Alan Parsons Project

There are unsmiling faces and bright plastic chains
And a wheel in perpetual motion
And they follow the races and pay out the gains
With no show of an outward emotion

And they think it will make their lives easier
For God knows up till now it's been hard
But the game never ends when your whole world depends
On the turn of a friendly card
No the game never ends when your whole world depends
On the turn of a friendly card

There's a sign in the desert that lies to the west
Where you can't tell the night from the sunrise
And not all the king's horses and all the king's men
Have prevented the fall of the unwise

For they think it will make their lives easier
And God knows up till now it's been hard
But the game never ends when your whole world depends
On the turn of a friendly card
No the game never ends when your whole world depends
On the turn of a friendly card

But a pilgrim must follow in search of a shrine
As he enters inside the cathedral...

Kezem már merné,
hisz fogam már érezte
a forrásvizet.

Horváth Ödön fordítása

Tar ágat húz le
egy varjú teste:
őszvégi este!

Illyés Gyula fordítása

Távol vagy. Búcsúnk
nem örök, mint ahogy a
vadludaké sem.

Néha kakukk szól,
néha hold ragyog át a
bambusz réseken.

Lehervadt minden.
Útikalapod vissza
semmi se fogja.

Kányádi Sándor fordításai

Nézd, a fehér hó mint ragyog.
Ki hát a hóba. Hadd imádom,
hadd nézem, amíg megfagyok.

Mikor virágos minden út
s fehérek a cseresznyefák,
minden, mi volt, eszembe jut.

Kosztolányi Dezső fordításai

Véget ért az út.
Élek állítólag. Még
tudom ki hazug.

Pető Tóth Károly fordítása

József Attila

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz: s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.

1936. okt. - nov.