Figyelem

Ülök a kocsiban. A rádióban Bochkor és Boros jópofizik éppen. Valami a mérgező pirospaprikáról, már megint. Csak fél füllel figyelek oda, pedig nagyon iparkodnak. Egyik kezem a volánon, másikban a cigi. Harmadik kezemben a mobil, már ha lenne harmadik kezem, ennek hiányában a fülem és a vállam közé szorítom az apró készüléket. A mobil beszél hozzám, Cicus kissé torzított hangján magyaráz valamit. Megint a női bajok, vagy valami olyasmi. Nagyon nem figyelek, elég időnként egyetértően hümmögnöm valamit.

Közben azon tűnődöm, hogy mi lesz ma este a tévében. Van az az új sorozat, már nem emlékszem a nevére. Észreveszem, hogy Cicus elhallgatott, biztos éppen válaszra vár tőlem.

- Hogyne, - blöffölök. - Teljesen igazad van.

Ismét sikerült megtippelni, hogy Cicus milyen válaszra várt: semmilyenre. Mondja tovább a magáét. Közben a kocsi szép nyugodtan halad a forgalomban, nagyon jól vezetek. Szívok egyet a cigiből, visszafojtok egy apró kuncogást Boros egyik beszólásán. Balra elől a járdán egy bombázó megy, végigmérem, tízből nyolc pontot adok neki, az már elég jó, tekintve hogy milyen szigorúan osztályozok.

Előrepillantok: az utca közepén egy öregasszony megy keresztbe a zebrán, körül se nézett! Egyenesen feléje tartok!! Teljes erőmből beletaposok a fékbe, két kézzel markolom a kormányt. A cigi kiesik a kezemből, a mobil valahol az ülés mellett koppan. Az ABS, pillanatnyi legjobb barátom, elkezdi rángatni a kocsit. Agyamon átfut, hogy te jó ég, mi lesz ebből. Meg te jó ég, csak el ne üssem, mert akkor mi lesz velem! Meg te jó ég, csak ezt ússzam meg, és nem vezetek többet így...

Erre a rövid időre csak a jobb lábamra figyelek, ahogy a féket nyomom, meg a távolságra az öregasszonyig. Aztán a pillanat elszáll. Az autó szépen megáll egy méterre járókelőtől. Az méltatlankodva továbbáll. Kifújom a levegőt, hátradőlök. Megkeresem a cigit és a telefont. Megnyugtatom Cicust, nincs semmi baj. Továbbhajtok, megkönnyebbülve hallgatom Cicust és a rádiót.

– UPi, 2004.11.12.

IaiDo