Manthillas Naplója

36. Nap

Harc Elishával

[10-100 millió ezüst]

37. Nap

Éjfél után nem sokkal visszaértek Neyrék. Aggódtam miattuk, hiszen nem szűntek a csata zajai. Elisha hihetetlenül erős, erre egyikünk, még Nexon sem számított. Elmondásuk szerint a csata olyan hevessé vált, hogy nem hogy segíteni, de ott maradni se tudtak. Nexon a gyógyitaluk segítségével még él, és újra nyerésre áll. Mi viszont jobb, ha menekülünk. Bevallom, bármilyen erős is Nexon, én nem hiszem, hogy nyerhet. A lovakat már befogtam, és Athrunnal élelmet is szereztem (persze ő inkább az italszerzésben jeleskedett…), így indulhattunk, amint egy használható tervel ál elő valaki. Neyr, Tiusz és én rögtön elő is álltunk egy használható ötlettel. Tiusz szerez egyenruhákat, Orbar a szekérbe bújik, mi meg beöltözve, magunkat sürgős fegyverszállítmánynak kiadva kisurranunk a főkapun. Neyr türelmetlenkedése meg is hozta gyümölcsét, még egy parancsot sem kellet kitalálnunk… A várostól pár mérföldre átöltöztünk, és rövid tanácskozás után (megint Neyr megmagyarázhatatlan sugallatai miatt…) megindultunk a Vihar hegység fele. Sajnálom Athrunt, mert ott kellet hagynia a nagybátyját, és Nexont, mert valószínűleg már nincs köztünk. Az egész Elishai ellenállás meg tehet egy NAGY szívességet nekünk. Nagy szavak, aztán meg amikor meleg a helyzet egyszerűen lelépnek…

Este letáboroztunk. Gondoltam, ha egy Nexonhoz hasonló nagyhatalmú Szellemmágus távozik, az hamar beszédtéma lesz a másik oldalon is, hát bele kezdtem a rituáléba. Meglepő eredményt hozott. Nexon jelent meg, igaz alig felismerhető módon. A csontjairól leégett minden hús, és nem maradt sokkal több belőle, mint egy megfeketedett csontváz. Mégis körülvette az a légkör, ami életében. Bevallom, elhanyagoltam a tiszteletadást a diszciplínám ezen mesterének, de Neyr mellett nem jutott sok nekem, az amúgy is szűkmarkúan mért figyelméből. A halál megváltoztatta, úgy látszik. Nem tudom még mi acélja velem, de hirtelen nagyon fontosnak éreztem magam. Érdeklődött az életem, a tanulmányaim iránt. Részletesen beszámoltam mindarról, ami gyermekkoromban megesett, és ezzel el is fogyasztottuk az összes teánkat. Ám mégsem tudtam maradéktalanul örülni ennek az új elismerésnek. Nexon halott. Miattunk. Ha megállítjuk, ha valami érdekesebbre tereljük a figyelmét, akkor még ma is élne… El kell mondanom a többieknek…

Orbar, Neyr, Tiusz és Athrun úgy látszik most szembesült először a ténnyel, hogy nagyrészt halottak lelkeivel foglalkozom. Na persze ez korántsem igaz; nem, ha tanultál valamit a mágiánkról. A túlvilággal való foglalkozás csak tartalmazza a halottak lelkeinek, és legerősebb anyagi kapcsuk, a volt testük - egyesek szerint túl bensőséges – ismeretét. De hol, tartottam… Oh igen. Egész jól fogadták a hírt, főleg Athrun (akinek fogalma sem volt mi folyik körülötte). Neyr kissé aggaszót, látszik, hogy nagyon tart Elishától, félrevonul megemészteni a hallottakat. Megegyeztünk, hogy maradunk, amíg tudok kapcsolatot létesíteni Nexon szellemével. Álmos vagyok, ideje nyugovóra térni.

38. Nap

A reggelt úgy döntöttem, tanulással töltöm. Tiusz is hasonlóképp vélekedett. Neyr egész éjszaka nem jött vissza a táborba. Miután megreggeliztem leültem meditálni. Orbar és Tiusz gyakorolta a pusztakezes harcot, Athrun meg… hát róla fogalmam sincs mit csinált. Kis idő múlva Tiusz is leült mellém. Orbar elment egyedül gyakorolni az erdőbe… aztán sietve visszatért (zajosak, nem lehet így meditálni). Neyr megtámadta. Nem értem mi történhetett. Biztos csak félreértés. De azért jó lesz vigyázni. Orbar és Tiusz elmentek Neyrre vadászni (komolyan élvezi a játékot, vagy az eszelős vigyor másnak tudható be?). Athrunnal a szekérnél maradtunk… volna, ha a szeszkazán térdszintes katapulttöltet nem gondolja, hogy neki mindenképpen egyedül Orbarék után kell erednie. Tudom, nem illenék, de elégtétellel hallottam a sikolyát. Valahogy nem félek Neyrtől, bármilyen furcsán viselkedik is. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ártson valakinek… Persze jobban belegondolva… Nagyon elkezdtem hegyezni a fülem. Sikeresen. Kiszúrtam Neyrt. Hiába, egy tisztás közepén álló troll (még ha elf is) elöl elbújni, aki a szekér tetejéről őrködik… Neyr egy zsákkal közelített a hátamhoz. Nem vette észre, ahogy elkezdtem szőni a szálakat. Amikor meg rábocsátottam a varázslatot már késő volt. Rájöttem, szeretem a Csonttáncot. Nem halálos, viszonylag könnyű, és mulatságos, ahogy az áldozatai mozognak. Neyr nem hiszem, hogy osztozott a véleményemen. Leütni sajnos nem sikerült, annál azért ügyesebb, de elvettem a kedvét egy időre a varázslók megtréfálásától. Később megjelent Orbar, hóna alatt a gúzsba kötött Neyrrel. Tjha így könnyű. Úgy elpáholta, hogy a kötelek nem is kellettek volna. Athrun a szenvedélyeknek hála, csak egy ronda púppal gazdagodott.

Alig, hogy visszatértem a meditációhoz Orbar megint megzavart. Beszéljek Nexonval. Most! Mikor lett törzsfőnök? Egy kis nyugtató füst után megkezdtem a rituálét. Nexon gond nélkül megjelent. Sok dologról beszélgettünk, főleg a tanoncéveimről, és a bebörtönző varázslatokról. Még a legegyszerűbb is meghaladja a képességeimet, de azt hiszem valamit megértettem a dologból. Neyr nyakláncáról is esett pár szó, aztán elbúcsúztunk aznapra. Csak ekkor vettem észre a többiek arcára kiülő kifejezést. Bevallom kihagyhatatlan volt. Orbar rémet szimatolt benne, a többiek egyszerűen csak elborzadtak. Néha napján egyenesen imádom azokat az apróságokat, amit általában a diszciplínám hátrányos velejáróiként tartanak számon. Nem kellemes halottakkal beszélni, de ha megszokja az ember, kellemes pillanatokat szerezhet magának a diszkréció mellőzésével. Orbar kissé nyersen figyelmeztetett, hogy nem jutottunk ezzel sem semmire. Lehet. Ő biztos nem. Nekem viszont sokat jelent a tudás, amit így szerezhetek.

Neyr, amint magához tért, azonnal követelte, hogy menjünk tovább. Orbar kissé nyersen figyelmezette a rémfertőzöttség népi gyógymódjaira, aztán megindult a hosszas vita a továbbállásról. Szerencsére odébb vonultam meditálni így végre be tudtam fejezni, amit elkezdtem. Utána csatlakoztam én is a vitába. Irritál Neyr „határozottsága” elvárja, hogy kövessük, de nem mond semmit, hogy miért kéne. Hát akkor kivételesen én is mondhatok valami megmásíthatatlant. Én maradok. Nem hagyom ki ezt a lehetőséget. Egész Barsiveon nincs még egy Szellemmágus, aki ilyen erős lenne, és szóba állna velem. Athrun is marad. Orbar és Tiusz sem akar menni, de beismerik, Neyr mellé is kell a védelem. (Tiuszt vajon mért hagyják békén meditálni?) Neyrék elindultak, hátra hagytak egy lovat. Elkezdtem készülődni. Emeltem egy kőhalmot Nexon emlékére, belevésem a nevét… kövekből és rönkből asztalt csináltam, kikevertem a legkülönlegesebb teámat… Segít megnyugodni, rendezni a gondolataimat. Nexon látta Neyr nyakláncát, ismeri a „kaert”, harcolt Elishával. És ami a legfontosabb. Ismeri a környék Szellemmágusait.

39. Nap

Jócskán elmúlt éjfél, Atrhun is elaludt. Minden készen állt a rituáléhoz. Elkezdtem a vizet forralni, majd belekevertem a füveket, és leszűrtem a kész főzetet. Nexon nem a szokott módon érkezett. Pár pillanatra látom a halálát, a szenvedését, Elisha hatalmát… Ezt nem lehet megszokni, még szerencse, hogy dolgom volt… nem értem rá szörnyülködni. Rögtön a tárgyra tértünk. Én kérdezek, Ő kérdez. Ezek a szabályok. Igen, a halál sem tud változtatni egyes dolgokon. Megkérdeztem, mit tudott meg a Lényekről. A „kaer” valójában egy szentély. Hogy kihez, mihez, azt a szellemszolga nem tudta meghatározni. Tényleg vissza kell mennünk, megvizsgálni a feliratokat. Három lény szabadult ki, egy humán nő, és két törpe. Ezek egyike Elisha, egy pedig valószínűleg Neyr nyakában lóg. Nexon arról érdeklődött, hogy meg akarom-e ölni Elishát. Érdekes kérdés. Igen meg. Mert ráerőszakolja az emberekre az értelmetlen háborúját. Nem azzal van bajom, hogy háborút akar. Ez majdnem természetes velejárója a civilizációnak. De egy egész ország elbájolása, és a célok titokban tartása… rendellenes. Kikérdezett még a társaimhoz fűződő kapcsolatomról is, majd rátér arra, amiben csak reménykedtem eddig. Tanítani ugyan már nem tud, de ismer Urupában és Travarban egy ikerpárt, akik tudnának. Ezen felül elárulta, hogy a Grimoire-ja hét darabban ugyan, de még megtalálható Barsiveon, és elmondta, hogyan kell eljutnom egy barlangba, ahol elrejtett pár hasznos apróságot. Aztán belekezdtünk egy varázstárgy készítésébe. Kifejlesztett egy varázslatot, amivel a Grimoire darabjai megtalálhatóak. Ezt elnevezve, és egy tárgyba kötve birtokába jutok a varázslatnak. Egyedül soha nem ment volna, de ketten összehozzuk, és a furulyába kötöttük, amit Travar és a Rosszföldek közt faragtam. A neve mostantól „Nexon Hagyatéka” Soha nem hittem volna, hogy az első varázstárgy, amit készítek ilyen hatalmas lesz. Nexon a varázslás alatt folyamatosan halványul. Mikor befejezztük, teljesen eltűnt. Köszönöm Mester…

Atrhun felébredt de nem vettem észre csak mikor odalép hozzám. Csodás és egyben szomorú érzés a furulyát fogni. Athrunnal elbeszélgettük a napfelkeltéig maradó időt, Majd indultunk. Lóháton hamar beértük Orbarékat. Egy domb mögött vertek tábort, ahol a szekér észrevétlen maradt. Beszámoltam nekik az éjszaka eseményeiről. A nyaklánc „lakója” zavar mindenkit. A magam részéről nem foglalkoznék vele túl sokat. Valószínű Orbar és Neyr elmondásából, hogy a humán nő található benne, és az is, hogy „menekül” a többiek elől. Ez elsőre kellemetlennek tünhet, de ha jobban meggondoljuk, nekünk még hasznunkra válhat. Nem tudunk védekezni egy Elisához hasonló ellenféllel szemben, így akár még hasznunkra is válhat a „potyautas”. Neyr elszólja magát. Helna. A nevével hivatkozott rá. Na erre azért már mindenki magyarázatot követelt.

Neyr valójában nem adeptus. Még csak nem is felnőtt. Egy kölyök, akinek minden vágya a mágia megismerése volt. Ami miatt ilyen ügyes, az az, hogy paktumot kötött egy Certimon nevezetű mágikus macskával. (Éééééérdekes magyarázat…) Certimon a dúlás előttről származik, és a rémek irtására született. Nem teljesek az emlékei, nagyon sokat felejt. Mindig egy gazdához köti magát, akinek adeptusi képességeket ad, majd rémvadászatra megy… Kicsit vegyes érzelmekkel hallgattam Certimon magyarázatát. Neyr száját használja, csak beszédstílusából lehet tudni, éppen melyikük beszél. Valahogy egy szó jut az eszembe. Azaz kettő. Rém. Familiáris. Hogy melyik a kettő közül, azt nem tudnám eldönteni. Orbar szerint nem rém. Nem is tudom. Lehet, hogy nem rém, de a magyarázat, hogy miért támadt meg minket nem egészen hihető. Ráadásul a dúlás alatt hogyan maradt életben? Honnan szerzett társakat? Erre vissza kell térnünk később. (Ráadásul arra a kérdésre, hogy honnan tudja Helna nevét, nem is válaszolt) Ebéd után lefeküdtem aludni.

39. Nap

Reggel útnak indultunk. Lassú utazással telt a nap, majd megérkeztünk a falúhoz, amiről Nexon mesélt. Nem kockáztathatjuk meg, hogy felismerjenek. Orbar, Neyr és én gyalog megkerüljük a falut, míg Athrun és Tiusz elmennek vásárolni. Athrun vett 4 heti élelmet, 2 személynek. (2*4*7=56 /6 (Orbar = 2) = 9 1/3. Majdnem 10 napunk van átkelni a Vihar-hegységen) Persze elsőre csak 2 hetit akart venni. A szenvedélyekre, mi áll el 4 hétig? És mennyi ezüstünk bánja ezt? Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy hiba volt Athrunt küldeni. És egy hordó pálinka? Csodálatos. Még szerencse, hogy Tiusz vette a ruhákat, takarókat, lámpást, és a kötelet. Jól jönnek majd. Megkezdtük az utat a Vihar-hegységben Nehezen haladtunk, nem bírják se a lovak, se a szekér a hegyvidéket. A hóhatárt elérve kénytelenek leszünk szélnek ereszteni őket. Estére elértünk egy elágazáshoz. Balra egy szűk párkány vezet Nexon barlangjához. Másnap kell indulnunk, ezért letáboroztunk, és nyugovóra tértünk. Alig várom, hogy megtudjam, mit hagyott Nexon hátra számunkra.

40. Nap

Reggel Neyr, Athrun és én útnak indultunk a barlanghoz. Nincs sok időnk, fél napos az út, éjszaka pedig nem mehetünk azon a szűk párkányon. Neyr segítségével, és a kötelekkel átverekedtük magunkat a szakadékokon és omlásokon. Nem számítottam ennyire nehéz útra. A végére teljesen kifulladtunk. A barlang szája egy kiszélesedett részen van, ahol le tudtunk ülni kicsit pihenni. Neyrt figyelmeztettem, hogy nem jöhet velünk a barlangba, de biztos ami biztos, elhelyezek egy Fagyos kört a barlang szájában. Athrunnal megakadtunk pár méter múlva, mert a barlang több méteres szakadék után folytatódik. Nem ért le a kötelünk, ráadásul kezdett elvásni. A köpenyem csuklyájával kipárnáztam és Atrhun övét az enyémmel összekötve, kipótoltam a kötelet.

Lent különös környezet várt minket. A barlang még mindig teljesen természetesnek hatott, de túlvilági áramlatok söpörtek rajtunk végig. A hideg szelek, és a nedves sötétség elvette minden bátorságunkat. Óvatosan araszoltunk tovább. Egy terembe érve válaszút elé kerültünk. A teremből két átjáró nyílt. Egyiket egy kard, a másikat egy halálfej díszítette. Szerintem Nexon hivatása miatt az utóbbi a helyes út, Athrun viszont hajthatatlan volt. Még egy Fagyos kör sem állította meg. Nem érdekelt, elindultam a helyes úton. Megint egy terembe értem, ahonnan két út vezetett tovább. Mögöttem egy kőtábla hangos döndüléssel lezáródott. Középen egy szörnyeteg kőszobra állt. Miközben az átjárókat vizsgáltam ijesztő érzés fogott el. A szobor mögöttem életre kelt. Óriási szárnyaival csapkodva felém repült, ám nem fér be a sebtében választott átjáróba. Leszállt, és nem hittem a szememnek, olyan gyorsan eredt utánam. Nem bírtam elfutni előle, épp az utolsó pillanatban ugrottam oldalra a következő terembe érve. Nem tudtam megszökni, játszadozott velem. Nexon erről elfelejtett szólni. Mikor végre megérkezett Atrhun, éppen a halál torkából mentett ki. „Fuss” ordította, és én futottam. Nem érdekelt, merre visz a lábam, csak el ettől a szörnyetegtől. Kilyukadtam egy teremben, ahol terített asztal várt. Nem bírtam enni, ezért tovább mentem. Az első jele a barlang eredetének itt várt. A folyosót elzárta egy hatalmas tölgyfa ajtó.

Beléptem, és egy hangos kattanással rám záródott. A teremben kilenc szarkofág volt. Négy-négy jobbra illetve balra, egy pedig szemben. A szarkofágok fölött a falon felíratok. Életek története, amik Nexonhoz forrtak örökre. A kilencedik koporsó Nexoné. Semmi sincs fölé írva. Kíváncsian léptem közelebb, majd mozdítani próbáltam a fedélen. Kis erőlködés árán szabaddá vált egy koporsó. Kinyitottam azt is, és a tartalmát szemügyre vettem. Két könyv, és egy oricalchum érme, bársonyba csomagolva. Összecsomagoltam őket, és kiemeltem a koporsóból. Erre megéledt a kripta. Mind a nyolc szarkofág fedele félrecsúszott és kilépett belőlük a lakója. Sietősen rángattam az ajtót, de nem nyílt. Reméltem Nexon tényleg nem akart rosszat nekem, már csak ebben bízhattam. Elfoglaltam a helyem a kilencedik szarkofág előtt. „Nexon küldött!” A csontvázak érdeklődve megálltak előttem. Vezérük, egy harcos, a földbe szúrta kardját. „Akarjátok hallani a halálának történetét?” Bólintott. Elisha helyzetétől kezdve Nexon szellemével történt beszélgetéseimig mindent elmondtam, legjobb tudásom szerint. Ők csak türelmesen hallgattak. Mikor a végére értem, körbevezettek. Már olvastam az életük történetét, de tudtam, hogy ez része a rituálénak. Hangosan felolvastam mindet. Majd előkerült egy véső és egy kalapács. A szarkofág fedelére rávéstem Nexon történetét, és a nevemet. Ekkor a vezér egy vágó mozdulatot tett. Vérmágia. A homlokomon ejtett sebből előbugyogó vér beborította a szarkofágon lévő betűket. Szédülök. Ők nyolcan újra nyugovóra tértek. Én is pihenek egy kicsit. A vérveszteség elkábított.

Kifele menet már nem finnyáskodtam, elfogyasztottam a felkínált ételt. Sok idő telt el, vissza kellett mennem, különben ránk esteledett volna az úton. De ahol Athrun a szörnyeteggel harcolt, ott csak egy vértócsát találtam. A nyomok egy falban tűntek el. Átlépve a leleplezett illúzión a szörnyeteggel találtam magam szembe. Végem van? Nem, nem támad. Őrszem, akit Nexon hagyott itt. „A társamért jöttem!” „Cserben hagyott, nem érdemli meg, hogy veled menjen.” Szó szót követett, de Athrunt nem volt hajlandó előadni. Egyre csak tűnt a bátorságom, és a lény türelme. Nem bírtam tovább a lény közelségét, és nem bírtam ott hagyni Athrunt a rejtett folyosóban elvérezni. Lépésről lépésre ugyan, de magam is megfutamodtam. Mért érdemelnék én ugyanazért mesés hatalmat, amiért ő a halált? Kint Neyr várt. Ő is látta a lényt. Nem volt hajlandó újra bemenni. Én még egyszer megpróbáltam lemászni, de lent várt a vörös szempár. Nem, nem birok Athrun után menni. A nap már alacsonyan járt. Ott kellett éjszakáznunk. Neyr a barlangból kifele, én befele foglaltam helyet… Ki mitől fél jobban…

41. Nap

Reggel. Nem bírtam tovább marasztalni Neyrt. Talán Orbarral és Tiusszal… Visszamentünk a táborba. Orbar és Tiusz sietősen összekapta magát, és mentünk vissza a párkányon. Félúton ott feküdt Athrun. Sebesülten, és teljesen átfagyva. Az én hibám. Ha együtt megyünk tovább, talán nem történik mindez. Visszavittük a táborba, kapott pálinkát és ennivalót. Elmeséltem mi történt velem a barlangban. Megegyezünk, hogy másnap megyünk tovább. Kimerülten feküdtem a helyemre.

42. Nap

Reggel indulás előtt kérdőre vonta Orbar Athrunt. Nem nagyon akart válaszolni, nem tudta, hogy a lényegről már én is hallottam. Biztos csak azt hiszi, neki is kell egy titok, amit őrizgethet, mint a környezetében mindenkinek. Ezután, Orbart semmibe véve félrevont, és rám támadott. Amikor a halott cserépedény készítővel beszéltem, szerinte tudomást szereztem a nagybátya haláláról. Kifakadtam, és Orbarra mutogattam, „Athrun, veled az a baj, hogy nem nézel a sorok közé! És különben is. Emlékszel mi történt Neyrrel amikor nem válaszolt Orbarnak?” Több se kellet, Orbar nekitámadt a törpének, először szóval, majd ököllel. Még szerencse, hogy Tiusz le tudta fogni. Ezután Athrun végre mesélt a kalandjáról.

Nyaú