Krónika

1. Előszó

2. Történt velünk

2.1. Első fejezet, amelyben a Szirén új arcokkal gazdagodik, majd kényszerleszáll Atrarán

2.2. Második fejezet, amelyben a Szirén elragadja Seronathis testvéreket

2.3. Harmadik fejezet, amelyben a Szirén visszatér Brálra, és egy különös lovagra lel

2.4. Negyedik fejezet, amelyben a Szirén a Sors Földjére lép

2.5. Ötödik fejezet, amelyben a Szirén ellop egy Ifritet

2.6. Hatodik fejezet, amelyben a Szirén ádáz csatába keveredik Ulmaron Holdjában

2.7. Hetedik fejezet, amelyben a Szirén legrosszabb napjait éli

2.8. Nyolcadik fejezet, amelyben a Szirén nem repül, és jön egy sereg

2.9. Kilencedik fejezet, amelyben a szirén újra száguld, igaz csak a vizen

2.10. Tizedik fejezet, amelyben senki nem kap LP-t

2.11. Tizenegyedik fejezet, amelyben a Szirén újoncai a Csapdák Városába tévednek

2.12. Tizenkettedik fejezet, amiben több fejezetet is összefoglalok és melyben megint senki sem kap LP-t

2.13. Tizenharmadik fejezet, melyben sikeresen elhagyjuk Titánt, és megint (remélhetőleg utóljára) senki sem kap LP-t

2.14. Tizennegyedik fejezet, party crashers

2.15. Tizenötödik fejezet, a mélységben settenkedők

2.16. Tizenhatodik fejezet, vagy mi

2.17. Tizenhetedik fejezet, amikor is a trubadúr visszatér a meséléshez, miközben a világ megnyílik hőseink előtt

2.18. Tizennyolcadik fejezet, amelyben hőseink leigázzák a Giff negyedet

2.19. Tizenkilencedik fejezet, amelyben egy kis bolyongás után megesz minket egy kék sárkány

2.20. Huszadik fejezet, amelyben hősiesen megközdünk a sárkánnyal, majd összekotorjuk magunkat

2.21. Huszonegyedik fejezet, amelyben megtalál minket ''G'lilla'' és két új feladatunk is lesz

1. Előszó

S lám, álljon itt egy történet néhány kivetettről, akik kezükbe vették saját sorsukat, és nem féltve életüket nekiindultak felfedezni Killuspal világát, annak minden csodájával és szörnyüségeivel.

Eddig azt tanultam Atrarán, hogy a világ tele van szörnyekkel és háborukkal, hogy az űr halált tartogat a többségnek. Fogalmuk sem volt milyen szörnyű valójában, s mily csodálatos dolog vár mindenkire, aki átszeli áramlatait, ki kikezd a sorsával!

- /LebonFogcloud, elf trubadúr, az /RepülőSzirén navigátora

2. Történt velünk

2.1. Első fejezet, amelyben a Szirén új arcokkal gazdagodik, majd kényszerleszáll Atrarán

A /RepülőSzirén legendája Brálon kezdődik, ahol a hajó - navigátor hiányában és ócska állapotban - dokkol. Maysee várja az arrafelé járókat, hátha valaki munkát keresni jön, hiszen hét emberrel és navigátor nélkül ez a hajó nem repül. Szerencséjükre odavetődik Borm és Lebon, amivel kezdetét veheti hosszú kalandjuk az űrben. Az elindulásuk korán sem zökkenőmentes, de miután a kapitány Brálon munkát talált, ideje volt elindulni, egyenesen az /Aszteroida-öv közepébe.

Tudni kell, hogy ez előtt már a Szirén kalandok és csaták sokaságán volt túl. Látszott ez mind a hajón, mind utasain. Sajnos viszont ezekről még nem meséltek a régiek, így hát csak remélhetem, hogy egyszer Maysee majd egy alkalmas pillanatban elmondja élményeit, elmeséli a megélt kalandjait.

Az utat két történés zavarta meg. Először egy /Illithid hajó elöl kellett elbújnia a legénységnek, majd különös körülmények közt felrobbant az egyik szárnyunk. Szárny nélkül viszont messzire nem juthattunk, javításokat nem tudtunk rögtön végezni, elindultunk hát /Atrara felé, mely nemcsak a hajógyártásáról híres, de hatalmas hadierejéről is. Így kerültünk � kikerülve a hadihajókat � Atrara felszínére, a szörnyek vidékére

2.2. Második fejezet, amelyben a Szirén elragadja Seronathis testvéreket

Újra látni hazámat kicsit furcsa érzés volt. Már megbékéltem vele, hogy nem fogok egy hamar ide visszatérni, és ittlétem egy kalózhajón nem volt kimondottan kellemesnek mondható. Nem véletlen, hogy mikor Miloval és Bormmal bejutottunk a közeli városba, Donatrarába, akkor megpróbáltuk a lehető legkisebb feltűnéssel megkeresni az első illetőt, aki meg tudja javítani a Szirént. Milo viszont még így is feltűnő jelenség volt. Így találkoztunk egyszer csak Harlanával, régi ismerősömmel. Éppen bátyának vitt ebédet a közeli dokkhoz, ahol mint tervező dolgozott. Nem kívánlak untatni a részletekkel, ráadásul fogalmam sincs miért határozott úgy Gilph, hogy velünk tart, de mindenesetre elvállalta, hogy megnézi a hajót. És bármennyire is ellenére volt Harlana is eljött vele. Már csak egy kis ráadás volt, hogy ezalatt Rióval, Kerivel, és Bormmal megszereztünk egy mágikus kalapácsot, mely segítségünkre is lett (ez persze főleg a huncut Rió érdeme).

A hajóhoz vezető utunk már korán sem volt olyan mulatságos, mint eddig kergetőzni a helyi gnollokkal. Ráadásul a városőrség is nyomott foghatott, mert ők is rögtön a nyomunkba eredtek. Talán ez is volt a szerencsénk, hiszen (hála Gilphnek, aki elbújtatott minket mágiájával) a városőrség és a gnollok épp előttünk találkoztak. Mondanom sem kell, hogy nem fogadták ezt a találkozást túl szívélyesen. Viszont mire a hajóhoz értünk a gnoll had már útban volt felénk, úgyhogy nem volt más választásunk, törött szárnyal, és néhány nem várt utassal fel kellett szállnunk.

A problémáink itt még nem értek véget. Az atrarai flotta rögtön megtalált minket, és megint csak szerencsén múlt, hogy erről is még mesélhetek. Mielőtt elfogtak volna minket megjelent az illithid hajó. Kihasználtuk ezt a lehetőséget, összeeresztettük a két csoportot, mi meg egy alig irányítható hajóval buktunk bátran a hold felé. Hallani lehetett a szél zúgását, ahogyan közeledtünk halálunk felé, de Milo időben felfogta a zuhanást, és sikerült a holdat elhagyva utaznunk végzetünk felé.

Az aszteroida-övi találkozó simán ment. Leszálltunk a kis kövecskére, majd gyorsan megtörtént a csere. Mire a legénység észbe kapott már úton is voltunk egy verseny felé, melyet nem messze rendeztek. Eddigre Gilph megjavította a szárnyakat, sőt, kitalált egy okos kis módosítást is. Szerintem újkorában sem volt jobb állapotban a Szirén. A versenyre négy hajó nevezett, és habár a verseny izgalmas volt, elég annyit megemíteni, hogy győztünk. A győzelmi ünneplésre a /ForróVasüstben tettünk szert, ahol a gnóm konyha legfinomabb főztjeit kóstolhattuk végig. Itt hallottunk a /SzürkeDervis sorsárol.

LP osztás: 500

2.3. Harmadik fejezet, amelyben a Szirén visszatér Brálra, és egy különös lovagra lel

A /SzürkeDervis kapitánya Milo egy régi barátja, nem meglepő hát, hogy rögtön neki is indultunk arrafelé, ahol a gnómok legutóbb látták. Út közben észrevettem valami furcsa árnyat, ami követ minket, de miután megpróbáltunk megbizonyosodni kilétéről elvesztettük. Kis izgalomban érkeztünk meg hát a Dervishez. A hajó alján volt valami feketés folt, vitorla sehol, életnek semmi jele. Gilph tanácsára megnéztük van-e még normális levegő a Dervis közelében, de G'lilla, aki bátran átrepült majdnem megfulladt. Nem volt mit tenni, nagy bánatomra ott kellett hagynunk a hajót az űrben, mi meg elindultunk Brál felé feltölteni készleteinket, és új katapultot venni, mely a próbálkozásaink alatt elégett.

Brálon még csak egyszer voltam, és nem hiszem, hogy valaha is meg lehet szokni azt a helyet. Annyi csoda és szépség, vegyítve az legrusnyábbal és leggonoszabbal. Ilyen ellentmondás csak itt létezik nyugalomban egymás mellett. Legalábbis ezt gondoltam, mindaddig, míg az /EgyszemKupa fogadóban el nem kezdett égni egy humán, miután kardot rántott a beholder csaposra, /NemSzámitra. Ha Harlana nem szól közbe, és kér meg arra, hogy valamit csináljak a szerencsétlen biztos ott égett volna. Így csatlakozott hozzánk a /Titánról jött jövevény, a trollul nem beszélő /WondykeRynan.

Nem kellett Mayseet sokáig győzködni, hogy bizony Wondyke jobb ha velünk jön. Úgy tünt ő magát sem kellett nagyon győzködni. Ezzel lett teljes a Szirén legénysége, már majdnem készen is voltunk az indulásra, csak még gyorsan küldtünk egy üzenetet Atrarára, hogy Harlana szülei ne aggodalmaskodjanak.

LP osztás: 550 (Gilph 350, Borm 50, Wondyke 350)

2.4. Negyedik fejezet, amelyben a Szirén a Sors Földjére lép

Nem indultunk el még egy fél napja sem Al'Charin felé, mikor hajót láttunk közeledni. A hajó elég furcsa jelenség volt, leginkább egy soklapú csiszolt gyémántra hasonlított. Valamiféle villámokat vezetett a tetején. Megállt mellettünk, G'lilla és Sziranla átrepültek a hajó belsejébe, majd Mayseevel én is utánuk mentem. Belül is minden élő kristálynak tűnt. Kicsit bejártuk a hajót, majd kiderült, hogy két, kicsit furcsán megcsavarodott és villogó cseppszerű kristály volt a hajó legénységének két tagja. Sziranla varázslatával képesek voltunk velük elbeszélgetni egy picit. Elvben egy másik kristály szférából jöttek! A /Ketarsok adtak nekünk egy darab kristály, mely az egyik cseppből tört le.

Tovább utaztunk Al'Charin felé, és megintcsak rábukkantunk egy hajó maradványaira. A /TintahalHajót mintha félbe vágta volna valami. Egy elő sem volt, egy test sem maradt. Milo parancsára felszedtük, amit csak lehetett, majd tovább mentünk.

Al'Charinon nem töltöttünk el túl sok időt, ezalatt is főleg a kapitány intézkedett. Néhány óra múlva már /Al-Quadimon jártunk, Kadar városában.

Rió lopott és elfogták. Az itteni jog szerint ezért minimum levágják a kezét. Borm megpróbált a helyi tolvajoktól segítséget szerezni, Wondykeal mentünk a bírákhoz, de egyikünk se járt sikerrel. Nem tehetünk mást, ha ki akarjuk őt hozni, akkor be kell mennünk érte. Este Gilph segítségével Kerivel hármasban bemásztunk a kaszárnyákba, és miközben Gilph elbújt én egy tisztnek álcázva magam bevittem Kerit, mint egy fogoly. El is jutottunk simán Rióhoz, viszont kifelé menet valaki a kaszárnyák mellett robbantott egyet. Mi kihasználva a fejetlenséget a kapun át távoztunk, ahol Wondyke semlegesítette az utolsó ottmaradt őrt. Kiderült, hogy igazából Keri volt, aki ült Rió helyett. Bevertük Rió orrát.

LP osztás: 550 (Gilph 550, Borm 400, Wondyke 350)

2.5. Ötödik fejezet, amelyben a Szirén ellop egy Ifritet

Viszonylag gyorsan távoztunk a városból. Végül is nemcsak, hogy semmi keresnivalónk nem volt már ott, de ráadásul betörtünk egy erődbe, kiszabadítottunk egy foglyot, lecsaptunk egy kapitányt-helyettest, meg persze megvolt, amiért idejöttünk. Egy oázis felé vettük az irányt, ami az elfogandó Ifreet fennhatósága alá tartozott.

A terv egyszerű, Bormék felhergelik, üldözőbe veszi a hajót, majd a hajóval csapdába csaljuk. Így is történt, eltekintve talán egy kisebb eltévedéstől. Az Ifreet a csapdánkban, a hajó ripitya állapotban, Gilph legnagyobb sajnálatára. Azért kedves hallgató, tudnod kell a /GonoszMaszkról.

A maszk Milo nagy jelképe. Úgy tűnik, ha felveszi, akkor a maradék kis humorérzéke és szépségérzete is elveszik, de legalább vérbeli vadász válik belőle. Óvakodj kitöréseitől ha magára veszi! Nekiálltunk hát visszatérni Brálra az egzotikus kincsünkkel. Persze semmi sem lehet olyan könnyű.

Még csak Ulmaron magasságában jártunk, mikor egy Al-Quadimi hajó üldözőbe fogott minket. Ők is amolyan előbb az ágyú, utána a �hogy vagy?� típusú emberek. Szerencsénkre még nem tudták mennyire kiszámíthatatlan hajót követnek. Bevetettük magunkat a Hold légterébe, és egy gyors fordulattal eltűntünk üldözőink elől. Kérdés, hogy vajon meddig tudunk bujkálni előlük.

LP osztás: 250 (Gilph 250, Borm 150, Wondyke 200)

2.6. Hatodik fejezet, amelyben a Szirén ádáz csatába keveredik Ulmaron Holdjában

Képzeld el barátom, milyen lehet egy ködös és hideg helyen várakozni, bujdosni, olyan emberek elől, akik először szétlőnének, hogy aztán kiszedjék a csontjaidból, amit tudni szeretnének. Pontosabban, hogy kiemeljék a romok közül, amire szükségük van. Gondolj csak bele, hogy egy ismeretlen helyen, ahol nem tudhatod mikor futsz össze ellenfeleiddel várod végre a menekítő parancsot. Ekkor felmerülhet benned egy kérdés: Vajon mennyit lát Milo egy maszkkal a fején? És ekkor rádöbbensz, hogy egy olyan névadó vezeti, irányítja az életed, akinek fogalma sincs mit jelent gyors döntést hozni.

Sziranla volt, aki végül reményeinket felélesztette, mikor közölte velünk, hogy bizony az ellenségünk érzékeli a mágiánkat, és hamarosan úgyis megtalál. Mármint a reményeink akkor életek fel, amikor kiderült, hogy érzékel valami mágiát máshol. Így találtunk rá egy kis földdarabra a ködös légkör közepén, és így léphettünk ki végre boldogan az újonnan felfedezhető kis szigetre, ahogy Maysee is mondta, mikor a Holdról beszélt.

A kis sziget kihalt volt, semmi nyoma életnek, és ez a felfedezőcsapat kezdeti örömét is sikeresen elnyomta. De mikor a csapat bejutott egy omláson keresztül egy ismeretlen pincébe rögtön új életre kelt bennünk a kalandvágy. A pince egy teljes történetet mondott el egy régi harcról, amiben az itt élők végső csatát vívtak valamilyen szörnyeteg ellen. És habár eleinte úgy tűnt a történet hősiesen végződött, és a védőknek sikerült végső elkeseredésükben a szörnyre omlasztani egy alagutat, ezzel is megmenekülve a reménytelen küzdelemtől, a nyomok mégiscsak furcsák voltak. Talán ezért is ásott le Maysee és Borm a törmelékek alá, felfedvén a régbezárt alagutat.

Az alagút elég széles volt, elég nagy hogy átférjünk rajta, de aki, vagy ami ásta, annak hatalmas körmei lehettek. Mintha egy mesebeli szörny küzdte volna fel magát a számára étket jelentő névadók közé. Ami lejjebb várt az egy másik történet. Azaz embertelenség, a kín, a gyötrelem és a lelketlenség meséje lenne. De legalább az alagút folytatódott.

Maysee volt, aki felismerte az alagút készítőinek kilétét. Képzeld el barátom, hogy egy társad, akivel úgy érzed már kezdesz szót érteni, akiben látod a régi idők bölcsességeit és szépségeit egy homályos tükrön át, hirtelen megváltozik. Egy bölcs névadóból egy álnok és vérszomjas állat lesz, akinek semmi más sem szent, mit a bosszú és prédájának vére. Ha ezt elképzelted, akkor tudhatod, hogy a magánynál, az ismeretlennél, sőt, még a halálnál is mindig van ijesztőbb. És bármi legyen is, ami miatt valaki így képes megváltozni, az örökre markában tartja a lelket, és uralma lesz a test felett.

Az alagút végén neogik voltak. Három hajó. Egy öreg. Maysee maradt, mi meg visszatértünk. Bölcs vezér előtt állunk, bölcs vezér, bölcs parancs. Itt fogjuk hagyni, és ez valamiért nem tetszik. Gilph hozzám szól, tegyek már valamit, ez így nem jó. Tényleg nem? Tényleg nem. Korlin leüti a kapitányt, tiszta a pálya.

Sikerült megszállni az egyik nem rég kirepült neogi hajót, amelyik rögtön öklelni akarta régi ellenfelünket. A többiek átszálltak, és én már csak a hajó zuhanását láttam, és azt, ahogy Wondyke esik a mélybe. Újabb parancs, menjünk messzebb. Kijött a harmadik hajó, Milo, ki közben felkelt, látja, hogy ő lesz a mi prédánk. És láss csodát, mire odaérünk a hajó zuhan, viszont Maysee és Wondyke újra köztünk jár. Mikor nem mozdul, csak fekszik a fedélzeten gyönyörű a haja, és átkozott a szíve.

A megmaradt hajó öklelésre készül. Bennem forrong a vér, hív a csata. Itt az ideje feledni, hogy később újragondolhassam. Képzeld el barátom, milyen mikor a hajókorlát mi egyedül tart, alattad névadók ütköznek meg szörnyekkel, miközben melletted állanak még társaid készen az ugrásra. Érezheted, hogy ez lesz mi megkoronázza egymásban bizalmaikat, és hogy ez lesz az utolsó.

LP osztás: 400 (Gilph 400, Borm 450, Wondyke 350)

2.7. Hetedik fejezet, amelyben a Szirén legrosszabb napjait éli

Döbbenetes volt látni az ádáz csatát, ami az Al-Quadimi hajó fedélzetén dúlt. Szegény hajó, soha nem tudtam meg a valódi nevét. Az oldalába még mindig belefúródva a förtelmes Neogi hajó groteszk fogókarmai, és a legénysége élethalálharcát vívta. De én sem voltam rest! Odarepültem föléjük, hogy a legénységem átszállhasson segíteni. Tudtam, hogy nemes lélek mindegyik, és nem maradnak tétlen. A csata véres volt, de szerencsére senki nem halt meg, akit személyesen ismerek. Miután a rozsda melákokat megölték, a neogik megfutamodtak. Egy néma percig a legénységem farkasszemet nézett az Al-Quadimi hajó legénységével.

Feszült pillanat volt, de további vérontásra nem került sor. Kedvenc Névadóim sorra visszamásztak rám, és a másik hajó a neogik üldözésére indult. Azt hittem, hogy itt az ideje a megkönnyebbülésnek. Végre visszatérhetünk Brálra, és Gilph begyógyítja a sérüléseimet...

De nem ez történt!

Az egyik gonosz pókfajzat átlopakodott a külső burkolatomra, és behatolt a helm szobába! Tehetetlenül néztem, ahogy Harlanát leteríti... A többiek úton voltak segíteni... a neoginak nem volt esélye... de arra még volt ereje, hogy egy fekete kristályból készült varázsbottal átkot bocsásson a helmemre, és a benne ülő imádott kapitányomra!

Emlékszem a lassú, fájdalmas vánszorgásra a sérült helmmel...

Emlékszem a tehetetlen zuhanásra, ami Titánon rekesztett mindannyiunkat, kapitány és helm nélkül...

Emlékszem a káoszteremtmények éjszakai támadására.

Bár ne emlékeznék.

LP osztás: 300 to all

2.8. Nyolcadik fejezet, amelyben a Szirén nem repül, és jön egy sereg

Már vége volt a csatának, mire megérkeztem. Csak a tűz, a füst és az a furcsa maró szag maradt a teremtmények után, akik a káoszok földjéről érkeztek. Mindenki végre megértette, hogy mi a helyzet. Ismeretlen terepen, ismeretlen körülmények közt vagyunk, miközben a Szirén nem repül, és Milo sem lesz jobban. Meg kellett tudnunk, hogy hol is vagyunk, és mihamarabb meg kell oldani, hogy a Szirén vízre szálljon.

Az utóbbi volt a könnyebb, hiszen a hajóács szépen kitett magáért. Néha aggódom, hogy jobban szereti a hajót, mint a legénység bármely más tagját, beleértve a húgát is, de az kétségtelen, hogy nélküle már eddig sem jutottunk volna el.

Reggel jött az ötlet, hogy Wondyke-al menjünk délre a lakott területek felé, és tudjuk meg hol vagyunk. Wondyke-al hosszú, fárasztó és életveszélyes utunk után megérkeztünk egy halászfalúba. Furcsa, nem is gondoltam volna, hogy egy harcos ekkora tiszteletet vált ki az itt élőkből. Látszik, hogy igazi bennszülöttek. A falu maga nagyon siralmasan nézett ki, látszottak az éves nyomok a káosz teremtményei ellen vívott harcokból. Az emberek piszkosak, félénkek és talán picit reményvesztettek is. Pedig ekkor még se mi, se ők nem is tudták hogy egy hatalmas hadsereg közeledik.

Wondyke nem jutott kezdetben túl sokra, csak másnap mutattak nekünk egy térképet a környékről. Meg is kértük az öreg papot, hogy másolja le nekünk. Meg kell hagyni, ahhoz képest, hogy picit már belefáradtak a harcokba, és hogy valamelyest bizalmatlanok, egész sok történetet ismernek, és a leányok is szépek ezen a környéken. Enyhén robosztusabb a testalkatúk, emellett főleg sötét a hajúk és eléggé hozzászoktak a kemény munkához. De a mozgásuk egyfajta magabiztosságot sugall, míg a szemükben csalfaságot látok a félelmeik mellett.

Visszatérve a Szirénhez rögtön az fogadott minket, hogy valakik közelegnek. Korlin, Wondyke, Harlana velem együtt igyekeztünk előremenni, hátha ki tudjuk beszélni magunkat valamiféle kellemetlenségből, de mikor Korlin meglátta, hogy bennszülött orkok azok, rögtön támadást tervezett. Hoztam is a hátramaradottak többségét.

A csata egy ötfős ork szaglászó csapattal volt. Wondyke-ot hamar kiütötték és Borm is már majdnem halálra vérzett, amikoris kiderült, hogy az egyikük jövevény. Így már simán levertük a maradék zöld fajzatokat, és csodával határos módon Wondyke mintha visszahozta volna Borm-ot a halál torkából.

A jövevény, aki Gor'dass néven mutatkozott be főleg a hajó érdekelte. Amikor meglátta a csodálattól könnybe lábadt a szeme, és úgy zokogott az örömtől, mint amikor az elveszett gyermek találja meg a falu közepén az anyját! Nem is csodálom, hiszem már több mint hat éve zuhant le a hajója. És habár a bennszülött orkokat nem ismerem, hallottam már annyi történetet róluk, hogy nem lehetett túl kellemes hat éve a jövevénynek.

Inkább elmentem egy apró kis sétára Harlanával, mielőtt eldöntjük a következő lépésünket. Csak jussunk el a rendházba, onnantól kezdve sokkal szabadabbak leszünk. Már alig várom, hogy kiássuk azt a régi kincset!

LP osztás: 350 (Gilph 350, Borm 200, Wondyke 200)

2.9. Kilencedik fejezet, amelyben a szirén újra száguld, igaz csak a vizen

Tessék, mivan? Muszály ezt most rengeteg a dolgom. Na jó. Huh. A csata után visszatértünk a hajóhoz, és megbeszélést tartottunk, kiderült, hogy az orkok serege közelebb van mint gondolnánk kb. 50 kilóméter és a felderítőik eltünését, nem fogják annyiban hagyni és hamarosan támadnak. Glilla nem jött vissza a hajóhoz és nem is tudtunk egyenlőre a keresésére indulni, ugyanis a hajót mihamarabb be kell fejezni, az erdő veszélyes és több embert nem tudunk a kutatásra elküldeni, mindenkire szükség van a hajóval kapcsolatos munkálatoknál, vagy a védelemnél.

Borgas elmesélte, hogy körülbelül hat éve zuhantak le egy sargasason a legénység nagyrésze súlyosan megsérült, vagy meghalt. Ezután egy helyi ork törzs megmentette, ami azt jelentette, hogy lemészárolták a társait és szolgasorba kényszerítették. Végül valahogy hat évre rá a hadsereg egyik felderítőcsapatának tagja lett. El akar menekülni Titánról és ezért szeretne velünk jönni, amit Korlin, túl könnyen, nyugtázott. Vondyke visszzaindult a faluba segítséget kérni a hajó befelyezéséhez, én pedíg nekiláttam.

A meghajlított főgerendára bordafákat erősítettem, és arra keresztbe... most mi? Vondyke a faluban megszerezte a térkép másolatát és megpróbálta rávenni a lakosokat, hogy meneküljenek el az ork támadás ellől(és hangsúlyozom próbálta) visszatért az emberekkel egy idősebb és két fiatal hajóács, akik meglátva Bardast és a hajót majdnem visszaszaladtak a faluig. Aztán végülis Lebon közbenjárásával megnyugodtak a kedélyek. Nagyon sokat segítettek például a farrésznél... MI AZ HOGY NE KEZDJEK BELE?!

Aztán a hajó másnap estére vízrebocsájtható állapotba került, így összegyűltünk az ebédlőbe megbeszélni a teendőket. És ekkor derült ki, hogy Sziranla belebarmolt a Helmbe, úgy hogy az vízen működjön. Kezdetben azt hittem tönkretette, de csak belebarmolt. Mindegy, Északon készülődést láttunk ezért a hajót vízretettük és olyan sebességgel, melyet még nem látott a kis folyó elmentünk a faluig. Ott valahogy kikötöttünk Az elsőtiszt és Bardas berúgtak mint az albán szamár.

Éjszaka Harlanával elindultunk megkeresni Glillát, sikertelenül. Reggel megbeszélés: tovább indultunk a tó déli partján fekvő város felé. Glillát nem keressük tovább. Vondyke még elbúcsúzhat a falutól aztán uzsgyi.

Gilph

LP osztás: 150 (Gilph 250, Borm 150, Wondyke 150)

2.10. Tizedik fejezet, amelyben senki nem kap LP-t

Tovább mentünk. Muszáj volt, hiszen északról egyre közelebb nyomultak az ork seregek, és nem hagyhattuk, hogy megtaláljanak minket. Milo még mindig eszméletlen, G'lilla sehol, a falutól túl sok segítséget nem várhatunk, és ha van egy kis eszük, akkor hamarosan odébb állnak.

At út a Csapák Városa felé nem volt tartalmas, és közel sem mondhatnám, hogy sikerült elkerülnünk minden feltűnést. Egy öbölben nem messze a várostól egy teljes kis hajóflotta pihent. Mi pedig nem tudtunk a parton kikötni egy ilyen hajóval, úgyhogy Gilph megtanulta mi is az a horgony, és a nehezebb utón megtanultuk, hogy Sziranla igazából el tudja intézni, hogy vizen járjunk. Nagyon furcsa a bennszülött mágia, a kántálással és szimbolumikkal.

Korlin Gilphre, Bormra, Wondykera, és rám bizta, hogy menjünk be a városba, szerezzünk élelmet és mindent, ami a kontinens megkerüléséhez szükséges lehet, meg persze elemi levegőt ha tudunk. El is indultunk, Rió a maga múdján csatlakozott hozzánk útközben.

TODO: Város -> Bazár, alkímista, pénzváltás, csónak és sörtea

LP osztás: Mint a cím is mondja, nem volt.

2.11. Tizenegyedik fejezet, amelyben a Szirén újoncai a Csapdák Városába tévednek

Azt eddig is tudtam, hogy a Szirén új emberei után szaglászás szórakoztató és viszonylag könnyű időtöltés, de azt nem tudtam, hogy ez a sport olyan népszerűségnek örvend, hogy lassan meg lehetne szervezni belőle az első Kristály Kupát. Legalábbis úgy tűnik, hogy Kharé titkosszolgálatának emberei, amint meglátták az 5 vidám idegent közelegni a káoszfertőzött területek irányából, nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy mindet megfigyeljék, majd szépen összegyűjtsék egy kellemes cellában, és kihallgassák.

Pontosabban, majdnem mindet. Ahogy mondtam is annak a felfuvalkodott Gilphnek: Még szerencse, hogy ilyen fantasztikus rutint szereztünk börtönökből szabadulásból.

Mindenesetre, mielőtt a többiekre lecsaptak volna szépen, összehangoltan, sikerült azért ezt-azt elintézni. Én felvettem a kapcsolatot a helybeliekkel, Wondyke elment valahova imádkozni (vagy nem tudom, mit csinált a templomban), Borm pedig csónakot vásárolt.

A helyi hírszerzés enyhén azért kissé mégiscsak ütődött lehetett, mert valamiért azt hitték, hogy Wondyke a vezetőnk! Hehhehheee!! Méghogy Wondyke! Mindenesetre kihallgatták, és utána ellenőrizték a történetét Lebon kihallgatásával. Valószínű, hogy a két történet elég furcsa és elég eltérő volt ahhoz, hogy azonnal kémeknek nyilvánítsák a teljes társaságot. Nos, akármennyire szórakoztató volt a helyzet, ideje volt őket kiszabadítanom.

A végeredmény: Rió - Kharéi Titkosszolgálas SK: 1 - 0. Jeeee!!!

Szabadulásuk után még felhajtottak valami kaját, póklábat gyűjtöttek, Borm megfuttatott két helyi katonát, és egyéb hősi tetteket hajtottak végre. Lebon persze megint becsajozott: egy Deidre nevű csúfságot gyűjtött össze, és segítségével kicsempészett egy csomó kaját.

Utána persze beépültem, és vártam őket a kapunál, ahol kétségkívül újra bajba szándékoztak keveredni. (Rió - Városőrség: 2 - 0!!!)

-- RióMason

LP osztás: 250 to all

2.12. Tizenkettedik fejezet, amiben több fejezetet is összefoglalok és melyben megint senki sem kap LP-t

Szóval kiszabadultunk a városból. Nem mondanám, hogy minden simán ment, meg kapitányunk sem tért magához, de nem volt nehéz meghozni a döntést, hogy távozzunk. Erre az örömhírre persze még a kapitány is felkelt, habár a mágiája mintha még mindig aludna.

A városon keresztül kellett mennünk hajóval. Szerencsére a nyugati rács éppen nyitva volt amikor arra mentünk, és épp az utolsó pillanatban még átcsusszantunk a hegyes fémdárdák alatt. A várost probléma nélkül átszeltük, néhány csónakot ugyan fölborítottunk, néhányan pedig vizesek lettek. A keleti kapu azonban le volt eresztve és a hajó szédítő sebességel haladt felé, mindenki azt hitte meg fogunk halni. Aztán a kapu csodálatos módon légiessé vált szirén úgy száguldott rajta keresztül mint az űr sötétjén.

Kis hajózás után rá kellett jönnünk, hogy egy folyamatosan egyre jobban vizzel telt hajóval nem fogunk túl messzire jutni. Meg is kérdeztük egy kis megállóban, hogy esetleg hol tudnánk ezt az apró hibát meggyógyítani, így juttotunk el egy helyi nemesúr várába. Miután Wondyke ügyesen meghívatott minket oda vacsorára már teljesen jó volt a hangulat (ikrek bezárva, ork a hajó fenekén elbújtatva).

A vacsora jó hangulatban telt, Milo sem tudta bevetni hihetetlen diplomáciai tudását Mayseenek hála. Sajnos engem sem engedtek sehova, pedig mint inas ragaszkodtam hozzá, hogy a konyhát megnézhessem, de ha nem hát nem. Viszont legalább nyugalmasan visszavonulhattunk a szobáinkba.

Wondyke nagyon segítőkész volt, amikor megkértem, hogy legalább a könyvtárat megnézhessük. Elbandukoltunk az emeletre, és legnagyobb megdöbbenésünkre a várúr éppen ott terpeszkedett egy kellemes kis karosszékben, egy finomkötésű könyvet olvasgatva.

A várúr érdeklődése lenyűgözött, és egy bennszülötthöz képest tudása is nagy volt. Ahogy mesélt a bennszülött elf poétáról, aki a verseket írta, eredeti elf nyelven idézte... a vers pedig csodálatos volt. Elő is adtam neki egy legendát egy réges-régi történetről, ElendirTerítőjéről. Szívesen folytattam volna vele a beszélgetést napokig, de szegény már fáradt volt, hát visszavonult. Én még ottmaradtam olvasgatni, amig a sok versláb egy könnyed álomba nem szenderített.

Furcsa álmom volt és egyben rémísztő is. Álmomban láttam magam, amit egy sötétlő alak felém indul, egy éles késsel a kezében melyen a beszűrődő fény gyengéden megcsillan. Mozgása koordínálatlan volt, mintha émelygett volna. Leterített és le akart szúrni egy rémség minden gonoszságával...

Felébredtem és valóban rajtam térdepelt azaz iszonyat, mely a szolga ruháját viselte, ki vigyázta álmaimat. Őrjöngve próbáltam kiszabadúlni erős kezei közűl, de a pengét is épphogy sikerült csak elkerülnöm. Végűl egy váratlan rugással (khm) sikerült kiszabadulnom rodható kezei közül... igen, mintha az egész teste és arca is a természet martalékává vált volna. Előhúztam a rövidkardom, de mielőtt húsába döfhettem volna egy hirtelen mozdulattal belemerítette kését a vállamba.

Mire magamhoz tértem Garlen arca nézett vissza, gyönyörűséges szemeivel, Harlana képében. Felsegített, amit egy hálás mosolyommal tudtam csak viszonozni, mire hirtelen hat élő és egyben holt rothadó alak rontott be a szobába. Harlana el akarta terelni a figyelműket, de rárontottak, siettem kiszabadítására. Véres és verejtékes volt az összecsapás, aminek a várúr egy fényes villáma vettet véget.

A vár, mint kiderűlt tele volt megfertőzőtt alakokkal. Segítettünk a várúrnak összeszedni a családját és megtisztítani a vár felső szintjeit. Mire lejebb értünk volna, a várúr fia már nagyjából kitisztította az alsóbb szinteket, és segítségünket helyi módon, börtönbe zárással köszönte meg.

A börtönben hamarosan mindeki megjelent Gilph kivételével. Egy napra volt szükségünk, mire eldöntöttük, hogy távozunk, de mielőtt elfesen elhagytuk volna a cellánkat megjelent a várúr.

A várúr, habár öreg, bölcs és művelt humán, úgy tűnt, mintha nem tudna rendet tartani maga körűl a földjein. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy istenének mágiájára volt szüksége, hogy megállapítsa miszerint nem mi hoztuk illetve idéztük elő a kort, mi megtámadta váranépét. Megkért minket, hogy távozzunk és pihenjük ki magunkat egy rokonánál, de igazából szerintem csak nem akarta, hogy részt vegyünk várának megvédésében, ne tudhassuk hogyan erősíti meg azt. A bizalom fontos dolog, kicsit sajnálom, hogy soha többet nem látom többet ezt a bölcset.

A rokona, akihez elmentünk egy kedves kis öregasszony volt, majdhogynem idilli környezetben. Kicsit furcsa, hogy egy ilyen katonás kis vártól nem messze hogyan élhet ilyen nyugalomban és gondtalanságban valaki, de hogy őszinte legyek már kezd elegem lenni Titánból. Nem mintha egy rossz kis bolygó lenne, és szívesen ellátogatnék másik kontinensekre, de valahogy az emberek olyan furcsán viselkednek, még azok is akiket mai szemmel felvilágosúltnak is lehetne tartani. Időmet főleg a könyvtárban töltöttem, ahol együtt énekeltük a kristályszféra dalait Mayseevel.

Két nap alatt kész lett a hajónk, ahogy azt a várúr meg is igérte nekünk korábban. Szépen össze volt tákolva, egy adag kalandra mindenképp rászolgált már. Épp indulni akartunk, amikor előkerült a semmiből Gilph, és előadta nekünk a furcsa kristályos történetét.

LP osztás: Mint a cím is mondja, nem volt.

2.13. Tizenharmadik fejezet, melyben sikeresen elhagyjuk Titánt, és megint (remélhetőleg utóljára) senki sem kap LP-t

• Találunk egy szétlőtt hajót amire páran átmennek, Lebon talál egy újabb kristályt amiről persze elfelejt szólni a többieknek.
• Lebon Sziranlától ellopja a másik kristályt és összerakja a ketőt (It's allive!) és elkezdi megetetni vele a világító kristályokat.
• Ez gyanús lesz Gilphnek és Bormnak és elkezdenek nyomozni. Borm a raktárban alszik, majd a kapitányra gyanakszik, aki hagyja a helyzetet eszkalálódni.

LP osztás: Mint a cím is mondja, nem volt.

2.14. Tizennegyedik fejezet, party crashers

• Szerncsésen földetérünk a sziklán.
• Borm a kapitány után megy az elementálos tárgyalásra, utána Milo nyomban lelövi.
• Hasonló történet Gilph és Lebon közt. Kiváltó ok Ping berepül a konyhába és elkezdi megenni az örök tüzet amivel Gilph éppen dolgozik. Sok feszültség pattan itt ki. Gilph és Harlana elhagyja a hajót.
• Wondyke megment egy szende szüzet, akiről kiderül, hogy férjezett és a Szirén legnagyobb vetélytársán szolgál.
• Family renunion a Vagány Agyaron. Gilph ajánlatot kap a hajó elementalistájától, hogy tanulhat nála, ezt Gilph később visszautasítja.
• Borm dekonspirálódik.

LP osztás: 100 (Gilph 150, Borm ???, Wondyke ???)

2.15. Tizenötödik fejezet, a mélységben settenkedők

• Gilph összefut Rióval aki elviszi a Gith negyedbe lemennek egy alagút mélyére ahol Mindflayerek tanyáznak. Gilph fogságba esik.
• Rio segitséget kér a legénységtől. Harlana, Lebon és Wondyke elmennek Bormhoz majd Lebon a KrethaShin kapcsolatához. Bormot kiszabadítják és és új személyazonossággal és egy térképpel visszaküldik a legénységhez.
• A mentőakció túl van tervezve, ezért egy sziklaomlás és Ping álhatatos tevékenysége következtében kudarcba fullad. Hőseink, Rió kivételével, fogságba esnek.
• Eközben Gilph kiszabadul önerőből(+ a pixi pálinka, + isteni csoda). Gilph összetalálkozik Rióval és egy óráig bujkálnak a Mindflayerek elől
• Kis csapatunkat gladiátor küzdelmekre kényszerítik egy sötét isten oltáránál végül Gilph, Rió és Tisztitónisz kiszabadítják a többieket és a nagy felfordulásban mindenki elmenekül. {Meg kell jegyezzem tolvaj és elementalista együtt halálos páros}

LP osztás: Uh-uh.

2.16. Tizenhatodik fejezet, vagy mi

• Elmentünk a Trollokhoz. Azt mondták, megjavítják a hajót ha elmegyünk valami furcsaságot megvizsgálni, az egyik trollal Goreblade-el(nembiztos, hogy ez a neve nem emléxem).
• Elmentünk a furcsaság egy örvény, vagy lyuk volt a kristályszféra falán + egy sargasos.
• Bementünk a mágiamentes területre sokan ugrottak az örvénybe, sokakat elkaptak, a kapitányt nem. Kicsivel később megszűnt az örvény és elmúlt a sargasos.
• Ja láttunk egy idegen hajót is.
• A troll és Gilph megvizsgálta a kristályszféra falát az örvénynél és nemtaláltak semmit.
• Visszamentek a trollokhoz és megjavították a helmünket.
• Megint visszamentünk az örvény helyéhez és vizsgáltuk azt.

LP osztás: 300 to all

2.17. Tizenhetedik fejezet, amikor is a trubadúr visszatér a meséléshez, miközben a világ megnyílik hőseink előtt

Sajnálom, hogy a mese kissé félbeszakadt, de hadd folytassam a történetem, mikor is a Szirén a vadűrben kereste elveszett kapitányához vezető utat.

Mint tudjátok Milo elvesztése nagy csapás volt a Szirén legénysége számára. Sokan csodálták a kapitányt, és sokan voltak hozzá hűek, de még néhányan az újoncok közül is érezték a fájdalmat amit ez jelentett. Korlin, aki most az ideiglenes kapitány lett maga sem tudta mihez kezdjen, és hogy folytassa tovább eddig megszokott életét. Habár túlzottan nem kedveltem a kapitányt, azért be kell valljam én sem ilyen sorsot kívántam neki. Nem volt rossz kapitány... De mondjuk túl jó sem. De a lángoló tengerben elveszni, ezt senkinek sem akarnám.

Ó persze, hát a lángoló tenger. Ping, aki mintha csak a gyermekem lenne át tudott tekinteni a kristály szféra falán. Ő volt az első, aki bizonyította számomra, hogy igenis van valami a gömbön kívűl. És amit látott ott, az a lángoló tenger. Kár, hogy Milot nem látta már mögötte.

Visszatérve a történetemhez éppen annak a hajónak a nyomát követtük, amelyik elől kezdetben bemenekültünk a sargaszosba. Kicsit furcsállom Korlin szívének ilyen változását, de tény, hogy az a hajó egyértelműen tudta, hogy ott mágia nélküli terület van, és nem szférán belűli megszokott hajó volt. Így aztán afelé az aszteroida mező felé vettünk utunkat, amerre rövid időn belűl még képesek lettünk volna utólérni őket. Feltéve ha persze arra mennek. Igazából mintha egy tűt keresnénk egy szénakazalban, amelyik ráadásul fut a kezünk elől. Szerencsénk lett. A hajó, szintén érdekes módon, úgy döntött, hogy megkeresnek minket.

A hajó maga két felső kupolából állt, és egy kicsiből az alján. Gilph szerint valamilyen régi hajót terveztek át, hogy minnél többen férhessenek el rajta. Kezdetben néhányan azt is hitték, hogy esetleg ez valamilyen rabszolga hajó, de amilyen lassú és nehezen irányítható volt, igazából csak az öklelő rúdjától kellett tartanunk. A hajó közelített, majd kicsit kitért és egymás mellé kerültünk. Ekkor szétnyilt az kisebb fenti kupolájuk.

Előszőr azt hittem, hogy mesebeli sárkányokkal van dolgunk. A lények, melyek előbukkantak a kupola belsejéből gyíkszerű arccal, hosszúkás emberszerű, pikkelyes felsőtesttel, és hatalmas tömzsi négylábú alsótesttel rendelkeztek. Hosszú farkuk csak lengett a hajó fedélzetén. Az egyik marconásabb darab felemelte a kezét, mire Maysee visszaintett.

A Draconok, ahogy ők nevezték magukat pillanatok alatt egy légtérbe nyomultak a hajójukkal, és mielőtt feleszméltünk volna, izmos lábukkal elrugaszkodtak a fedélzetről azért, hogy egy nagy ugrással a milyenken landoljanak. Ez volt az, amikor Korlin és Gilph beijedtek. A harcos kardot rántott, a varázsló befagyasztotta a fedélzet egy részét. Ha Maysee meg Én nem lépünk közbe rögtön harcolni is kezdhettünk volna velük. Kellett egy kis idő, mire végre mindenki megnyugodott. Ekkor szólalt meg az egyik Dracon.

Emberi nyelven beszélt, kicsit törte, és úgy gondolta, hogy én vagyok a hajó királya. Mint a csapat egyik diplomatája úgy is tettem. Kérdezett a világunkról, én meg kiderítettem, hogy ismerik az örvényeket... és ekkor jött be Ping. Őrült dűhvel vetették magukat rá a Draconok, és amikor rájuk űvőltöttem, akkor az egyik megfogott és ledobott a hajóról. Ez volt a pillanat, amikor a Szirén elkezdett menekülni. Nélkülem. Ottmaradtam az űr sötétjében, távol a hangoktól, miközben a hajók elkezdtek zsugorodni, mígnem már alig vettem ki a körvonalait Auróra fényében. A látványtól előszőr megijedtem, majd megihletett.

Mire visszatért a hajó, már lezajlott minden. Ping-et elfogták a Draconok, de legalább lenyugottak. Ekkor derűlt ki, hogy egy másik szférából jöttek, és már sok másikat megjártak.

Látom a meghökkent arckifejezésedet, ezért hadd mondjam újra. Szférák közt utaztak. De nem csak ők, hanem sokan mások közülük, és más fajok is, mint a Giffek, Krillek vagy Elfek! Igen, ezt is jól hallottad. Meséltek távoli háborúkról, messzi földekről. Elmondták őseik néhány történetét is, telán majd egyszer azt is elmesélem. Hihetetlenűl hatalmas új világ nyilt meg akkor számunkra, olyat, amiről Killuspal lakói álmodni sem mernének. Egy ilyen történet volt a /KetarsiHáborúk története.

Mire távoztunk a Draconoktól, kezünkben volt Ping, egy csomó tudás a külhoniakról, és egy tekercs amivel meg lehet semmisíteni egy Ketarsit végső esetben. Kicsit aggódtam, hogy Gilph ragaszkodni fog ahhoz, hogy Ping meghaljon, mint ahogy már oly sokszor tette, de valamiért ezt nem tette. Talán rájött, hogy mennyire fontos adomány az élet.

Így indultunk vissza Brál felé, ennyi érdekes történettel.

LP osztás: 150 (Gilph 150, Borm 200)

2.18. Tizennyolcadik fejezet, amelyben hőseink leigázzák a Giff negyedet

Brál hatalmas kikötője éles fényeivel fogadott már minket. Olyan ez, mintha hazatérnénk egy olyan otthonba, ahol tudjuk, hogy részeges apánk már készíti husángját a fogadtatásunkra. Ennél viszont kellemesem meglepetés ért minket, egy Tskrang személyében. Mint kiderült régi ismerőse Milonak, egy régi matróz a Szirénen. Látszott, hogy meg akar minket segíteni, és mint egy nincselen kinek ideje eltűnni, bátran csatlakozott igaz ügyünkhőz.

Az éjszaka nagyrészét a legénységgel és az új matrózzal töltöttem, majd elmentem kicsit körbeszimatolni a Giff negyedről. A Draconok emlegették, hogy ők is szféra-közi utazók voltak, talán tudnak valamit az örvényekről és a lángtengerről.

Másnap meg is kértem Bormot, a Tskrangot és az ikreket, hogy délután tartsanak velem egy kis szaglászásra. Hallottam a Csillagfényről, hogy egy elég elismert Giff hajó, úgyhogy gondoltam ott elkezdhetnénk. Gilphet is elhívtam, de neki fontosabb a saját kis megszokott élete, mint megtudni valamit a világról. Nem is beszélve, hogy ez Atrarának is fontos lehet. Így indultunk el egy kis kocsmába a Giff negyed szélén. Gondoltam megállunk, megnézzük milyenek a Giffek, mennyire egyszerű velük beszélni, és hamár ott vagyok meg is tanulom a nyelvüket.

A kocsmában épp egy kis szülinapi mulatozás volt. A Tskrang úgy is gondolta, hogy rögtön itt az ideje kihúznia a gyúfát, és elment kérdezősködni, amire majdnem fel is koncolták (persze nem szó szerint) a Giffek. Viszont amiért jöttünk azt megszereztük, és már kicsit jobban felkészülve indulhattünk tovább kis küldetésünkre.

A Csillagfény kapitánya a kikötőnél volt egy másik kocsmában. Eleinte nem is akartak beengedni minket, aztán végűlis bemehettünk azzal, hogy legyünk csak csöndesen. Persze fel voltunk már készűlve, rögtön a kocsma közepébe vettem az irányt. Hogy itt mi történt, azt most nem részletezném, de volt akinek tetszett a fellépésem, és volt kinek nem épp szája íze szerint sikeredett. A korsó repült, aztán pofon pofont követett. Komolyan, látnos kellett volna, ahogy Borm felkap, ráugrik egy repülő székre, majd ellökve magát egy Gifff tarkopasz fején kiröppenünk az ablakon. Hihetetlen, néha el is felejtem, hogy egy edzett kardmesterrel kalandozom. Kint a Csillagfény kapitánya nézett velünk farkasszemet.

Toma, a kapitány szerencsére a mi oldalunkon állt, mutatta a menekülő utat. Kerit sehol nem láttuk, hát Rio elindult érte. Az ikreket nem kell félteni, bajba könnyen kerülnek, de mindig kivágják valahogy magukat belőle. Egy sikátorba befordúlva Toma feltépett egy csatorna lejáratot, majd betessékelt minket. Így úsztuk meg a Giffeket.

Sajnos a kijutásunk már nem volt ennyire szép. A csatorna fedelét nem tudtuk elmozdítani, ezért egyedűli út maga a csatorna maradt. Namost senkinek sem kívánom, hogy Brál csatornáiban tengesse az idejét. Egyszerűen gyomorfacsaró egy hely. Majd egy fél órán keresztűl másztunk a ganéban, mire végre kijutottunk... csak azért hogy a városőrök kiforgassanak minket a pénzünkből.

Az ikrek nem tértek vissza a hajóhoz. Egy gyors fürdőzés után elindúltunk, hogy a Csillagfény kapitányát felkeressük, hátha végre sikerül vele beszélnünk. A találkozás felűlmúlta a vágyaimat. Toma nemcsak, hogy fogadott minket, de meg is hallgatta történeteimet. Amikor a másik világ pusztulásáról szerzett tudomást, kijelentette, hogy felhagy a hajó a zsoldos élettel, és visszaállítják őseik fényét. Ezt nevezem hősiesnek. Ilyen névadókból lesznek a legendák. Az egyetlen dolog amit sajnálok, hogy nem mehettem velük, és nézhetem meg amikor valóra váltják álmaikat.

Hmm, lehet, hogy elfeledkeztünk közben valakikről?

LP osztás: 500 (Gilph 100, Borm 400, Tanar 400)

2.19. Tizenkilencedik fejezet, amelyben egy kis bolyongás után megesz minket egy kék sárkány

Hát igen, az ikrek! Meg is indultunk a Giff negyed felé, át a sötét sikátorokon egészen a Giff kocsmáig, ahol a verekedés folyt. Az ikreknek sehol semmi nyoma. Bent horkolt egy Giff, akitől elhatároztuk, hogy megérdeklődjük keresésünk tárgyait. A hosszú történetet rövidre fogva, kellemetlen egy felbőszűlt Giffel verekedni. Még rosszabb, ha csak arra leszel figyelmes, hogy a Tskrang és Borm támogatnak a hajóhoz vissza. Inkább a hajón maradtam, amíg Maysee, Gilph, meg a két jómadár elmennek Sziranláért és visszahozzák egy kisebb kaland után az ikreket.

Közben inkább kicsit előkészűltem a következő utunkra. Megtudtam, hogy a kis iránytűben, amit Milo (ex-kapitányunk) holmiai közt találtunk az igazából G'lilla egy fülbevalóját hordozza magában, és arra szolgál, hogy megtaláljuk vele. Igazából most már mehetünk is Titánra megkeresni szegényt. Kis hezitálás után megkértem Mayseet, hogy segítsen tovább tanulni a szakmámat. Elég erősnek éreztem már magam, hogy a Trubadúrság új szintjére lépjek. Ezt alapból nem is tartanám fontosnak, hogy elmeséljem neked, de itt egy furcsa meglepetés ért, miszerint Maysee pénz helyett egy kéréssel fordult hozzám. De hát erről is inkább kicsit később.

Útközben túl sok érdekes nem történt. Belebotlottunk egy fennkölt Lin'la'eri őrjáratba, akik végigkutattak minket, mi meg gyorsaságukért cserébe nem énekeltünk nekik egy-két ismert dallamot. Ennél érdekesebb volt viszont érkezésünk Titánra.

Még csak keresgéltük, hogy hova szálljunk le, amikor egy hatalmas alakra lettem figyelmes. Szinte süvítette a levegőt, amint a kék sárkány közeledett felénk. Hihetetlenek ezek a lények! Gyorsak, kitartóak és villámokat szórnak. Hatalmasra táltott szájjal indulnak célpontjaik felé, és semmi sem állítja meg őket a levegőben. Ők a bolygóburkok igazi urai!

LP osztás: 250 (Gilph nemtom, Borm nemtom, Tanar nemtom)

2.20. Huszadik fejezet, amelyben hősiesen megközdünk a sárkánnyal, majd összekotorjuk magunkat

Szinte elmondhatatlan, hogy mire is képes egy kék sárkány. Nincsen olyan kifejezés, amivel leírhatnám milyen óriási egy teremtmény, mily gonoszak kék fényben égő szemei és hatalmas fehér fogai. Mint egy vadkan mely sikoltva rohanja le területére betévedő védtelen csigát, úgy rontott ránk a sárkány. Hatalmas száját nagyra nyitva osztotta felénk az égi dübörgést, és villámjai a hajót súrolva úsztak el mellettünk. Mi megpróbáltunk mindent, hogy valahogy szembeszállhassunk vele, de teljesen esélytelenek voltunk. Csak haloványan láttam, amint Gilph és Borm leesnek a hajóról, amikor is a sárkány belekapaszkodott a helm felőli részébe a Szirénnek. Erre nem volt felkészülve a hajónt, a hátsó fal megadta magát, és ott volt előttem a sárkány feje, eltakarva a teljes kilátást. Maysee csak ült a helmben, hisz nem tehetett mást, én meg kardot rántottam. Ekkor mély levegőt vett a kék szörnyeteg, és meg is haltunk volna, ha nem jön meg időben Sziranla.

Sziranla a bennszülöttek mágiáját hívta segítségül és kireppent ujjai közül egy tűzgolyó, nyíl egyenesen a sárkány felé. A két entitás találkozott, és hatalmas fénnyel kioltotta magát, minket jó néhány métert repítve. Én a szemközti falnak estem, miközben kardom egy másik falba állt bele. A kis gnómot szintén földre terítette a robbanás. A sárkányt persze ez nem zavarta már nyitotta újra hatalmas száját…

Ping mentett meg végül minket. A villanás, mely Maysee felé irányult megtorpant Ping kristályos testén, és egy ijesztő zizegés közben elnyelte azt. Egy pillanatig semmi nem történt. Épp készültem, hogy véremet és életemet adjam a hajóért, amikor újra felizzott a szörny szájában a kék fény. A többit nem láttam. A villanás, mely eltalálta Ping-et és visszaverődött a sárkány felé túl éles volt szemeimnek. Csak a sárlány sikoltását hallottam és a hajónk zuhanását.

Mikor magamhoz tértem nem láttam. Egy tisztásra sikerült leérkeznünk, és mire teljesen magamhoz tértem már mindenki ott volt újra. Ahogy hallottam Gilph-et a gnóm egy varázslata mentette meg, Borm pedig Garlen védelme alatt állt. Egy kis pihenés után megpróbáltuk összeszedni magunkat.

Nem sikerült a sárkánnyal szembeszállnom. Se a hajót biztonságba vinnem. Ha rajtam múlik az ütközet most mind halottak lennénk. Harlana, Maysee már a passion-ök csarnokában várakoznának. Megpróbáltam kicsit bíztatni a többieket, de a hangom megcsuklott, a versem nem találta meg a mondandóját. Milo szellemének teljes megszégyenítése. A kalandozók, hősök és legendák meghazudtolása. Nem bírtam, elbotorkáltam az erdőbe. Ekkor még nem tudtam, hogy Koboldok is látták leszállásunkat, és ott ólálkodnak a közelben, de ez már egy másik történet.

LP osztás: Álmainkban legfeljebb

2.21. Huszonegyedik fejezet, amelyben megtalál minket G'lilla és két új feladatunk is lesz

Az erdő nyugodt volt és csöndes, tökéletes hely arra, hogy végiggondoljam saját és társaim hibáit és gyengeségeit. Képtelen voltam felfogni, hogy hogy távolodhattam el ennyire Harlanától és Mayseetől, nem is beszélve a mágiámról. Éreztem a többieken is, hogy egyszerűen képtelen vagyok megállni a saját lábamon, képtelen vagyok felvidítani és motiválni a csapatot. Nem tudtam mit tenni amikor Milót elvesztettük, és nem tudtam mit tenni a sárkány ellen. Még Pinget sem tudtam tisztességre és névadói gondolkodásra tanítani. Olyannyira el voltam foglalva gondolataimmal, hogy nem hallottam amint a koboldok a közelembe kerülnek. Vakon és elhagyatottan. Simán elfogtak.

Az út alatt sikerült megtanulnom a nyelvűket, de ők ez alapján csak faggatni akartak. Legnagyobb szerencsémre nem öltek meg ott helyben, hanem csak visszavittek a táborukba. Próbáltam jelzést hagyni az úton, hátha majd később megtalálja valaki, de senki nem jött a segítségemre kezdetben. Gondolom most már végképp utálhatnak, azon sem csodálkoznék ha a halálomat akarnák.

A kobold helyőrség nem volt túl nagy, és nagyban hasonlított az atrarai goblin közösségekre. Egy kis előretolt tábor. Nem vacakoltak sokat, rögtön elvittek kikérdezni. Habár az atrari hadsereg felkészít kínzásra, általában a gyakorlati részek többségére azért nem készítettek fel minket. A probléma csak az volt, hogy tényleg nem tudtam nekik mit mondani. Így hát úgy döntöttek, hogy megesznek. Szintén nem sikerült hatnom rájuk. Csak éreztem félájultan, ahogy odakötöznek egy póznához, amíg a kondér víz felforr. Csak arra volt erőm, hogy elmeséljek egy kis történetet a fiatalabbaknak. Persze ők is csak kiröhögtek.

Már vittek a kondérhoz, mikor megtörtént a csoda. Soha nem gondoltam volna, hogy G’lilla fog megmenteni. Épp bedobtak volna az üstbe, amikor nyílvesszők találták el egyik őrzőmet, majd nem sokkal később a másikat is. Homályosan látva csak a fényeket rögtön elkezdtem kimenekülni a táborból. Ugráltam összekötött kezekkel és lábakkal számomra egy örökkévalóságig, mikor is meghallottam a régi kissé kapkodós kis windling hangot. G’lilla és tündérke barátai mentettek meg, és én összedőltem a kimerültségtől és egy kis tündér italtól.

Reggel derült ki, hogy az egyetlen, aki eljött a hajóról, hogy megmentsen az Wondyke volt. Habár későn érkezett volna, azért hálás vagyok, hogy valakit még érdekel, hogy megérem-e a következő reggelt. Elmeséltem hát G’lillának az utóbbi hetek történéseit, elütvén az időt míg a többiek is megérkeztek.

Röviden összefoglalva G’lilla történetét, sok-sok kaland és érdekesség után a tündérek és koboldok földjére került, ahol a tündérek rögtön megkedvelték jövevény társukat és maguk mellé fogadták. A koboldokkal vívott harcban igazán meggyengültek, és ha nincs a sárkány Galferon, hogy kordában tartsa őket, már rég el is kellett volna hagyniuk őseik erdejeit. Viszont a koboldoknak így is sikerült elfogniuk a tündérek királynőjét. Habár a Szirén legénységének többsége nem kívánta volna kiszabadítani a királynőt, szerencsére Korlin úgy döntött, hogy segítsünk nekik.

Útra is keltünk, hogy a koboldok barlangjaiból kimenekítsük a tündérkét. Egy szót sem beszéltem Harlanával. Nem is tudtam mit mondhatnék neki. Viszont elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább. Nem engedhetem, hogy a hősöket és legendákat megszégyenítsük. Nem fog érdekelni, hogy a többiek hogyan vigyáznak rövid kis életükre, nekem meg kell találnom az utamat. Ehhez pedig véralkut kötöttem Mayseevel, de erről még hadd meséljek részletesebben később.

Este megpihentünk egy kis barlang szájában. Nem is vettük észre, hogy a koboldok mikor lopóztak oda. Mészárlás volt. Olyan gyorsan levágtuk a koboldokat, hogy nyüszíteni sem volt idejük. Az utolsóval, Garkkal, a foglyunkkal, én magam végeztem miután kikérdeztük. Hazudtam neki, becsaptam, és megöltem, amikor védtelen volt. El sem tudom mondani azt a szörnyű érzést, amikor valamit érzed, hogy meg kell tenned, és vágysz arra, hogy bosszút álljál egy tettért, de minden porcikád tiltakozik ellene. Rendben, mondtam már leánynak, hogy szeretem és hagytam már ott nem veszélyes vizeken, de sosem hazudtam így. Nem bírtam aludni utána. Úgy tűnik a lelkiismeretem nem bírta a sárkánnyal szembeni vesztést és a tehetetlenségemet. Még sosem öltem megfontolt és kegyetlen dühből. Még sosem öltem. Ez este megtanultam Mayseetől a hazugságot, és annak az árát. És csak gyötört a kín…

Kialvatlanul és izzadságtól befedve ébredtem. Szerencsére hamar elértük a koboldok barlangját. Rió és Harlana előre ment, de Rió nem jött vissza. Úgy tűnt talán elfogták. Nem volt más hátra, be kellett mennünk a barlangba.

A barlang teljesen elhagyatott volt, mintha egy lélek sem lett volna benne. Kis bolyongás után egy kissé elhagyatott csarnokba értünk. Egyikünk sem hallotta, amint a csapda lecsapódik mögöttünk. Garknak kiadva magam próbáltam kiszabadítani a csapatot, de nem hallgattak rám a koboldok. Megpróbálták hát a többiek felfeszíteni a lecsapódott falat. Ekkor vette észre Korlin, hogy valaki próbál velünk beszélgetni a falon keresztül. Kartan volt az, a koboldok törzsfője, kinek néha üzen a sárkány. Főleg amikor éhes, vagy amikor megkéri, hogy ne tegyen semmit a királynővel.

Kartan teljesen egyértelmű volt azzal, hogy mit akar tőlünk. Hozzuk el neki Galferon zafír kövét, és cserébe szabadon enged minket és a foglyul ejtett Riót. Elfogadtam. Nem hiszem, hogy volt más választásunk. Ezt a legénység sosem fogja nekem elhinni. Soha.