Babits Mihály
Itt nyugszom. Végre megnyugodtam
a hosszú szenvedés után.
Keserű lelkemet kiadtam
s mint dőlt fatörzs, fekszem sután.
Keserű lelkemet kiadtam,
mint fájó gennyet a beteg:
magamtól is védve maradtam:
akarva sem szenvedhetek.
Nincs jobb világ a másvilágnál,
a másvilágon nincs világ,
s nincs jobb világ a nincs-világnál,
mert féreg nélkül nincs virág.
Nincs jobb világ a nincs-világnál,
hol féreg van csak, nincs virág,
hol féreg nem kár, hogyha rágcsál,
hol féreg nem fáj, hogyha rág.
Itt nyugszom. Végre megnyugodtam.
Elszállt az álom és a láz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
és nem emel, és nem aláz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
koporsó kerít, néma ház.
Keserű lelkemet kiadtam
és nem boszant a léha gyász.
Nincs jobb világ a másvilágnál,
mely halkan létlen létre bont,
mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
s hol semmi érzés, semmi gond.
Mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
és jobb a száraz, puszta csont
ez ideges, husos világnál,
mely oly keserves és bolond.
Ulmar 2006.IX.29 16:48
Immáron harmadszorra belekezdve: A megnyugvás nem létezik. Feladni bármit lehet, új élet is elkezdődhet, de az ember a saját lelkében sosem nyugodhat meg. Abban a pillanatban, hogy esetleg megnyugszik, akkor hal meg igazán. Akkor már nem számít a régmúlt, és nem érdekli a jövő. Nem mozdítja meg a környezete. Persze hidegvérrel lehet csinálni bármit a világban, de a leghidegvérűbb embernek is nyugtalan a lelke. Vagy már valahol nem ember.
Szóval ilyen a vers is számomra: nyugtalan. Önhitegetés, talán egy újjákezdésről, vagy tudatlanságról, vagy talán egy olyan világról, ahol nem lát és nem hall, nincs érzés és nincs gond.