Szóval tegnap taknyoltam egyet biciklivel. A rövid hír után következzenek a részletek.

Szerintem mindenki, aki belefog abba, hogy rendszeresen bringázik a városban, az – tudatosan, vagy tudat alatt – bevállalja azt, hogy esni fog. Lehet, hogy 2 hét múlva, lehet, hogy 20 év múlva, de esés lesz a vége, annyi szent. Számomra ez az idő most jött el.

A történet nagyjából annyi, hogy a Kálvin térnél a metró építés miatt az egyik sávot keresztül terelik a síneken. Ez eddig oké is lenne. Ami nem oké az az, hogyha eső után a sínek csúsznak mint a veszedelem, és ennek ellenére az elbizakodott biciklista gyorsan és rossz szögben közelíti meg őket. Ezt a sínek ugyanis azzal bosszulják meg, hogy a bringát egy pillanat alatt kikapják alóla, emberünket meg ilyenkor a gravitáció bemutatja az aszfaltnak személyesen. Ez történt velem is.

Az ilyenkor lehetséges kimenetelek közül a legenyhébb forgatókönyv szerint alakultak a dolgok: nem tört el semmim, nem ütöttek el, sőt: még a biciklim se ment tropára. Három járókelő azonnal lerohant segítségnyújtási szándékkal, sőt: még egy autós is megállt megkérdezni, hogy kell-e valami. Akkor még azt hittem, hogy nem, és 1 perc után, a fájdalom enyhültével, továbbindultam.

Az Asztóriánál aztán észrevettem, hogy vérzik a karom, rá 2 perccel pedig eleredt az eső.

Sáros seb + esővíz = nem jó buli!!

Otthon még alkohollal próbáltam tisztogatni a sérüléseimat, (a jobb karomon kívül még a jobb térdemen is volt), aztán rájöttem hogy ez így házilag esélytelen. Második próbálkozásra találtam egy olyan ügyeletet, ahol volt sebészet is. Anyám jött velem. Az éjszakai sebészet egyébként oltári jó buli lehet: volt ott egy fazon, akinek vadászgörény harapta át az ujját, egy másik biciklista, akinek egy harmadik ment neki, valamint egy hullarészeg fickó, aki alkohol által indukált baleset áldozata lett. Kb 2 óra után végeztek velem; a végén még betámolygott egy fickó, aki a hátát markolta, amin egy vérző szúrt seb volt. Buli, én mondom.

A tanulság: nem szabad elbízni magam, és kell védőfelszerelés is. Az évek alatt láthatóan sikerült megtanulnom rendesen esni: nem támasztottam le tenyérrel (biztos csuklótörés lett volna), jól tompítottam (ami persze nem segít azon, hogy közben felmosom a Múzeum kőrutat), nem vertem be a fejem, könyököm, bordám, stb. Összességében olcsón megúsztam az egészet.

Viszont ezzel a nyaralásnak most vége. Jövő héten megyek vissza melózni.