Dsida Jenő

(Fodor Jenő)

Megy,
robog a vonat, a
hegy

fut,
kanyarog, omlik az
út

és
mélyen a messzibe
vés.

Száz
pózna is nyargal, a
láz

űz,
kerget, a füst csupa
bűz,

kín
feszül ki végig: a
sín

s mély
nyugtatot ma nem ad az
éj.

...Itt
épen egy házikó
nyit,

tár
ablakot a napfényre
vár.

Ott
vén juhász - kezében
bot, -

néz
nyugodtan s pihen a
kéz.

Fenn
egy paraszt ép kaszát
fen

s hagy
mindent a mentire
nagy,

ős
bánattal: szomorú
hős.

Vad
iramunk vajjon mit
ad?

Szent
ez a nagy, falusi
csend,

de
mi sose állhatunk
be:

bősz
robajjal röpít a
gőz

s fut,
kanyarog, szédül az
út.

Ints
nevess, sírj: megállás
nincs.

Fut
mozdonyunk s tüzet és
bút

hint:
íz, hang, szín - elmarad
mind.

1929
Utoljára módosította Ulmar 2007.I.02 23:00-n
PermaLink
Votes disabled.

Hozzászólások (6)

Ulmar hozzászólása 2007-01-02 23:01-kor

Csak egy kis megjegyzés: a Fodor Jenő az álneve volt, amivel publikálta.


SurBa hozzászólása 2007-01-04 01:37-kor

Sírj csak, de neked is haladnod kell...


Ulmar hozzászólása 2007-01-04 01:58-kor

Ki a faszom sír?! Mi a úristennek kell haladnia?!


SurBa hozzászólása 2007-01-04 02:01-kor

A vers szerintem sírt, és mindenkinek...


Ulmar hozzászólása 2007-01-04 02:11-kor

Tényleg, a vers picit sír. De mi értelme lenne a lehetőségeknek, a reménynek, az újrakezdésnek, a boldog pillanatok újrafelfedezésének, ha nem szomorkodsz és kerülsz a végébe?

A vonat pediglen halad, "Ints nevess, sírj[...]".


Grizli hozzászólása 2007-01-04 02:43-kor

Ez az, amikor valaki fog egy tollat és alfanumerikus karakterekkel megfest egy képet. Emlékeztet arra mikor hajnali vonatra szállva robogtam Győr felé, csak nekem ott volt az a mindent legyűrő nagyszerű érzés, hogy találkozni fogok akkori Kedvesemmel. Nekem az elhaladó táj csoda, újdonság...

Tagek: