Kalamana, a szélszerzet születése

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer szélszerzet, ki /Poquelin hatalmas hegyei közt született. Édesapja, Tralilalila, ki a szélszerzetek közt is híres tréfamester volt Kalamana névvel illette az újszülöttet. Ekkor még nem is tudták, mily hosszú út áll az ifjú előtt. Kalamana még felnőtté sem vált, mikor már útban volt Poquelinről Racine felé. Hogy hogyan jutott már akkor egy hajóra, az egy másik történet részét képzi.

Kalamana, és a Trollok kincse

Történt egyszer, mikor Kalamana Nablus közelében járt, hogy meglátott egy hatalmas nagy hajót közeledni felé. Felhúzta hát egyszemélyes hajójára a kalózok zászlaját, és habozás nélkül indult neki az ellenségnek. Csak közelebbről ismerte fel ki is az ellen, hisz az nem volt más, mint a törpök elveszett citadellája, /SelenkraKutisz. A windling ismerte a citadella történetét, ahogy azt kétszáz évvel ezelőtt bevetették a Troll hatalmak ellen. Kutisz elsöprő győzelmet aratott két anyahajó fölött is, mire a Troll hadierő /KöppenyesKrash hajója össze nem találkozott vele. Hatalmas csata volt – mondja a legenda – a közeli holdon is hallani lehetett a matrózok csatakiáltásait. Végül egy hosszú és fáradtságos harc után Krash visszavonult a hold felé, míg a Kutisz vesztesen, és szétszabdalva elsodródott az űrben.

Kalamana már régóta érezte, hogy kincset fog találni a közelben, így hát bátran elindult a hajó irányába, és még kíváncsisága is kitartott, mire a Kutisz közelébe ért. A hajó rozoga egy állapotban volt, látszólag már réges-rég senki sem lakta. Szüksége is volt a mágikus korongra melyet még Brálon vett, hiszen levegő aligha volt friss és tiszta a citadella körzetében. Kala rögtön a fedélzetről a kabinokhoz repült, majd azon is tovább a raktár felé. Az egész hajó csendes volt és nyugodt. A windling elérte végül a raktárt és nem is kellett csalódnia, hiszen a Trollok kincsei hevertek előtte szerte-széjjel. Az arany és elementális érmehalmok közt elvegyítve ott volt a mágikus eszközök sokasága, és a helmek terve is. Kalamana felvette a legértékesebb tárgyakat és visszaindult bárkájához. Ekkor egy nyikordulás megtörte a csendet.

Kalamana lélegzetét visszafojtva bújt meg egy hordó mögött, miközben hallgatta a nyikorgásokat. Egyértelműen a fedélzet felől jöttek a hangok. Talán más is megtalálta a kincsemet? – gondolta a szélszerzet, miközben kíváncsisága felkergette őt a kabinokhoz. Talán csak egy jóbarát, aki nekem jött segíteni? A fedélzetre érve, már látta, hogy nem ez a helyzet.

Hatalmas volt a kőszörny, mely a windling szeme közé bámult. Legalább két méteres volt, hatalmas megnyúlt fejjel, ami éles fehér fogakban és egy pár agyarban végződött, szemei csak úgy szórták a tűzet, miközben enyhén zöldes bőrén vad vörös páncélt hordott! Hatalmas izmos karjaival egy vas bunkót lóbált, miközben az árnyéka mar be is fedte a szélszerzet kis alakját. Kala tudta, hogy a hajót védő legendás szörnnyel áll szemben.

Nem volt hát vesztegetni való ideje, fogta a kardját, melyet Aurora fényében kovácsoltak, és a szörnyre támadt, még mielőtt annak esélye lett volna mágiáját alkalmaznia. Kala gyorsasága szinte láthatatlanná tette a szörny előtt, és ha nem kell kitérnie egy eget rengető csapás elől át is szúrta volna a szörny fejét. Ebben a pillanatban a szélszerzet lelkét szánalom fogta el a gusztustalan szörny iránt. Ha csatázik vele, a szörnynek még könyörögni sem lesz esélye, így inkább – megkönyörülve a könyörgő szörny életén – inkább a bárkája felé vette az irányt. A szörnynek esélye sem volt elkapni.

Kalamana már távol járt a Kutisztól, mikor elrepült mellette egy kőgolyó úgy a semmiből. Hátranézett, és meglátta, hogy egy kalózhajó vette őt üldözőbe. A szélszerzet szerencséseknek titulálta a kalózokat, hiszem biztos nem tudhatták, hogy nála mekkora kincsek is vannak, így hát úgy döntött, ő nem veszi el a kalózok esélyeit, jövőjüket. Teljesen átadta magát az űr láthatatlan áramlatainak, és nehéz manőverek árán kitért a felé zúduló sziklák elől, de ennek az lett az ára, hogy a kalózhajó egyre közelebb került hozzá. Ekkor eszébe jutott egy ötlet, melyet még a nagy illithid kapitánytól Zzzzverkkratól tanult el, és Aurorát vette irányba.

Miután a kövek nem számítottak, Kalamana eltűnt az űrben és a kalózok soha többet nem érték őt utol. Nemcsak, hogy Kalamana megérzései és ügyessége révén megszerezte a Trollok féltve őrzött kincseit, de kegyelmével és szeretetével legyőzte az ősi szörnyeteget, és a kalózok eszein túljárva sérülés nélkül úszta meg kalandját!