NemMondomMeg

Hangtalanul áll a férfi.
Eldobott esernyője pocsolyában.
Összeszorítva vértelen ajkait,
csöndet nyel a némaságban.
Elcsépelt kényszert mos az eső,
szövevényes küzdelmes álmokat,
Remegő képek úsznak el.
Plasztik trófeák, félig bejárt utak.
Reszket az ár, a félelem úszik tovább.
A kételytől sárga vízcseppek
merev fehér ujjon gördülnek alá.
És a folyó alatti burkolat
fájdalmas akarattól izzik.
A férfi mozdulatlan.
Rezzenéstelen az arca.
Benne már kimúlt minden banalitás.
A semmilyen hideg esőben
  egy szürke ember áll.