvisel, meg ilyenek.

Velem is előfordult egyébként már, hogy nem volt nálam elég pénz a pénztárnál. Elfelejtettem elég pénzt vinni magammal, az történt. Az is előfordult, hogy előttem valakinél nem volt elég pénz. Ebből volt olyan eset is, ahol kipótoltam saját zsebből, meg olyan is, amikor a pénztáros azt mondta: jólvan, majd legközelebb ennyivel többet fizet.

A társadalom több (vagyis többnek kell lennie), mint az állam és a biodroidok kapcsolata.


Ulmar 2009.VI.10 16:12

Magyarországon 1998 óta működik ez a rendszer. A bruttó bér 8 százaléka megy a magánnyugdíjpénztárba, 1,5 százaléka az államiba. Ennek ellenére az állami nyugdíjpénztár adja a nyugdíj 3/4-ét, sőt, 2004-ig törvény biztosította, hogy ha nincs meg magánnyugdíjpénztárból a maradék negyedet, akkor azt is kiegészíti. A magánnyugdíjpénztárak meg veszteségesek. Ráadásul a magánnyugdíj pénztár pályakezdőknek kötelező, amúgy opcionális.

De nem ezért írtam le a történetet, hogy a nyugdíjat szidjam. Szerintem nem az volt a helyzet, hogy otthon hagyta a pénzét vagy nem volt korrekt a pénztáros. Csak szomorúnak véltem a helyzetet. Szerintem tényleg nincs pénze.

A társadalomban pedig szerintem az államnak egyre kevesebb beleszólása és hatalma kellene, hogy legyen, de szükségesnek tartom, hogy támogassa a gazdaságot (ebbe bele tartozik, hogy az emberek tanultak és egészségesek legyenek, kutatás/fejlesztés működjön, kultúra) és felügyelje határon belüli kollektív történéseket (katasztrófák, jogi és végrehajtói rendszer, utak és infrastruktúrák, önkormányzatok).

Ehhez meg korrektül kellene adót szedni. Nem mindent megadóztatni, hanem bizonyos adókat normálisan beszedni. Azzal együtt, hogy elvben a fizetések 60 százalékát leeszik, megnézném, hogy a pénzkeresők közül mennyien szereztek egy (vagy több) EVA-s céget és használják megélhetésre. És nem csak ez az egy jogi kibúvó van.

Igenis az állam és ember kapcsolata legyen biodroid-jellegű, és szóljon bele az állam minél kevésbé láthatóan. Az emberek legyenek korrektek egymással és a cégekkel és szervezetekkel, amik manapság körbeveszik. Ott nincsenek ország határok. Az állam csak kisegítő szervezet, hogy valami struktúrája és alapja legyen a társadalomnak. Ténylegesen az ember a lényeg, és azok a cégek akik lehetővé teszik, hogy a pénztáros azt mondhassa, hogy majd legközelebb bepótolja a vevő a néhány forintot.

Mindenesetre maradjunk abban, hogy én nem igazán látom át, hogy az állam mit tud és mit csinál. Amit írtam azok nem túl edukált tippek és vélemények.

Tagek: