A Sadam és Grizli főzőklub
Takarékos uborkásszendó
Csak megosztom veletek a tegnapi vacsorámat.
Hozzávalók:
- 1 szelet sajt (lehetőleg valami olcsó ömlesztett sajt, amit 10-12 szeletes kiszerelésekben árul a helyi supermarket).
- 1 teáskanál édesmustár (a teáskanál onnan jött, hogy ebéd után ettem egy joghurtot és nem akartam extra mosogatást bevállalni).
- 1 darab csemegeuborka.
Elkészítési javallat: A sajtot kiterített állapotban helyezzük tányérunkra, közepén egyenletesen oszlassuk el a mustárt, majd tegyük (keresztirányban) a közepére a csemegeuborkát. Ezután az egészet palacsintaszerűen tekerjük fel (nálam ez azt jelenti, hogy középen félbehajt, majd a hajtásvonaltól a széle felé indulva hengerré sodor).
Javasolt legalább 3-4 takarékos uborkásszendót megenni vacsorára, ha az ember nem akarja, hogy éjjel arra ébredjen, hogy kilyukad a gyomra az éhségtől.
Jó étvágyat!
Apocalypse KÖZÖS
Csak akkor szólalj meg, ha biztosan tudod, hogy amit mondani akarsz, szebb, mint a CSEND!
Sis-el beszélgettünk és rájöttünk hogy a túlélés jegyében mindenféle különleges ehetetlennek tűnő kaját összedobtunk koleszos körülményekre emlékeztető helyzetekben.
FONTOS, hogy az itt szereplő receptek mindegyike a gyakorlatban kipróbált, bevált, működőképes megoldás legyen. A fantáziálást száműzzük erről az oldalról.
Egy közlemény: lehet hogy beraktátok a humor témába, de mi ezeket a kajákat VÉRESEN komolyan gondoljuk. :) – Grizli
Korábbi bejegyzések
Adminisztráció
Guestbook
swerved@bode.mercifullyw.orgschemed@incendiaryi.org
dijkstra@rotundedz.edu
rankled@sergeg.net



![Validate my RSS feed [Valid RSS]](/Content/Images/valid-rss.png)
Hozzászólások
SAdam hozzászólása 2011-01-24 00:11-kor
Ma kipróbáltam ugyanezt, de mustár helyet ketschuppal. Nem lett jobb...
Ha már van neved, akkor lépj be.