Irány a kantin!
Mint aki jól végezte dolgát (ezt most nem szántuk szóviccnek), sarkon fordulsz, és utadat az űrhajó étkezdéje felé veszed. Miközben végighaladsz a menza felé vezető folyosón, mely az ezenközben folyó űrcsata közvetkeztében némiképp megroggyanni látszik, azon tűnődsz, hogy mennyire jót fogsz burkolni rövidesen.
Annyira elmerülsz a közelgő falás áhitatában, hogy észre sem veszed, ahogy a Szerencsés Aratás vadul rázkódik és nyikorog. Elkerülik továbbá figyelmedet a robbanások következtében folyosó tetejéből alázuhanó gerendák erdeje, a vezetékekből felcsapó szikraesők és az olykor feltörő halálhörgések is. Te lépdelsz tovább vidáman, egy kissé retardált, de elégedett óvodás mosolyával a képeden.
Ekkor megtörténik az elgondolhatatlan. A Kargok, akik láthatóan már nekiláttak birtokba venni a hajót, előreküldték egyik legborzalmasabb szörnyüket, és te egyenesen szembetalálkozol vele!
Egyből magadhoz térsz bágyadt merengésedből, hogy farkasszemet nézz a fenevaddal.
Nagyot nyelsz, elsápadsz, lábad elzsibbad, pulzusod megugrik.
Szemed kigúvad, fogaid vacognak, orrszőrzeted összekócolódik.
Izzadtságmirigyeid hiperaktivitásba fognak, gyomrod összerándul, ujjaidat idegesen tördeled.
Hiszen ez a lény nem más, mint...