Elefánt Rádió
Mint sok más történet ez is a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban kezdődött. Az egyik osztálytársam meghalotta, hogy az iskolarádóban az egyik fazon épp arról beszél, milyen finom a szendvicse, amit éppen eszik. Erre bement a rádióba és elkérte tőle. Surbá odaadta neki.
Három vagy négy évig toltuk együtt a rádiózást én sokáig csak tiszteletbeli tag voltam ami semmi hátránnyal nem rendelkezett csak anyagi felelősséggel nem tartoztam a cuccokért. Aztán mikor Peti elhúzott nyugatra én is hivatalos taggá váltam. Beírtak mindenféle könyvbe.
Minden adásnap reggelén lázasan készítettem össze milyen számokat lenne jó leadni aznap, néha a nagy CD keresésben el is késtem. A legnagyobb dicséret az volt mikor egy ember matekórán elkezdte dúdolni azt a számot amit előtte a szünetben játszottunk, és mondta a Ganxtás haverjának, hogy az milyen jó dal.
Aztán Aisha meg talán Bea terveztek 1 iszonyatosan jó pólót, amit UPi designe-olt meg és én rongyosra hordtam. Nagy bánatorma senki sem vett belőle (adásnapokon, bulikon árultuk). Még most is amondó vagyok, újra kéne belőle nyomni!
Na elég a nosztalgiából a végén elsírom magam. uff Descant
Ne is mondd... A régi szép emlékek... Amikor még csütörtökönként mindig szerkesztettem komolyzenei tízperceket, egész addig, amíg bizonyos Lacika be nem rontott és nagy meghökkenésem közepette ki nem húzta a cuccot a főkapcsolóból... (Egyébként csak hogy dagadjon a májam a büszkeségtől, az elefántos pólón az elefánt Bea műve volt... Ugye milyen fasza csajom van? Na? Na?...)
Tagok:
*Surbá *Ulmar *SAdam *Máté Gege aka Spok *Descant
Elephant Radio goes Live! almost
Nos, gondoltam ma reggel egyet, és beindítottam az Elefánt Rádió online verzióját, az Elephant Radio internet radiót.
Tekintve, hogy ezért pénzt kiadni nem akartam fogtam az itthoni gépemet és felállítottam mint SHOUTCast szerver és broadcaster, ami annyit jelent, hogy Winamp-pal bárhol az itthoni hálózaton nagyon jól lehet fogni az adást amit éppen lejátszok magamnál.
Namost a zseniális itthoni hálózatnak köszönhetően nem tudtam lyukat ütni a tűzfalon és magamhoz emelni az ip cím megfelelő portjára küldött csomagokat, úgyhogy valószínűleg a ténylegesen internetes rádió csak költözésem után indul be. Addig viszont aki majdan részt akar venni az adásban elkezdhet készíteni egész napos előrefelvett adásokat :)
Update később,
– Ulmar
Update
Az Elephant Radio látható lett a www.shoutcast.com alatt. Ha valakinek sikerül elérnie szóljon!
– Ulmar
- Működik jee! Én vagyok az ElefántRádió első és egyetlen hallgatója! Az ajánlottakkal ellentétben nem winamp-ot, hanem mplayert használok. A parancssor, amivel indítottam, a következő:
- mplayer -cache 32 http://195.38.100.221:8000
- Hajrá ElefántRádió! – UPi
Főbb linkek
Műveletek
Egyebek
ShoutBox
- UPi: Bedöntik a görögök a bankrendszerüket, dráma!
Grizli: szabaságharcolnak? azt láttam, hogy valamit elbaltáztak és pánikszerűen kivettéka pénzüket az emberek ami ahoyg kivették hirtelen máris kevesebbet ér.
Grizli: Kár, hogy mi is szivunk miatta.
UPi: Ma: Az én horoszkópom mongúz + ebihal aszcendens. Ráadásul a pótkerék évében születtem, úgyhogy minden gyökkettőszeresen vonatkozik rám.
Grizli: Én a szögesdrót harmadik kvadránsában szopok.
UPi: http://www.drdobbs.com/architecture-and-design/240000393
UPi: Ez az ember már megint okos.
Grizli: ezt mweg kell vizsgálni: http://www.csakajosor.hu/index.php
BNC: Ez a görög helyzet olyan MEME szagú
BNC: vannak ezek a 2 akciós memék
BNC: A mostani helyzet: Válassz meg pár bolondot. Pánikszerűen vedd ki a pénzed a bankból.
Descant: itt bajor országban van egy pár jó sör
Grizli: Bajoroknál jó sör,?? Hogyaan? :D Zum Wohl, Descant!
Grizli: Arrived at home. Eszembe jutott a vicc aminek a csttanója hogy édesapám. de kurva messze lakunk mink!!
UPi: Mi a vicc többi része?
Guestbook
leering@nigglinge.mildemotions@warderedy.com
nodes@providej.gov
changeover@blewh.com
benumbs@lamentationf.com




![Validate my RSS feed [Valid RSS]](/Content/Images/valid-rss.png)